Férjével és barátaival szívesen tölti a hétvégéket a család faházában a pennsylvaniai hegyekben; így tett január közepén is. A vacsora és a bor mellett, a hatalmas faasztal körül szinte mindenről szó esett, csak a politikáról nem – a közélet iránt egyébként érdeklődő társaságban kitartó kérdezősködésre volt szükség, hogy kihúzzak belőlük valamit. Egy kivétellel mind demokrata pártinak vallják magukat, ám sem Hillary Clinton, sem Bernie Sanders nem lelkesíti őket.
„Hillary? Már megint? Emberemlékezet óta ott van a politikában, kellene már végre valaki más"
– mondja a 32 éves Jess. „Persze, jó lenne, ha női elnökünk lenne..." – vág közbe kissé bizonytalanul a mellette ülő, negyvenes évei végén járó Jane, aki egy keresztény jótékony szervezetnek dolgozik. Számos cikk született arról az elmúlt hetekben, hogy ma már nem elég a női szavazók megszerzéséhez egy női jelölt indítása – főleg a fiatal nők várják el, hogy lelkesítse is őket a jelölt azzal, amit képvisel. A vermonti szenátor Clintonnal ellentétben képes tömegeket vonzani és lelkesíteni, ám a demokraták többsége – és az asztal körül ülő társaság is – egy legyintéssel elintézi, mert úgy véli, Sanders nem tudna legyőzni egy republikánus jelöltet novemberben.
Republikánus ribillió
De mi magyarázza Trump egyre növekvő népszerűségét? „Az utóbbi években iszonyúan gyorsan változik ez az ország, és ez sokakat megijeszt" – áll elő elméletével Paul, aki tengerbiológiával foglalkozik, és akinek szülei a múlt század első felében Kínából érkeztek az Egyesült Államokba. „Gondolhatunk itt arra, hogy hamarosan kisebbségben lesznek a fehérek az országban, vagy hogy legális lett a melegházasság. De sokakat a mai napig egyszerűen az is megijeszt, hogy fekete az elnök" – mondja.
A legtöbb elemző és politikai kommentátor is hasonlóan magyarázza az ingatlanmilliárdos tévésztár töretlen népszerűségét. Úgy vélik, a gazdasági világválság óta folyamatosan lecsúszó fehér középosztály áll Trump mögött. Azok, akik félnek, hogy a bevándorlók elveszik a munkájukat és rettegnek egy újabb terrortámadástól. Az excentrikus médiaszemélyiség indulását tavaly nyáron általános derültség fogadta. Ám üzenete, miszerint felforgatja a működésképtelen washingtoni politikai gépezetet, és „újra naggyá teszi" Amerikát, annak ellenére működött, hogy nincs mögötte konkrét politikai program. Ártani pedig semmi sem tudott neki – még idegenellenes, rasszista vagy nőgyűlölő kijelentései sem.
„Fehér amerikaiak alapították ezt az országot, ma pedig félreállítanak minket az elnök és a média miatt"
– mondta Dél-Karolinában egy Trump-nagygyűlésen a CNN-nek a 64 éves Patricia Saunders. A szintén 64 éves Bickie Mason pedig egyetért Trump azon ötletével, hogy listát kell vezetni minden, az Egyesült Államokban tartózkodó muzulmán vallású emberről, mert „nem minden muzulmán rossz ember, de bármikor rossz irányba fordulhatnak, s akkor tudnunk kell, hol keressük őket." Mások szerint egy sikeres üzletember a garancia arra, hogy felfelé ívelő pályára álljon a gazdaság.
 |
Marco Rubio
Reuters |
„Láttuk, amikor nagyon sok pénzt veszített, majd talpra állt. Hatalmas adósságai vannak az országnak, remélem, kihúz belőle minket" – mondta a hírtelevíziónak Linda Wilkerson egy észak-karolinai rendezvényen.
