galéria megtekintése

Dönt a Facebook-generáció

Az írás a Népszabadság
2014. 11. 15. számában
jelent meg.


Szőcs Levente, Bukarest
Népszabadság

– Nagyrészt a Facebook-nemzedéken fog múlni, hogy vasárnap este Victor Ponta szociáldemokrata kormányfő vagy Klaus Johannis nagyszebeni polgármester, a Keresztény-liberális Szövetség (ACL) jelöltje lesz Románia megválasztott elnöke – értékelte a Népszabadságnak Cristian Tudor Popescu neves román publicista.

A november 2-i első forduló Ponta tízszázalékos előnyével zárult (a voksok 40 százalékát kapta), és a nézők körében végzett felmérések szerint ő dominálta az elnökjelöltek kedd-szerdai tévévitáját is. A baloldal által „némának” csúfolt Johannis megfigyelők szerint csak a második vitán tudta megszorongatni Pontát.

Selfie a választási karácsonnyal. Ponta és a hívei egy kis faluban, Dobrunban
Selfie a választási karácsonnyal. Ponta és a hívei egy kis faluban, Dobrunban
Bogdan Cristel / Reuters

Johannis a Gandul független hírportál vezető publicistája szerint sem volt meggyőző. – Ha mégis nyer, győzelme a Ponta-ellenes szavazatoknak lesz tulajdonítható. Érzékelhető egy erős Ponta-ellenes hangulat, főleg a fiatalok körében, de egy dolog a Facebookra írogatni, és teljesen más sorban állni a szavazókör előtt – mutatott rá. A fiatal generáció „tettrekészségére” utal, hogy péntek estére tucatnyi romániai nagyvárosba hirdettek utcai tüntetést a közösségi oldalakon, és ezekre több tízezren jelezték részvételüket.

 

Egy hete több romániai nagyvárosban tiltakoztak az ellen, hogy a november 2-i első fordulóban a külföldön élő románok ezrei nem élhettek szavazati jogukkal a rossz szervezés miatt. A kampányba a román ortodox egyház is beavatkozott. A sajtó számos dokumentumot, hang- és videofelvételt közölt, amelyek szerint a főpapok arra buzdították híveiket, hogy szavazzanak az ortodox vallású Pontára.

– Itt egy filozófiáról van szó – válaszolta Popescu a kérdésre, hogy magánszemélyek korteskedéséről beszélhetünk-e, vagy az egyház intézményként avatkozott-e be a kampányba. Hangsúlyozta, hogy a román ortodox egyház évszázados hagyományt folytat, amikor „világi javak, végső soron pénz” fejében korteskedik egyik vagy másik jelölt mellett.

Victor Ponta és a máris fejre állni látszó Klaus Johannis választási plakátjai Bukarestben
Ponta és a máris fejre állni látszó Johannis választási plakátjai Bukarestben
Bogdan Cristel / Reuters

Ponta mellett szól az is, hogy ő a hivatalban lévő kormányfő. A Romania Curata (Tiszta Románia) korrupcióellenes koalíció átfogó tanulmányt készített a választási kampányban elfogadott szociális intézkedésekről, és megállapította, hogy a kormány közpénzekből finanszírozott „jótékonykodása” 13 millió személyt érintett. A nem egy esetben jogosnak tekinthető juttatások odaítélésének módja egyértelműen szavazatszerzési célt takar, esetenként pedig kérdéses, hogy a választások után fenntartható-e.

A koalíció által „választási karácsonynak” nevezett kormányzati intézkedéscsomag a többéves bérhátralékok kifizetésétől a diákoknak ingyen járó táblagépekig terjed. Cristian Tudor Popescu úgy vélte, Victor Pontával nem pusztán egy személy foglalja el az elnöki hivatalt, hanem „egy nagybetűs rendszer” válik egyeduralkodóvá, amely évtizedek óta vezeti Romániát. Johannis mögött minden jel szerint nem áll rendszer, annak ellenére, hogy a Ponta-tábor a Basescu-rezsim folytatásával vádolja.

Johannis a tévévita után. A fiataloknak tetszhet a némaság
Johannis a tévévita után. A fiataloknak azért tetszhet a némaság
Robert Ghement / Reuters

– Johannis mögött nemcsak rendszer nem áll, de emberek is alig. A televíziós vitákban a jelölt erősen individualista személyiség benyomását keltette, aki képtelen összefogni egy csapatot. Ez nem azt jelenti, hogy megválasztása esetén magára hagyják az elnöki palotában, hiszen a Keresztény-liberális Szövetség minden bizonnyal megpróbálja majd megváltoztatni a parlamenti többséget. Végül is ez a mostani választások igazi tétje – magyarázta Popescu arra utalva, hogy az alkotmány szerint az államfő ad kormányalakítási megbízást.

A szavazókörök vasárnap helyi idő szerint 7 és 21 óra között tartanak nyitva. Az új elnök december 22-én foglalja el hivatalát, amikor lejár Traian Basescu államfő második ötéves mandátuma.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.