galéria megtekintése

Obama keményen beszólt Orbánéknak a Hóman-szobor miatt

92 komment

NOL/MTI

A nemzetközi holokauszt-emléknapon Barack Obama beszédet mondott a washingtoni izraeli nagykövetségen szerdán. Az amerikai elnök arra is figyelmeztetett, hogy erősödőben van az antiszemitizmus, és bármely hit elleni támadás minden hit elleni támadás egyben. Obama példaként Magyarországot említette, ám erről az MTI hosszú tudósításában egyetlen szót sem ejtett.

A megemlékezésen két-két olyan amerikai és lengyel állampolgárt ismertek el posztumusz a Világ Igaza izraeli állami kitüntetéssel, aki életét kockáztatva segített és mentett zsidó embereket. Barack Obamát – aki az amerikai elnökök közül elsőként mondott beszédet az izraeli nagykövetségen – Steven Spielberg filmrendező, a Holokauszt Történeti Alapítvány létrehozója mutatta be.

„Nagyon gyakran, kivált változások idején, kivált aggodalmak és bizonytalanságok idején, túlságosan is engedünk azon mélyen szunnyadó óhajnak, hogy találjunk valakit, valaki tőlünk különbözőt, akit okolhatunk a nehézségeinkért”

– fogalmazott Obama. Hozzátette: „itt ma este szembe kell néznünk a valósággal, és a valóság az, hogy világszerte erősödik az antiszemitizmus. Ez tagadhatatlan.”

 

Az MTI híre egyáltalán nem ejtett szót róla, de az amerikai elnök külön szót emelt a magyarországi antiszemitizmus ellen, Hóman Bálint tervezett szobra apropóján. Az elnök arról értekezett, hogy az USA globális harcot folytat az antiszemitizmussal szemben. Ezért szervezték meg az első ENSZ-közgyűlést a témában, mondta, és ezért sürgettek más nemzeteket is, hogy a veszély kezelésére – Amerikához hasonlóan – különmegbízottakat nevezzenek ki. (Ira N. Forman különmegbízottról van szó, aki tavaly decemberi budapesti látogatásán adott interjút lapunknak - a szerk.)

„És ezért léptünk fel, amikor Magyarországon szobrot terveztek állítani egy második világháborús antiszemita vezetőnek, hogy a kormányuk álljon el ettől a tervétől. Ez nem egy széljegyzet volt a kapcsolatunkban, hanem alapfeltétele annak, hogy fenntartsuk a jó viszonyt. Ezt értésükre adtuk” – fogalmazott Barack Obama, Beszédének Magyarországról szóló része 1:44-től hallható a lenti videón:

A Világ Igaza posztumusz kitüntetést – amelyet családtagok vettek át – két amerikai és két lengyel állampolgár kapta: Roddie Edmonds, a Tennessee állambeli Knoxville-ből, Lois Gunden, az indianai Goshenből, valamint a varsói Waleri és Marila Zbijewski.

Beszédében Obama úgy fogalmazott, hogy a holokauszt egyedi, „a történelemben páratlan bűntény”, hozzátéve ugyanakkor azt is, hogy aggodalom tölti el őt a más vallások iránti türelmetlenség miatt. „Fel kell emelnünk szavunkat a vakhit minden formája ellen, el kell utasítanunk legsötétebb gondolatainkat, és óvakodnunk kell a törzsi gondolkodástól” – jelentette ki, és a Tórából idézett: fogadjuk el az idegeneket, hiszen idegenek voltunk valaha mi is.

Az ünnepségen bemutatták Benjamin Netanjahu izraeli kormányfő videoüzenetét, amelyben egyebek között azt mondta, hogy Izrael adósa a most kitüntetetteknek, akik bátorságukkal zsidó katonákat és gyermekeket mentettek meg. Azt is mondta: „Tudjuk, hogy nincs jobb barátunk, mint az Egyesült Államok”.

A posztumusz kitüntetettekről közzétett életrajzok szerint Roddie Edmonds katonaként az amerikai erőkkel szállt partra Európában, de német fogságba esett, és amikor a németek a zsidó hadifoglyokat rendelték raportra, kiállt, és azt mondta: „mi valamennyien zsidók vagyunk”. Lois Gunden franciatanárként dolgozott, Dél-Franciaországban gyermekotthont hozott létre, és a közeli internálótáborból megszöktetett zsidó foglyokat ott bújtatta. A lengyel házaspár pedig egy zsidó kisgyereket bújtatott varsói otthonában, mindaddig, amíg az édesanyja érte nem tudott menni.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.