A brit kormány szerint az új tagállamokból érkező bevándorlók túlságosan megterhelik az ország jóléti rendszerét, ezért őket négy évre kizárnák a szociális ellátásból. Egy friss kutatás azonban nem igazolja a britek félelmeit. Az eredményeket összegző tanulmány szerzője Fóti Klára, akit a Eurofound, az EU munkapiaci és szociálpolitikai kérdésekkel foglalkozó ügynöksége dublini székhelyén kérdeztünk a tanulságokról.
– Mi motiválta az Európai Unióban a kutatást, melynek tartalma napjainkban aktuálpolitikai jelentőségűvé is vált?
– Már korábban felmerült az úgynevezett „segélyturizmus" gyanúja, vagyis az, hogy az „EU10"-ből, azaz a visegrádi, a balti tagállamokból, Szlovéniából, Bulgáriából és Romániából a nyugat-európai országokba való vándorlást az ott elérhető magasabb színvonalú segélyek és szociális szolgáltatások motiválják. A válságot követően egyes fogadó országokban felerősödött és egyre inkább hangot kapott az a vélemény, hogy az „új bevándorlók" fokozott mértékben terhelik meg ezeknek az országoknak a jóléti rendszereit. A költségek növekedése miatt pedig a szociális juttatások, szolgáltatások fenntartása egyre bizonytalanabbá válik. Egy széleskörű OECD-kutatás azonban már 2013-ban kimutatta, hogy mivel az érkezők túlnyomó többsége munkát vállal, az általuk befizetett adók és társadalombiztosítási járulékok összességében még mindig magasabbak, mint azok a költségek, amelyeket a juttatások, szolgáltatások igénybevétele révén ki kell számukra fizetni. Vagyis többet fizetnek be a rendszerbe, mint amennyit „kivesznek" onnan. A segélyturizmusról szóló vita ennek ellenére tovább éleződött, sőt a román és bolgár állampolgárok szabad mozgását korlátozó utolsó akadályok 2014. január 1-jei feloldását megelőzően túlpolitizálttá vált, egyre kevésbé alapult a tényeken. Emiatt határoztuk el kollégáimmal, hogy megvizsgáljuk, mi a helyzet a valóságban.
– Mely országokban vizsgálódtak, milyen módszerek alapján?
– Kizárólag fogadó országokban vizsgálódtunk, hiszen azt akartuk megnézni, hogy az EU10 tagállamaiból érkezők milyen mértékben veszik igénybe a különböző juttatásokat, segélyeket, szociális szolgáltatásokat, körükben vajon többen részesülnek-e azokból, mint a hazai népességben, illetve más bevándorló csoportokban. Ausztriában, Dániában, Hollandiában, Írországban, Nagy-Britanniában, Németországban, Olaszországban, Spanyolországban és Svédországban végeztünk adatelemzést, illetve készítettünk interjúkat kormánytisztviselőkkel, helyi önkormányzatok szociális ügyekért felelős alkalmazottaival, migránsszervezetek képviselőivel és persze magukkal a bevándorlókkal is. A kutatást helyben végezték egyetemek, kutatóintézetek, cégek olyan kutatói, akik jártasak a témában. A kérdéseket kollégáimmal együtt állítottuk össze, de azokat természetesen egyeztettük az adott ország kutatóival is.
– A fogadó országokban végzett kutatások eredményeit dolgozták fel, összegezték Dublinban az ön irányításával?
– Igen. A kutatás több mint egy évig tartott, hiszen az egyes országokban történő vizsgálódást megelőzte egy szakértőkkel folytatott konzultáció is. Arról nem beszélve, hogy azokban az országokban, amelyekről kiderült, hogy több adat áll rendelkezésre, mint ahogy azt eredetileg feltételeztük, további adatokat kellett kérnünk. Az egyes országtanulmányokat az adott ország intézeteinek vezető kutatói írták kollégáik segítségével. A terepmunka végeztével pedig az eredményeket szintén szakértőkkel összegeztük, illetve megbeszéltük, melyek a legfontosabb tanulságok. A záró tanulmányt én írtam, de véglegesítése előtt természetesen elküldtem azt az országtanulmányok szerzőinek, hogy ellenőrizhessék a közölt adatokat, információkat.