A Washington Post és az ABC News felmérése szerint országosan a republikánusok 37 százaléka támogatja Trumpot, amivel magasan vezet a párt elnökjelölt-aspiránsai között. A második helyen 21 százalékkal Ted Cruz texasi szenátor áll, a harmadik pedig Marco Rubio floridai szenátor 11 százalékkal. Ez persze messze nem jelenti azt, hogy biztos Trump jelöltsége, az előválasztási folyamat ugyanis olyan összetett, és olyan sok múlik az első államok eredményén, hogy még szó szerint bármi lehetséges.
Bármi, de nem minden – az már szinte biztos, hogy a washingtoni pártelit egyik favoritja sem fog befutni. A párt vezetése általában olyan mérsékelt jelölteket támogat, akik képesek lehetnek a novemberi elnökválasztáson a másik oldalról is szavazatokat szerezni. Jeb Bush egykori floridai kormányzó vagy Chris Christie, a hagyományosan demokrata párti New Jersey-ben republikánusként győzni tudó kormányzó mellett álltak. Ám Christie nem tudott kitörni a néhány százalékos támogatottsági szintről, az eleinte esélyesnek tartott Bush pedig a mögé tett dollármilliók ellenére is eltűnt a süllyesztőben. Támogatottsága ma öt százalék körül van.
 |
Jeb Bush
Reuters |
Az elmúlt hét meglepetése, hogy a washingtoni sajtó szerint a republikánus vezetés végül mégis Donald Trumpban véli megtalálni új kedvencét. A legvalószínűbb, hogy úgy vannak vele: bárki, csak ne Ted Cruz legyen a jelölt. Úgy vélik ugyanis, még Trumppal is könnyebb lesz együtt dolgozni, mint a texasi politikussal. Utóbbi a mezőnyben a legkonzervatívabb jelölt. Számára az egyik legfontosabb célkitűzés, hogy visszavonja Obama egészségbiztosítási reformját. Abortuszellenes, s még több fegyverrel harcolna a fegyveres erőszak ellen. A kis állam híve, olyannyira, hogy nemcsak az adókat csökkentené, de egyenesen meg is szüntetné az adóhivatalt – és még négy minisztériumot. A párt jobboldali, „teapartista" szárnyának is annyira a szélén helyezkedik el, hogy nem lehetne belőle elnök, vele biztos a bukás – vélik a republikánus vezetésben. Ráadásul azóta, hogy 2013 januárjában megérkezett a szenátusba, Cruz a saját párttársaival sem volt hajlandó együtt dolgozni.
A párt még a 44 éves Marco Rubio floridai szenátorban lát lehetőséget: fiatal, új generációt képvisel, képes lehet mozgósítani a párt konzervatív és mérsékelt szárnyát is. Kubai bevándorlók gyermeke, folyékonyan beszél spanyolul, ezzel a választási matematika szempontjából fontos spanyol ajkú szavazók közül is számíthatna szavazatokra. Ám egyelőre csak a harmadik helyen áll, és most már mind a republikánus vezetés, mind a szavazók úgy gondolják, Trumppal van nagyobb esélyük a Fehér Ház visszaszerzésére. Ebben azonban alighanem tévednek. Nate Silver, a 2012-es választásokon hírnevet szerzett közvéleménykutatás-elemző szerint egy jelöltet sem utálnak annyian Amerikában, mint Trumpot, s ilyen erős negatív megítéléssel még soha senkinek sem sikerült választást nyernie.
Balra és még balrább
A teljes előválasztási mezőnyben egyedül Bernie Sanders vermonti szenátor az, akit többen látnak pozitívan, mint negatívan. Őt is komolytalan jelöltnek tartották nagyon sokáig – hiszen hogyan gondolhatja komolyan az elnökjelöltséget valaki, aki nem fésülködik, nem ért a külpolitikához, adókat akar emelni, állami egészségbiztosítót építene és szocialistának vallja magát? Utóbbi egyenesen szitokszónak számít Amerikában, ahol az emberek döntő többsége minél kisebb államot akar.
