Csak álom a közös európai haderő
A puha erő, azaz a politikai befolyás mellett jó lenne katonai erőt is sugároznia, az Európai Unió azonban messze van attól, hogy valódi közös hadsereget hozzon létre. Maradnak a többnemzetiségű hadtestek és a békefenntartó-kiképző akciók – ezekből bőven akad Afrikában vagy a Közel-Keleten.
Van zászlója, himnusza, közös pénze, parlamentje. Hadserege, legalábbis olyan, amelyikben mind a huszonnyolc tagállam képviselteti magát, egyelőre nincs. S belátható időn belül nem is lesz. Pedig a közös haderő gondolata legalább olyan idős, mint az európai integráció gondolata, s az elmúlt hat évtizedben több szervezetet is létrehoztak a megvalósítás érdekében. Ráadásul az EU közvetlen szomszédságban – Ukrajnától Szírián át Líbiáig – zajló háborúk is azt jelzik, hogy az Európai Uniónak mint globális szereplőnek nem elég puha erőt sugároznia. A politikai befolyást ajánlatos lenne (közös) katonai képességekkel megtámogatni.
|
Francia katonák egy mali törzsi vezető társaságában. Az iszlamisták ellen is harcolnak
Joe Penney / Reuters |
Miközben az 1950-es években az európai integráció alapító atyái gőzerővel dolgoztak a szén- és acélközösségből kinövő Európai Közösségen, a közös hadsereg ötlete gyorsan megbukott. – Keserű csalódás, Európa fekete napja – az NSZK alapító kancellárja, Konrad Adenauer 1954-ben így kommentálta, amikor a francia törvényhozás elutasította, hogy Franciaország csatlakozzon az Európai Védelmi Közösséghez. Az utóbbi ötlete még 1952-ben merült fel, az NSZK és Franciaország hadereje mellett Belgium, Hollandia és Olaszország csatlakozott volna.
A téma azonban nem tűnt el. Helmut Kohl volt német kancellár egy időben éppúgy a híve volt, mint Alain Juppé francia exkormányfő. Legutóbb Wolfgang Schäuble német pénzügyminiszter rukkolt elő azzal, hogy az egyes nemzeti költségvetések sokkal jobban járnának, ha az EU közös haderővel rendelkezne. Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke szintén elővette a közös hadsereg ötletét, a volt luxemburgi kormányfő elsősorban Oroszország fegyverkezése és ukrajnai beavatkozása miatt tartana szükségesnek egy EU-s hadsereget.
Bizonyos mozgás azért látható. A közös európai biztonsági és védelmi politika keretében az 1990-es évek közepén létrehozták a strasbourgi főhadiszállással rendelkező, Bosznia-Hercegovinában és Afganisztánban is bevetett Eurohadtestet (Eurocorps). Az Európai Unión belül léteznek más többnemzetiségű katonai formációk is, ilyen például a Münsterben állomásozó német–holland hadtest vagy a Szczecinben működő lengyel–német–dán parancsnokság. Az EU-s katonák eddig tizenkét országban tizenöt – katonai megfigyelői, valamint kiképzési – misszióban vettek részt.
Európai részről a legnagyobb dilemmát változatlanul az jelenti, hogy a kontinens közös katonai erőfeszítései milyen viszonyban álljanak a NATO-val. Az EU képes-e bármire is amerikai katonai támogatás nélkül? Évtizedeken át francia részről propagálták az „önálló európai védelmi identitást", s ebbe Párizs a briteket is be akarta vonni. Az EU-ban két ország, Nagy-Britannia és Franciaország képes expedíciós hadviselésre. A brit–francia páros az 1998. decemberi Saint Maló-i egyezségben rögzítette, hogy kész katonai akció indítására – amennyiben a NATO nem kíván beavatkozni. Az ENSZ BT-határozaton nyugvó 2011-es líbiai beavatkozás során a NATO és az Egyesült Államok a háttérben maradt, a francia vezetésű koalíció elsődleges feladata a légtérzárlat kikényszerítése, érts a Kadhafi-rezsim légi erejének földön tartása volt.
Az EU közös katonai fellépésének legnagyobb akadálya, hogy bármilyen közös akcióhoz mind a 28 tagállam beleegyezése szükséges. Az európai döntéshozatal azonban sokkal lassabb és körülményesebb, mint a NATO-é, bár az sem a villámsebességről híres. Így marad az, hogy a készségesek mennek előre a frontvonalba. Most éppen Maliban, az afrikai ország Algériával határos északkeleti részein. Az iszlamista terrorizmus egyik fellegvárában.
