galéria megtekintése

A káosz jött Schmidt Mária hisztije után, de legalább a sajtónyilvánosságot korlátozták

Végleges szerződést még nem írtak alá az ’56-os emlékdalról, de már a klipjét is bemutatták. A szabad sajtóért is küzdő szabadságharc évfordulós eseményein olykor korlátozzák a sajtónyilvánosságot.

– Szerzői jogvédelem alá eső művek esetében írásba foglalt felhasználási szerződést kell kötni, és a szerző a kontraktusban foglaltaknak megfelelően ad engedélyt alkotásának felhasználására – mondta lapunk kérdésére Polyák Gábor médiajogász. Ezért – tette hozzá – furcsállaná, ha Desmond Childnak az Egy szabad országért című dala kapcsán nem született volna valamilyen megállapodás, hiszen azt már sugározza is az állami rádió. Polyák úgy vélte, egy profi nemigen követ el ilyen hibát.

Schmidt Mária és Desmond Child a stúdióban
Schmidt Mária és Desmond Child a stúdióban
Forrás: YouTube

Márpedig úgy tűnik, hogy épp ezt tette a dalt bemutató 1956-os Emlékbizottság. Schmidt Mária, az ötvenhatos emlékév kormánybiztosa, a Terror Háza Múzeum főigazgatója kedden egy feleslegesen ingerült hangú nyílt levélben még csak azt közölte, hogy az emlékévvel kapcsolatos, meg nem nevezett szerződések részletes feltételeiről még tárgyalások folynak, így az adatigénylés idő előtti, azt teljesíteni nem áll módjában. Hogy mivel kapcsolatos adatigénylésről, ’56-os emlékdalról kötendő szerződésről van szó, az csak a Magyar Nemzet szerdai cikkéből derült ki. Ami már csak azért is különös, mert Tallai Gábor, a Terror Háza programigazgatója a dal pénzügyi vonatkozásairól múlt héten azt mondta lapunknak: „Az egész költségvetés, benne a szerző honoráriuma, a magyar és angol változat feléneklése, az összes utómunka mintegy 50 millió forint volt. Aki ismeri a szakmát, elismerően fog csettinteni.”

 

Mindezek tükrében szerettük volna megkérdezni Schmidt Máriától, miként lehetséges az, hogy az emlékdalt – amely augusztus 15-én debütált – a végleges szerződés megkötése előtt bemutatták. Ha viszont nincs végleges szerződés, akkor milyen alapon nyilatkozott az 50 milliós költségről Tallai Gábor? Választ eddig nem kaptunk.

A szerződés nélküli dal jogi helyzete Polyák Gábor szerint azért is érdekes, mert nem eredeti zeneszámról, hanem egy 2007-es mű átdolgozásáról van szó, ami egy amerikai sportklubnak készült. Ha Child a szerzői jogokat nem engedte át például egy kiadónak, illetve másnak sem adott engedélyt a kizárólagos felhasználásra, akkor a szám újrahasznosításával jogilag nincs semmi baj – szögezte le médiajogász..  Ebben az esetben is számolni kell azzal – tette hozzá –, hogy a magyar fél hiába akarna kizárólagosságot, mert az eredeti felhasználót visszamenőlegesen általában nem kötelezhetik semmire. A dalt tehát előadhatnák, ha a szerzővel kötött szerződésből más nem következik. Igaz, ez nálunk nemigen zavarna senkit.

A szerzői jogi törvény egyébként meglehetősen nagy mozgásteret biztosít a jogász szerint, így a felek megállapodhatnak akár a szabad felhasználásban, illetve a mű ingyenes átadásában is. Az írásos szerződés viszont elengedhetetlen – hangsúlyozta –, mert e nélkül jogszerűen nem is lehetne a dalt nyilvánosan előadni. Ha viszont tényleg nincs aláírt kontraktus, az Polyák szerint igencsak aggályos, mert a már egyértelműen megvalósult felhasználás feltételei így tisztázatlanok.

A médiajogász az ingyenesség kapcsán fontosnak tartotta megjegyezni: Child átengedheti ugyan térítésmentesen a szerzeményét, ám az ennek ellenére is pénzt fog hozni. A szerzői jogok közös kezelését a zeneművek esetében az ARTISJUS Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület végzi, amely minden megjelenés után beszedi a jogdíjat. Ez egyenként nem nagy összeg, de az állami rádióban valószínűleg elég sokszor elhangzik majd az Egy szabad országért.

Szerdán világossá vált az is, hogy a szabad sajtóért is küzdő szabadságharc évfordulós eseményein olykor korlátozzák a sajtónyilvánosságot. Délelőtt mutatták be ugyanis a több szempontból is vitatott dal videoklipjét – amely cikkünk megjelenése előtt négy órával feltettek a YouTube-ra, a jelenlegi 3268-as nézettségnél 104 nézőnek tetszik, 416-nak viszont nem –, ám arra csak néhány újságírót hívtak meg és engedtek be.

Csak a vakszerencsének és a szerencsés csillagállásnak köszönhetően tudtuk meg, hogy Schmidt Mária és az ’56-os emlékbizottság szerdán, a déli órákban a Terror Házában bemutatta a botrányos elő- és utóéletű emlékdal videoklipjét – írta a 444.hu, amelynek munkatársait nem engedték be az épületbe. A portál úgy tudja, csak néhány, előre meghívott stáb vett részt a sajtótájékoztatón, ahol kérdések nem hangzottak el. A rendezvényre az Index és lapunk sem kapott meghívót.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.