galéria megtekintése

Nonstop üzlet lett az élősködés a menekülteken

Üresen álló házakban, benzinkutakon, erdőkben és fészerekben is élnek menekültek a görög–macedón határ környékén. A helyiek pedig úgy gondolják, hogy ha már itt ragadtak, akkor húznak belőlük egy kis hasznot. Idomenibe még 50 kilométerről is érkeznek árusok, hogy a bolti árnál jóval drágábban adják az élelmiszert és az alapvető higiéniai termékeket a menekülteknek. Az utóbbi egy hónapban egész szolgáltatóipar épült a migránsokra a határ környékén.

A Szalonikit a határral összekötő út mellett szinte minden benzinkút megtelt. A Polykastrónál lévő töltőállomáson körülbelül 1500 menekült él már több mint egy hónapja. Az ENSZ sátrai sorakoznak a parkolóban, a kúton gyerekek játszanak, a bisztróban pedig gyerekeket pelenkáznak a nők.

Fotó: Móricz-Sabján Simon / Népszabadság

- Egy hónapja vannak itt, nekünk meg soha nem látott forgalmunk van – meséli a kút vezetője, aki büszkén mutat körbe a polcokon, ahol a chipsen és a csokin kívül már melegítőruhát, esőkabátot, krumplit és tízes csomagolású pamutzoknit is lehet kapni. – Ha már itt vannak, akkor kiszolgáljuk őket, nekünk üzlet, nekik kényelem. Melegedhetnek nálunk, nem zavarjuk ki őket, sőt meghosszabbítottuk a nyitvatartást, most már nonstop üzemel a kút.

 

Persze autós nem sok tér be ide, az üzlet bevétele mégis megduplázódott egy hónap alatt. Amelyik autós mégis bekanyarodik, annak a kocsiját azonnal megrohanják a menekültek, hátha élelmiszert vagy takarót hozott. Itt találkozunk Jaszinnal, a 14 éves iraki fiúval.

– Két vécé van, azok használata 2 euró alkalmanként, a zuhany ugyanennyibe kerül, ezért mindenki a szabadban végzi a dolgát. Egy szendvics 5 euró a bisztróban, ezért inkább sajtos kenyeret eszünk, mert azt ingyen kapjuk a segélyszervezettől – meséli, majd hozzáteszi – Ha nem nyitják ki a határt két héten belül, akkor visszamegyünk Athénba, majd onnan Törökországba, mert ott konténervárosban laktunk, nem pedig sátorban az út szélén.

Fotó: Móricz-Sabján Simon / Népszabadság

Van, akinek azonban esze ágában sincs hazamenni. Ők inkább feltörtek egy üresen álló faházat az út mellett, ott, ahonnan látszik a határ.

– Négy család, 15 gyerekkel – mutat körbe a fullasztó párában fekvő gyerekeken Mohamad. A szobákban sátrak állnak, mert a tető néhány helyen beázik, de itt legalább nem kell fizetniük a fedett helyért, nem úgy, mint az út túloldalán lévő benzinkút moteljében.

Fotó: Móricz-Sabján Simon / Népszabadság

A Hotel Hara az a hely, ahova korábban a menekülteket szállító autóbuszok érkeztek Szalonikiből és ahonnan rendőri irányítással és helyiek vezetésével indultak a csoportok Idomenibe, keresztül a szántóföldeken.

Most is innen mennek a néhány fős csoportok. A helyet embercsempészek irányítják, akik még mindig elhitetik a migránsokkal, hogy átjuthatnak a határon.

– Zárva van? – kérdez vissza értetlenkedve egy szír nő, mikor a bezárt határról kérdezzük. Neki ugyanis mást mondtak.

A határhoz közeledve egymást érik a kisebb-nagyobb, út szélén gyalogló menekültcsoportok. Ők a sátrakhoz igyekeznek Idomenibe. Több, egymásnak ellentmondó információból kellene leszűrniük az igazságot, de már nem hisznek senkinek. A tízezernél is több menekültet számláló táborban egész szolgáltatóipar épült a migránsokra. A fodrász két euróért nyírja le a férfiak haját, egy kávé másfél euróba kerül, egy kenyér pedig 80 centbe. De cigarettát, feltöltőkártyát és zöldségeket is lehet vásárolni a bolti ár kétszereséért.

Aki kicsit gyalogol, Idomeni egyik lejtős útján mindezt a feléért megveheti.

– Kirkisből jöttünk ide árulni. Megéri, mert mindent megvesznek – mondja nevetve az egyik férfi, aki a kisboltját bezárva telepítette ki az üzletet a határ mellé. Az egyik autóból zöldséget árul, a másikból tisztítószereket, egy harmadikban pedig felesége kopasztja a csirkéket. De kapható itt fánk, hátizsák és fejkendő is.

Fotó: Móricz-Sabján Simon / Népszabadság

Méla nyugalommal nézi a forgatagot háza teraszáról egy idős férfi. „Sokan vannak ma” – nyugtázza csípőre tett kézzel. A kérdésre, hogy nem félti-e a saját veteményét, határozott nemmel felel.

A menekülttábor szélén naponta megáll a DHL két mikrobusza. Van, aki pénzt vár Németországból, más az iratait Szíriából. Még mindig abban reménykednek, hogy átjuthatnak a lezárt határon.

– Mi lettünk volna a következők, akik átmehetnek – mutat a bezárt kapura Hjuda, az iraki doktornő, aki egy hónappal ezelőtt vágott neki az útnak. – Elszántak vagyunk, és ahogy napról napra egyre jobban fázunk, úgy fogy a türelme mindenkinek. Nem mozdulunk innen, senki nem vihet el bennünket a kapu közeléből.

Fotó: Móricz-Sabján Simon / Népszabadság

A senki földjén jelenleg több mint 14 ezer menekült sátrazik. Az ENSZ tájékoztatása szerint nem jelentős azok száma, akik visszamennek Athénba, viszont a helyükre folyamatosan érkeznek az újabb csoportok.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető