„Azt mondogatom magamnak, hogy attól, hogy egy épület összedőlt, még nem jelenti azt, hogy mind összeomlik. Nem félhetek, mert ha félek, hogyan fogom etetni a családom?” – mondta a fiatal anya a brit Guardian riporterének.
Az egy évvel ezelőtti tragédia utórengései a mai napig érezhetőek Bangladesen belül és messze a határain túl. Sokan azt jósolták, valódi fordulatot hoz majd a ruhaiparban, mert felhívja a figyelmet a bangladesi munkások körülményeire.
|
1134 ember vesztette életét a romok között
Andrew Biraj / Reuters |
A dél-ázsiai ország őrületes tempóban fejlesztette textiliparát az elmúlt tíz évben, különösen azóta, hogy 2004 után megszűntek a textilipari exportkvóták a nyugati országok felé. Az egyre gyorsabb és olcsóbb munkaerőt kereső nyugati divatcégek pedig öntötték a megrendeléseket, így 2013-ra Banglades lett (Kína után) a világ második legnagyobb ruhaexportőre.
Az ország valutabevételének legnagyobb része a négymillió embernek munkát adó iparágból származik. A Guardian által idézett jelentés szerint ezenkívül további négymillió fő megélhetése függ még a textilipartól.
A minimálbért felemelték 77 százalékkal, havi 15 ezer forintnak megfelelő összegre
Sorra húzták fel a túl gyorsan és rosszul megépített gyárakat. Mivel a fővárosban, Dakkában emiatt kezdtek megdrágulni a telkek, az ipar a külvárosok felé tolódott, ahol gondatlanul lecsapolt mocsarakra épültek az ingatag építmények. Az engedélyekkel és építési szabályokkal nem foglalkoztak.
|
Az összedőlt gyár egyik tulajdonosát kísérik a bangladesi rendőrök a fogdába
Stringer / Reuters |
Ha pedig valaki felemelte a szavát mindezek ellen, falakba ütközött: a ruhagyáros-lobbi és a politikai vezetés szorosan összefonódott.
A Rana Plaza tragédiája után történtek ugyan változások, ám korántsem a várt „forradalom” következett be. A nyugati ruhagyártók egyezményben kötelezték el magukat, hogy felülvizsgálják az üzemek biztonsági és szerkezeti állapotát – amit korábban az erre képtelen helyi hatóságokra bíztak.
A bangladesi kormány pedig új szabályokat hozott, melyek alapján könnyebb szakszervezeteket létrehozni – korábban ezt nem nézték jó szemmel. Növelik az állami munkaügyi és biztonsági ellenőrök számát. Ma már a munkások is öntudatosabbak, kiállnak a jogaikért. A minimálbért felemelték 77 százalékkal, havi 15 ezer forintnak megfelelő összegre.
|
Eltűnt rokonának fotóját mutatja egy nő a tragédia első évfordulóján
Andrew Biraj / Reuters |
Ám ez még mindig csak töredéke annak, amit a gyártók az üzletekben kérnek a ruhákért.
Ha sürgős a munka, kiadják alvállalkozóknak. Ez nyílt titok, mindenki ezt csinálja
A biztonsági helyzet javult, ám továbbra is rengeteg illegális varroda működik, amelyre semmiféle szabályozás nem vonatkozik, és amelyeket senki sem felügyel.
A The Washington Post helyszíni riporterének a nagy gyárak képviselői is bevallják: ha sürgős a munka, kiadják alvállalkozóknak, illegális varrodáknak a feladatot. Ez nyílt titok, mindenki ezt csinálja.
A magyar fogyasztó nem érzi
A napokban a H&M vezére, Karl-Johan Persson arra szólította fel a Welt am Sonntag hasábjain a divatvilág Bangladesben gyártató nagyjait, hogy verseny ide vagy oda, tovább emeljék a munkabéreket a régióban – csak így lehet érdemi javulást elérni a gyártás helyszínén. A tragédia nyomán a munkabéremelésen túl az ott gyártató – így a Magyarországra is szállító – nagy világcégek jócskán megszigorították a biztonsági előírásaikat, ami természetesen pluszköltségekkel járt a cégek számára. Hogy pontosan mennyivel, arról a megkeresett nemzetközi gyártók – Zara, H&M, New Yorker, Benetton – nem nyilatkoztak, illetve arról sem, hogy ez hogyan hatott a kiskereskedelmi áraikra.
A magyar kiskereskedelmi árindexek nem mutatnak drágulást a bangladesi katasztrófa óta eltelt egy év alatt. Ellenkezőleg: a Központi Statisztikai Hivatal kimutatása szerint dacára a tartósan gyenge forintnak, tavaly február óta hónapról hónapra 1-2 százalékkal visszaesett az ágazat átlagos árszintje. Igaz, a magyar helyzet annyiban speciális, hogy itt jóval kisebb a bangladesi ruha aránya: iparági vélekedések szerint a Bangladesben megtermelt ruhaáru fő felvevőpiaca Németország, Magyarországon sokkal nagyobb a Távol-Keletről, például Kínából érkező ruhaáru aránya. Másfelől itt a nagy világmárkáknak óriási "utcai" konkurenciával kell szembenézniük. Iparági becslések akár a legális piaccal megegyező méretű ruházati feketepiacot feltételeznek nálunk. Azaz: egy márkatulajdonos kétszer is meg kell, hogy gondolja, mielőtt nálunk árat emel. (Batka Zoltán)
Az áldozatok hozzátartozóinak, illetve a sérülteknek a megsegítésére 40 millió dollárra lenne szükség, ám a nyugati ruhaipari cégek mindeddig csak 17 millió dollárt adtak össze, és a meglévő pénz kiosztása is akadozik. Sokan semmit sem kaptak.
|
Az azonosítatlan áldozatok tömegsírja Dakkában
Andrew Biraj / Reuters |
A CNN szerint annak a 29 cégnek, amelyik a Rana Plazában gyártatott magának, csupán a fele ajánlott fel pénzt az említett alapba. Félnek adakozni, mert azt szerintük úgy is lehet értelmezni, hogy elismerik bűnrészességüket a tragédiában. A jogi felelősséget pedig mindenáron próbálják elkerülni.
Azt a szakszervezetek és a szakértők is elmondták, már közvetlenül a tragédia után: nem az a megoldás, ha a divatcégek kivonulnak Bangladesből. Hiszen négymillió embernek, főleg fiatal nőknek adnak megélhetést és így függetlenséget is, a főváros pedig fejlődik.
Ám Dakka még így is a világ egyik legnyomorúságosabb nagyvárosa, ahol pusztítanak a betegségek, és hatalmas a szegénység.
A nőket „felszabadító” munka pedig repetitív, rosszul fizetett és továbbra sem biztonságos. Az eddig megvizsgált több száz gyárból egyetlenegy sem volt, amely nem szorul fejlesztésre, egyet pedig be is zárattak. Utóbbit azonban még a helyi munkások is ellenzik: a megrendelések kiesése azt jelenti, hogy az ott dolgozók elveszítik a munkájukat.
