galéria megtekintése

Csalódottság, kiábrándultság és sokk

Meg­lepte a Nagy-Britanniában élő magyarokat a népszavazás eredménye. Kiábrándult, és csalódott – mondja lapunknak Márta Balázs, aki egy oxfordi kávézóban dolgozik. – A britek úgy döntöttek, hogy önállóan folytatják az útjukat. Meglátjuk, ki fog majd az egészségügyben, az utakon, a vendéglátásban és egyéb munkakörökben dolgozni – jegyzi meg a húszas évei végén járó fiatalember.

A Bristolban élő Kovács Zoltánt szintén megdöbbentette az eredmény, s elmondása szerint a kollégáit is. – A bankban eléggé rossz a hangulat. Itt nagyon nemzetközi a csapat. Van, aki magára vette az eredményt, és emiatt nem nagyon akar dolgozni. Gondolom, az sem tetszik nekik, hogy a részvények nagyot zuhantak, és a font is gyengült – meséli lapunknak a férfi, aki közel tíz éve él Angliában. Éppen ezért nem tart attól, hogy hazaküldik, de aggódik a bizonytalanság miatt: – A gazdaságnak biztosan nem tesz jót. Senki sem tudja, hogy mik lesznek a rövid és hosszú távú hatások – mondja.

Aberdeeni magyarok szurkolnak az Európa-bajnokság egyik meccsealatt
Aberdeeni magyarok szurkolnak az Európa-bajnokság egyik meccsealatt
Facebook

Gát Anna Londonban élő forgatókönyv- és drámaíró szintén csalódott. Nem akar olyan országban élni (már foglalkozik is a továbbköltözéssel), amely hasonlóan Magyarországhoz nem osztja a konszenzusos demokráciába vetett hitét. Haragszik a távozni akarók táborára, amiért olyan helyzetbe hozták Nagy-Britanniát, amelyben szétesik (mert Skócia függetlenné válhat), s összeomlik a gazdasága. Úgy kell majd alkalmazkodnia új szabályokhoz, hogy azok kialakításában nem vehet majd részt.

 

A skóciai Aberdeenben élő Simon Enrico szerint szomorú nap volt a csütörtök, mert veszélybe került Nagy-Britannia egysége. – Ha újra kiírják a népszavazást a skót függetlenségről, akkor biztos, hogy szétesik a brit unió. Az előző szavazás eredménye is penge­élen táncolt, és az EU-tagság veszélye miatt győztek csak a maradáspártiak. Ráadásul az itt élő külföl­diek is voksolhatnak, így az ­EU-s állampolgárok is a kilépésre fognak szavazni, abban bízva, hogy a skótok beadják az EU-tagsági kérelmet – magyarázza a Népszabadságnak a magyar éttermet működtető ­Simon.

– Nem értem, mi ez a tömeghisztéria. Nem fogják hazaküldeni azokat, akik eddig is az Egyesült Királyságban dolgoztak – vélekedik lapunknak a nyolc éve a szigetországban élő Strum Ágnes, aki nemrég alapított saját vállalkozást, ezért úgy érzi, nincs félnivalója. A vendéglátásban dolgozó hölgy szerint Nagy-Britannia hasonló státuszt kaphat, mint Norvégia vagy Svájc, amelyek, bár nem tagjai az EU-nak, szoros gazdasági kapcsolatban állnak az unióval.

Nem borúlátó a Brexittel kapcsolatban a Londonban élő Kallós Gábor sem, aki egy gyorsétteremben dolgozik. A 34 éves férfi szerint a magyarok nagy része dolgozni megy ki a szigetországba, és nem veszi igénybe a segélyezési rendszert. – A vidékiekben persze az él, hogy a kelet-európaiak elveszik a munkájukat – mutat rá arra, miért vidéken dőlt el a kilépés kérdése.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.