Sokan először rossz viccnek gondolták külügyminiszteri kinevezését. Mások a diplomáciai szokásokat felrúgva felháborodottan reagáltak arra, hogy Theresa May brit kormányfő a Brexit-kampány egyik vezető arcát, a brit EU-kilépést hozó népszavazás után visszavonulót fújt Boris Johnsont nevezte ki a Foreign and Commonwealth Office élére. – Végighazudta a Brexit-kampányt, most meg sarokba van szorítva – „üdvözölte” keresetlen szavakkal új brit kollégáját a francia külügyminiszter, Jean-Marc Ayrault. A szocialista politikus hozzátette, Párizs hiteles és megbízható partnerrel akar tárgyalni. A teljes képhez tartozik, hogy a Londont 2008–2016 között főpolgármesterként irányító, 2012-ben sikeres nyári olimpiát lebonyolító tory politikusnak új pozíciójában semmi köze sem lesz a kilépési tárgyalásokhoz. A New Yorkban született, amerikai állampolgársággal is bíró Johnsonról Frank-Walter Steinmeiernek is markáns véleménye volt. A szociáldemokrata német külügyminiszter álnoknak, meggondolatlannak és szörnyűnek nevezte azt, ahogy az 52 éves történész és életrajzíró viselkedett a Brexit-kampányban. A második házasságában élő Johnson az elmúlt években elsősorban verbális kisiklásaival, durván személyeskedő megjegyzéseivel hívta fel magára figyelmet. Két hónappal ezelőtt az EU-t a kontinenst vérrel egyesíteni akaró Napóleonhoz, illetve Hitlerhez hasonlította. A franciául kiválóan, de bevallása szerint barbár akcentussal beszélő volt brüsszeli tudósító Hillary Clintont olyan festett szőkének nevezte, akinek acélkék szemei és barátságtalan nézése egy zárt osztály szadista ápolónőjét idézik. (Dési András)
