galéria megtekintése

Maffiacsaládok vetélkedésére hasonlít az al-Kaida és az IS harca

Az írás a Népszabadság
2015. 09. 14. számában
jelent meg.


Miklós Gábor
Népszabadság

A dzsihadista mozgalom vezetéséért harcol egymással az al-Kaida és az Iszlám Állam. Két stratégia csap össze: a régi a távoli ellenség, a Nyugat ellen fordult, az új kalifátust akar, és a helyi eretnekeket pusztítja.

Kétségbeesett javaslatot tett David Petraeus nyugalmazott amerikai tábornok a minap: a CIA volt igazgatója szerint

az al-Kaida egyes elemeit kellene felhasználni az Iszlám Állam (IS) elleni harchoz.

Az amerikai haderők volt iraki és afganisztáni parancsnokának ötlete nem légből kapott.

 

2007-ben Irakban sikerült megnyernie egyes szunnita fegyveres törzsi különítményeket az al-Kaida elleni harchoz. Ezzel az amerikaiaknak sikerült egy időre rendezettebbé tenniük az iraki belső viszonyokat. Később azonban a síita kormány politikája miatt kiújultak az ellenségeskedések.

A szíriai polgárháború, a mérgező afganisztáni helyzet, az iszlám köntösben jelentkező terrorizmus az arab világban és Afrikában arra kényszeríti az elemzőket, hogy végre előálljanak valamilyen javaslattal, hogyan lehetne felszámolni vagy legalábbis visszaszorítani az iszlamista terrort. David Petraeus és mások ideiglenes, felületes megoldásokkal állnak elő.

Az IS bevonulása szíriai „fővárosába”, Rakkába. Sok harcost csábítottak át az al-Kaidától is
Az IS bevonulása szíriai „fővárosába”, Rakkába. Sok harcost csábítottak át az al-Kaidától is
Reuters

A felélénkült vitát az váltotta ki, hogy felkerült az internetre Ajman al-Zavahirinek, az al- Kaida „emírjének” (vezérének) a hangüzenete, amelyet világszerte úgy értékeltek, hogy a régebbi terrorszervezet hadat üzent új vetélytársának. Az egyiptomi orvosból lett terrorvezér ugyanis azt mondta, nem ismeri el sem a kalifátus kikiáltását, sem az önjelölt kalifát, Abu Bakr al-Bagdadit.

Az „emír” azzal vádolta a kalifát, hogy elcsábítja a korábban az al-Kaidának hűségesküt tett dzsihadistákat. „Amikor Gáza égett az izraeli bombáktól, Abu Bakr al-Bagdadi egy szóval sem állt ki mellettük. A fő gondja az volt, hogy a hit harcosai hűséget esküdjenek neki” – mondta az „emír” a hangfelvételen, miután megtagadta és bitorlónak minősítette az IS-t. Al-Zavahiri azt is hozzátette: ha ő épp Szíriában vagy Irakban lenne, együttműködne az IS-sel a keresztesek elleni harcban. Ezt a kitételt szakértők az engedékenység jelének, esetleg későbbi megállapodás lehetőségének vélik.

Ajman al-Zavahiri
Ajman al-Zavahiri
Reuters

Nem lehet tudni azonban, mikor rögzítették a hangüzenetet, s azt is csak találgatják, miért épp most hozták nyilvánosságra. Feltehetően a korábban csak a dzsihadisták belső köreiben keringő üzenet most a feszültség mélyülését jelzi. Az IS harsányabb propagandatevékenységével, jobb internetes PR-munkájával már elérte, hogy sok dzsihadista szervezet az al-Kaida helyett őket válassza.

Az IS egyszerre lett állam a megszerzett területeken és az interneten. Ennek köszönheti a harcosutánpótlást is:

nem a helyiekből toboroz, mint a konkurens szíriai dzsihadisták, hanem külföldi harcosokat csábít Szíriába.

A két terrorszervezetet nemzedéki és kulturális ellentét is elválasztja. Al-Zavahiri a nyolcvanas években elkezdődött szervezkedés részese. Egyik megalkotója annak a törekvésnek, hogy a „dzsihádot” vigyék a „keresztesek” földjére, azaz az USA-ba és Európába.

Abu Bakr al-Bagdadi
Abu Bakr al-Bagdadi

Bin Laden, az első „emír” működtette a szervezetet, amely egyszerre építhetett a gazdag öböl menti országok bőkezű adományaira és a Nyugat ellen fordult muzulmánok dühére. Az al-Kaida nemzetközi márka lett, s eggyé vált az iszlám terrorizmus fogalmával. Az IS felbukkanása csapás volt a régi gárdára: nemcsak a régi brandet veszélyezteti, de elcsábítja a franchise-ból az „alvállalkozókat”, eltéríti az adományokat és a káder-utánpótlást.

A washingtoni Georgetown Egyetem oktatója, Nicholas Palarino a CNN-nek azt mondta: „Két kábítószer-kereskedő banda vagy két maffiacsalád viszonyára hasonlít a kapcsolatuk. Az egyik szemet vetett a másik területére.” Michael McCaul, az amerikai képviselőház belbiztonsági bizottságának elnöke viszont arra figyelmeztet, hogy ez a vetélkedés esetleg a terror felpörgetéséhez vezethet, s a két csoport közötti versengésnek további ártatlan áldozatai lehetnek.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.