galéria megtekintése

Ezrek élnek rabszolgaságban Nagy-Britanniában

NOL

Egy friss kutatás szerint 10-13 ezer ember él rabszolgaságban Nagy-Britanniában, négyszer annyian, mint azt korábban gondolták.

Nagy-Britanniában még sosem készült kormányzati kutatás annak érdekében, hogy megsaccolják, pontosan hányan is élnek rabszolgaságban a szigetországban, így az első számok igen riasztóak: a tavalyi évben 10-13 ezer ember élte a mindennapjait úgy, hogy kényszer alatt végezte a munkáját, korlátozták a szabad mozgásban, és nem kapott méltányos fizetést az erőfeszítéseiért. Az átfogó kutatás széleskörű összefogással készült, az adatokat többek között a rendőrség, a határőrség és különböző civil szervezetek szolgáltatták. A mostani adatok azért is sokkolóak, mert a bűnügyi hivatal tavaly 2700 főre becsülte az áldozatok számát.

A rabszolgasorba taszított emberek között sok a prostituált
A rabszolgasorba taszított emberek között sok a prostituált
Reuters

A mostani kutatásból kiderül, hogy a rabszolgasorba taszított emberek többségében prostituáltak, tehetős családoknál dolgozó háztartási alkalmazottak, gyári munkások és halászok. Az áldozatok között ugyanúgy megtalálhatók brit gyerekek és felnőttek, mint külföldiek, aki nagy reményekkel érkeznek Nagy-Britanniába. Mintegy száz országból – főként Albániából, Nigériából, Vietnamból és Romániából – érkeztek azok a bevándorlók, akik a kormány kutatása szerint jelenleg rabszolgaként élnek.

 

„A rabszolgaság felszámolásához vezető első lépés az, hogy beismerjük annak létezését" – idézi Theresa May brit belügyminiszter szavait a The Guardian. „A becsült adatok szerint sokkoló helyzet alakult ki a modern kori Nagy-Britanniában, és ezek az adatok csak megerősítenek abban, hogy sürgősen cselekednünk kell" – tette hozzá a politikus.

Óriási hatalom van a munkáltatók kezében
Óriási hatalom van a munkáltatók kezében
Andrew Winning / Reuters

Ennek fényében a belügyminisztérium emberkereskedelemre specializálódott egységeket állít fel a legnagyobb kikötőkben és repülőtereken, amelyeknek az lesz a dolga, hogy kiszúrják a potenciális áldozatokat. Ezen túl várhatóan hamarosan megszavazzák a modern kori rabszolgaság elleni törvényt, amely olyan hatalommal ruházza majd fel az angliai és walesi bíróságokat, amelyekkel hatékony védelmet nyújthatnak az áldozatoknak. Skóciában és Észak-Írországban hasonló törvénytervezeten dolgoznak jelenleg.

Jogvédő szervezetek szerint azonban a kormány így sem tesz eleget. Az egyik nemzetközi szervezet vezetője szerint a probléma az, hogy hiába zsákmányolják ki, kényszerítik munkára és bántalmazzák az áldozatot, ha úgy dönt, hogy megszökik a munkaadótól, a hatóságok végül deportálni fogják.

Ki a akarják szúrni a potenciális áldozatokat
Ki akarják szúrni a potenciális áldozatokat
Dylan Martinez / Reuters

„Ez óriási hatalmat ad a lelkiismeretlen munkáltatóknak. Úgyhogy ez a védelem, amit a kormány nyújtana, annyit sem ér, mint a papírfecni, amire legépelik. Ugyanis nem védelmez senkit a kizsákmányolástól, amíg ekkora hatalom van a munkáltatók kezében" – nyilatkozta a BBC-nek Aidan McQuade, az Anti-Slavery International igazgatója.

A rabszolgaság azonban számos más régióban is probléma. A napokban a Szaúd-Arábiában dolgozó háztartásbeli alkalmazottak híresen rossz életkörülményei kerültek ismét középpontba. Egy Fülöp-szigeteki cseléd ugyanis Facebook-oldalán közölt egy videót a raktárhelyiségről, amely a szobája. A videón látszik, hogy a szűk kis szobát valóban tárolásra használják, a nő pedig a falba vájt sötét kis lyukban alszik.

A nő mindeközben tagalog nyelven ecseteli, hogy milyen megpróbáltatásokon megy keresztül mindennap. „A munkatársamat és engem is megvertek tegnap. Kérem segítsenek, könyörgöm" – idézi a BBC a nő szavait, akinek ezek szerint van internet-hozzáférése. A közösségi oldalon hamar elterjedt a videó, és nemcsak a közel-keleti háztartási alkalmazottak többségét adó Fülöp-szigeteken osztották meg, hanem Spanyolországtól az Egyesült Államokig számos országban. Ismét vita indult a régió országaira jellemző bevándorlási törvény, a Kafala rendszeréről, amely óriási hatalmat ad a munkáltató kezébe, aki a törvények értelmében lényegében tulajdonaként kezelheti az alkalmazottját.

Az Öböl Menti Együttműködési Tanács azonban a héten új szabályokat fogadott el, amelyek értelmében hivatalosan nyolcórás munkaidőt vezetnek be, és az alkalmazottak jogköreit is kibővítik, így külön élhetnek a munkaadótól és megtarthatják útleveleiket. Ám arról nem tudni, hogy bárki ellenőrizni fogja-e a szabályok betartását.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.