galéria megtekintése

Colleen Bell: Minden magyarnak kijár a szólásszabadság

5 komment


Körösi Ivett

A szólásszabadság Magyarország minden magyarjának járó joga, amelyért önök küzdöttek, nem végcél, hanem eszköz – mondta Colleen Bell, az Egyesült Államok budapesti nagykövete, a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) sajtónapi ünnepségének díszvendége.

A magyar sajtó napja alkalmából tartott díjak átadása utána Colleen Bell az Egyesült Államok talán legfontosabb dokumentumára, az amerikai alkotmányra, pontosabban az Első Alkotmánymódosításra támaszkodva beszélt a szabad sajtó fontosságáról.

„Az amerikaiak számára büszkeség, hogy az első alkotmánymódosítás által védelembe vett jogok azok, amelyek alapján háborítatlanul gondolkodhatunk, véleményünket kifejezhetjük. E jogainkat nemcsak a kormányzati megtorlástól való félelem nélkül gyakoroljuk, hanem azzal az elvárással is, hogy ezeket leglényegesebb egyéni jogokat kormányunk védelemben részesíti" – mondta Colleen Bell csütörtök délután a MÚOSZ-székházban, hangsúlyozva, hogy az Egyesült Államokban úgy értelmezik a kormányzás lényegét, hogy a kormány az emberek jogainak a védelmezője.

A nagykövet több hasonló, az amerikai szólásszabadságot méltató idézetét nem lehetett nem célzásnak venni, s ő maga is megjegyezte:

 
„most már bizonyára azon tűnődnek, vajon továbbra is jogi előadást tartok-e, de célom van vele..."

Az újságírói munka fontosságának ismételt hangsúlyozása után rátért a hazai médiahelyzetre, rámutatva, hogy a teremben ülők közül sokan akkor léptek újságírói pályára, amikor még elnyomásban éltek, a Vasfüggöny mögött. „Az akkor és az azóta eltelt évek során tanúsított bátorságuk rendkívüli, és a magam és kollégáim nevében elismerésemet fejezem ki önöknek. Ám a munkájuk – a mi munkánk nem ért véget. A szólásszabadság Magyarország minden magyarjának járó joga, amelyért önök küzdöttek, nem végcél, hanem eszköz" – mondta Colleen Bell, a Legfelső Bíróság néhai főbírójának, Felix Frankfurternek a szavait idézve.

A szólásszabadság méltatása mellett annak veszélyeire is rámutatott. Hangsúlyozta, hogy a szólásszabadság nem abszolút jog: az egyén önkifejezéshez való joga addig terjed, amíg mások jogait nem sérti.

Colleen Bell
Koncz György / Népszabadság

„Nem minden amerikai ért egyet azzal a szabad társadalommal, amelyet alapítóink elképzeltek, amint azt nagyon is jól ismerjük az amerikai médiában hallható és jelenleg folyó politikai retorikából" – mondta, az USA-ban jelenleg zajló, s a Donald Trumpnak köszönhetően xenofóbiától sem mentes elnökválasztási csatára utalva. A nagykövet rámutatott, hogy az Egyesült Államokban manapság is a bűnbakképzés legrosszabb eseteivel lehet szembesülni, „amikor etnikai és társadalmi-gazdasági csoportok felé csatornázzák az emberek haragját, hogy eltérítsék őket a politikai ügyek valódi megvitatásától, egy olyan mérgező kultúra felé, amelyben a másnak látott embereket hibáztatják".

Colleen Bell, aki bő egy éve – 15 hónapja –, érkezett Budapestre, tavaly októberben ennél sokkal kemény hangvételű beszédet tartott a Corvinus Egyetemen, amelyben nem kímélte a magyar kormányt. Akkor is kitért a magyar médiahelyzetre, s azt mondta, Washingtonban aggodalommal figyelik a médiatulajdon egyre erőteljesebb koncentrációját, és az állami média komoly kormányzati támogatását. Bell akkor azt mondta, félő, hogy nem tudnak új hangok megjelenni a médiapiacon, a kis szereplők pedig csődbe mennek.

Az első, a magyar-amerikai kapcsolatokról tartott átfogó októberi beszédében, kemény kritikát fogalmazott meg egyéb területeken is: mint mondta, a korrupció mindennapos tapasztalat a magyarok többségének, s

„a korrupció aláássa a növekedést és a nemzetbiztonságot".

Rámutatott, hogy az elmúlt években nem érkezett annyi amerikai befektetés Magyarországra, mint amennyi érkezhetett volna, mivel a befektetők kiszámítható üzleti és adózási környezetet akarnak. A paksi beruházás kapcsán felszólította a kormányt, hogy hozza nyilvánosságra a Paks II. megállapodás részleteit.

Októberben kitért azokra a nehézségekre is, amelyekkel a civil társadalomnak szembe kell néznie. „Sürgetjük, hogy azonnal legyen vége a civil szervezetek elleni keménykezű taktikának" – mondta akkor Bell.

Meghívót kapott a török nagykövet is

A sajtónapi rendezvényen részt vett Sakir Fakili török nagykövet is, ám nem szólalt fel. A jelenléte azonban nem csupán ezért volt meglepő a sajtószabadságot ünneplő eseményen: Törökországban múlt héten egy bírósági döntés nyomán az egyik legolvasottabb ellenzéki lap igazgatását rábízták az állam által kinevezett tagokból álló felügyeletre. A Zaman médiacsoport „államosítása” ellen rengetegen tüntettek, a rendőrség könnygázt és vízágyúkat vetett be. (K. I.)

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.