Róna Péter a Népszabadság 2014. november 19-i számában megjelent véleményében a devizahitelek forintra váltásának lehetséges árfolyamáról ír, konkrétan azt javasolja, hogy a „kormány és az Országgyűlés tehát vegye fontolóra, hogy a jegybank az előírt 256 forintos svájci frank, illetve a 308 forintos euró helyett a devizát annak átlagos bekerülési árán bocsássa a bankok rendelkezésére”.
A szerző nem veszi figyelembe azokat a jogi előírásokat és költségvetési elszámolási szabályokat, amelyek a javaslatát lehetetlenné teszik, így a jegybanknak és a kormánynak mérlegelési lehetősége sem volt a jegybank által alkalmazott devizaeladási árfolyam megválasztása tekintetében. Emellett közgazdasági szempontból is problémás a felvetés, mivel a lakossági devizahitelek nem piaci árfolyamon történő konverziója mindenképpen (az európai uniós módszertan szerinti) költségvetési hiány növekedését okozta volna, ami pedig túlzotthiány-eljáráshoz (EDP), így akár az uniós források egy részének elvesztéséhez vezethetett volna.
Első lépésként tekintsük át, hogy jogilag miért nem lehetséges a felvetés megvalósítása. A fent idézett javaslat ugyanis a jegybanktörvényben, illetve az Európai Unióról szóló szerződésben alapelvi szinten meghatározott követelményeket (a jegybanki függetlenséget és a monetáris finanszírozás tilalmát) sértene, hiszen a javasolt módon a kormány vagy az Országgyűlés konkrét utasítást adna a monetáris politikai eszköztár működtetése mint jegybanki feladat ellátása vonatkozásában. Másfelől az MNB még saját döntése alapján sem adhatna el nem piaci árfolyamon devizát, mert az szintén sértené az említett szabályokat.
