galéria megtekintése

Ezt az ütközetet csak egy napig bírta az Iszlám Állam

0 komment

NOL

A szunnita szélsőséges csoport a Facebook és Twitter mintájára hétvégén elindította saját közösségi oldalát, melyet egy nap után le is kapcsoltak. A leálláshoz köze van az Anonymous hekkercsoportnak, amely korábban hadat üzent a dzsihadistáknak.

Az Iszlám Állam által készített „Khelafabook" megjelenése sokban hasonlított a milliók által használt Facebook kék dizájnjára. Az iszlám szélsőségesek által létrehozott oldalakat és csoportokat állandó jelleggel törlik a mainstream közösségi oldalakról, a dzsihadisták ezért látták szükségesnek egy saját oldal létrehozását.

Hétfőn az IS közösségi oldalát azonban lekapcsolták, a Khelafabook Twitter-fiókját pedig felfüggesztették, mert azon olyan tartalmak jelentek meg, amelyek erőszakra buzdítanak vagy a Szíriában és Irakban dúló harcokhoz toboroznak újabb tagokat.

Vocativ azt írja, hogy az oldal angolul, németül, portugálul és még jó pár nyelven elérhető volt, de meglepő módon az arab nyelvre nem volt utalás. Csak a weblap kezdőoldalán volt látható egy térkép, melyen az Iszlám Állam jelvényei szerepeltek.

 

Az IS által készített közösségi oldalt az Egyesült Államokban jegyezték, de azt egy Moszulban élő férfi regisztrálta. Az iraki város az Iszlám Állam ellenőrzése alatt áll.

Reuters szerint nem világos, hogy az oldalt pontosan ki hozhatta létre, és mennyi felhasználót számlált törlésekor. A weblapon megjelenő üzenet is arról tanúskodik, hogy az oldal átmenetileg felfüggesztésre került, hogy védje tagjai biztonságát és adatait.

A Khelafabook oldalán azt állítják, hogy nem az Iszlám Állam szponzorálja őket, és azért hozták létre a közösségi hálót, hogy megmutassák, nem csak fegyvert ragadni és barlangba élni tudnak a muzulmánok. "Haladunk a mi világunkkal és haladást szeretnénk az iszlámban is" – írják.

Haladó, muszlim internetezők
Haladó, muszlim internetezők
Morteza Nikoubazl / Reuters

Több internetes felhasználó nem bízott a weboldal biztonságában sem. A közösségi oldal támogatói azon elmélkedtek egy webes fórumon, hogy az olyan online felületekben, mint a Khelafabook, meg lehet-e bízni. A felhasználók attól tartottak, hogy a weblapot az IS ellenségei arra a célra használják, hogy információkat szerezzenek a terroristák tevékenységéről. Az egyik fórumozó szerint egy oldal sem biztonságos, még akkor sem, ha az Iszlám Államhoz köthető, mert a weblapok szervereit a kormányok működtetik.

Az Anonymous is beszállt az IS elleni háborúba

Az Iszlám Állam a közösségi médiát használja propagandára, toborzásra, és a terrorszervezet hívei is ezeken keresztül kommunikálnak egymással. A dzsihadisták ezeken az oldalakon osztották meg a nyugati túszok kivégzéséről szóló sokkoló videóikat is. 

Míg a közösségi médiával foglalkozó cégek és az Egyesült Államok is vizsgálja annak lehetőségét, hogyan szállhatnának szembe az szélsőséges iszlám propaganda terjedésével, addig az Anonymous hekkercsoport háborút hirdetett az Iszlám Állam internetes tevékenysége ellen. 

A maszkos hekkerek több IS-oldalt lekapcsoltak
A maszkos hekkerek több IS-oldalt lekapcsoltak
Stefano Rellandini / Reuters

Az Anonymous masszív támadásokat hajtott végre a dzsihadisták webes fórumai és Twitter-fiókjai ellen, és a szélsőségesek által létrehozott weblapok közül többet töröltek.

A Vocativ szerint a Khelafabook leállásának is köze van a hekkerek tevékenységéhez.  

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.