Ám a Demokrata Párt balszárnya, amely nyolc évvel ezelőtt a Fehér Házig repítette Obamát (és később csalódott benne), Sandersben találta meg a jelöltjét. Olyan politikusra vágytak, aki tényleg tenni akar az egyre súlyosabb jövedelmi egyenlőtlenségek ellen és aki a Wall Street helyett az átlagemberek érdekeit nézi. Utóbbi a legerősebb vádjuk a még mindig sokkal esélyesebb Hillary Clinton ellen, akiről úgy gondolják, hogy a bankárok zsebében van – kampányának anyagi támogatásáért cserébe. Sajtóhírek szerint az egykori külügyminiszter csapata csak az utóbbi hetekben kezdte komolyan venni Sanders jelöltségét. Arra már rájöttek, hogy ha jól szerepel Iowában és utcahosszal nyer New Hampshire-ben, akkor Clintonék hosszadalmas és nagyon sok pénzt felemésztő előválasztási küzdelemre számíthatnak. Márpedig ennek egyre nagyobb az esélye. Ám ahhoz, hogy a vermonti szenátornak valós esélye legyen a jelöltségre, később jelentős számú fekete szavazót kellene elhódítania Clintontól a déli államokban – ez pedig nehéznek tűnik, mert egyelőre nem sikerül megtalálnia a hangot az afroamerikai közösséggel. (Demokrata oldalon az esélytelenek nyugalmával még Martin O'Malley egykori marylandi szenátor is indul.)
Clinton egyik legnagyobb erőssége egyben a gyengesége is. Mindenki ismeri az arcát, és pontosan tudja, mit várhat tőle. Az egykori külügyminiszter Obama nyolc évét folytatná: a folytonosság és a biztonság letéteményese lenne. Nem fordítaná vissza az elmúlt években indult legfontosabb folyamatokat, helyén maradna az egészségbiztosítási rendszer és a külpolitikában sem hozna radikális változásokat. A Sanders-hívők egyébként szemére vetik, hogy „héja", hiszen támogatta az iraki háború megindítását.
Ki lelkesít fel?
 |
Hillary Clinton
Reuters |
A végül nem induló Elizabeth Warren massachusettsi szenátor és Sanders népszerűségét észlelve Clinton is elkezdett a jövedelmi egyenlőtlenségek csökkentéséről beszélni. Ám nem mindenkit győzött meg arról, hogy ez az tőle őszinte. És mint a New York Times egykori főszerkesztője, Jill Abramson írja a Guardian hasábjain: a mai fiatal nők számára már nem tűnik olyan forradalmi ötletnek egy női elnök. „Az már megfáradt elmélet, hogy nő vagyok, és azért rendben van, hogy a méhem vezet a szavazáskor" – idézi a 23 éves Kara Lessent. „Bernie az, aki érti a rendszerszintű elnyomás kérdését" – mondta, hozzátéve, hogy unja Clinton neoliberális gazdaságpolitikáját. A 21 éves Osaremen Orasko, aki Obamáért és Sandersért is rajong, így foglalta össze: „Fel tudsz minket lelkesíteni, Hillary?"
Nincs pártfegyelem
Az amerikai politikai rendszerre nem jellemző a központosított működés vagy pártfegyelem. Az elnökjelöltet sem a pártvezetés jelöli ki, hanem hosszú előválasztási folyamat során a párt támogatói választják. Persze gyakran érvényesül a pártelit akarata, akiknek számos módszerük van a választók befolyásolására – néha az is elég, ha eleget sulykolják a médiának adott interjúkban, hogy kit tartanak esélyesnek. Az előválasztások minden elnökválasztó év februárjában kezdődnek. Hagyományosan Iowa és New Hampshire választ először, és aki itt nem teljesít jól, annak később esélye sem lesz javítani. A folyamat győztesei a nyár végi demokrata párti, illetve republikánus kongresszuson válnak hivatalos elnökjelöltté. Innen indul az igazi harc, s tart egészen a november első hétfőjét követő kedden tartott elnökválasztásig. Ezért az előválasztások során is tanácsos megtalálni az arany középutat. Nem lehet túl véres a jelöltségig vezető út, a jelöltek nem költhetik el az összes pénzüket, és nem okozhatnak egymásnak végzetes sebeket negatív hirdetésekkel, hiszen akkor a saját pártjuk esélyeit rontják az „éles" versenyben.
