Bolló Péter polgármester megerősítette, hogy mintegy ötven roma család a múlt század hetvenes éveiben engedély nélkül építkezett itt, amikor arra hivatkoztak, hogy minden közös tulajdon. – Egyre vészesebben ketyeg az etnikai bomba –sóhajt fel aztán. Adatokkal és helyi konfliktussal támasztja alá a véleményét: – A legutóbbi népszámlálás szerint Szlovákiában 107 ezer roma él. Néhány napja jelent meg viszont a szlovákiai roma közösségek atlasza, amelyet az ENSZ fejlesztési programjának (UNDP) részeként neves szlovák szakemberek állítottak össze. Nos, ennek alapján valójában 402 820 ennek a kisebbségnek a lélekszáma. Branislav Sprocha, a Szlovák Tudományos Akadémia Prognosztikai Intézetének munkatársa a minap nyilatkozta, hogy 2030-ra több mint 600 ezren lesznek, vagyis akkorra már a legnagyobb szlovákiai kisebbséget alkotják majd. A felvidéki magyarok lélekszáma az elmúlt két évtizedben több mint 110 ezerrel csökkent ugyanis, tavaly már csak 458 467 volt. Ennél is riasztóbb adat, hogy mintegy 250 ezer roma még mindig gettókban, legalább 180 ezer pedig mélyszegénységben él.
Más szlovákiai településeken is ugyanilyen feszült a helyzet. Korábbi csehországi mintára immár tizennégy településen betonfalakkal választották el a roma gettókat a lakótömböktől. A cseh megyeszékhelyen a közfelháborodás miatt néhány hónapon belül a városi önkormányzat lebontatta a létesítményt, északi szomszédunknál viszont ezek száma évről évre szaporodik. Nagymihályban (Michalovce) épült a leghosszabb.
|
Peter Pollák azt reméli, csökken a gettók száma
Somogyi Tibor |
Viliam Záhorcák polgámester a már jól ismert érvekkel rukkol elő: – Ez itt, kérem, az országút melletti zajtompító fal. Egyúttal legnagyobb lakótelepünket védi, amelyet félmillió euró ráfordítással újítottunk fel. Játszóteret, zöldövezetet alakítottunk ki. Nem engedhetjük meg, hogy hetek alatt mindezt tönkretegyék – tájékoztat a kisváros első embere. A negyvenezres település szélén, az Angi-malomnak nevezett cigánypérón kétezer roma él. – Mondhatnak, amit akarnak, minket tiltottak ki onnan! Én arra vittem a gyermekeimet iskolába, most kerülhetünk majdnem egy kilométert a forgalmas országút mellett, mert járdára nem telik az önkormányzatnak, a cigányok elleni falra viszont igen –mutogat a betonmonstrum fele Renáta Salacová.
Osztrópatakon (Ostrovany) a polgárok kértek határozott intézkedést a helyi önkormányzattól. – Özvegyasszony vagyok. Tavasszal már nappal sem mertem kiengedni a baromfit, éjjel lakatot tettem a tyúkólakra is, hogy jusson belőlük a vasárnapi ebédre. A diót mind lelopták a fáról, a krumpli még be sem érett, már kiásták – panaszolja Mária Zamecníková, aki szintén aláírta a petíciót. – Majdnem minden helybeli így vélekedik. Először drótkerítést húztunk fel, de azt néhány nap alatt valakik eltüntették. Ekkor döntött az önkormányzatunk a panelfal mellett, amelynek a felépítésére tizenháromezer eurót költöttünk. Nem rasszista meggondolásból, kizárólag a tolvajok ellen léptünk – áll elő az ismert érvvel Cyril Revák polgármester.
Ennyi szánalom csak kijár
Kétméteres betonfallal választották el a romák lakta Luník lakótelepet a szomszédos panelházaktól Kassán is. Rudolf Bauer, a Terasz kassai városkerület polgármestere megkeresésünkre ugyancsak azzal érvelt, hogy elegük lett a sok bűncselekményből. Azóta lényegesen csökkent a gépkocsifeltörések, a lopások, a betörések és az éjszakai utcai zaklatások száma, a rendőrök is sokkal hatékonyabban tudják szemmel tartani a környéket. – Mi nem a romák, hanem a bűnözők ellen hoztuk ezt az intézkedést – ismételgette többször is. Szeptemberben hazai és külföldi civil szervezetek képviselői lebontották a betonkerítés egyik szelvényét, de másnap az önkormányzat újra befalaztatta a lyukat. A friss falra valaki nagy betűkkel festette fel a Prepácte (Bocsássatok meg) feliratot, amely azóta is ott virít.
– Kassa tavaly mégiscsak Európa egyik kulturális fővárosa volt, ennyi szánalom csak kijár polgártársainknak – vetette felém gunyorosan az egyik itteni lakos. Bób Jánosnak, az Érsekújvárhoz közeli Szimő (Jedlik Ányos szülőfaluja) polgármesterének már elege van az újságírókból. – Egymásnak adják a kilincset, amióta az a gyújtogatás történt – méltatlankodik. Aztán újra elmondja, hogy a csaknem két és fél ezres lélekszámú faluban azt kezdték híresztelni, hogy az egyik elhagyatott házat máshonnan érkező roma család akarja megvásárolni. Mielőtt beköltöztek volna, máig ismeretlen tettesek felgyújtották a padlást, megrongálódtak a belső falak is. – Idáig nem volt különösebb gond a csaknem nyolcvanszázaléknyi magyar, néhány szlovák polgár, illetve a helyi romák között – bizonygatta. – A közeli Szőgyénben is Léva környéki cigányok vettek házat, azóta vagy harmincan laknak ott, a faluban meg egyre több a lopás! Nem szeretnénk, ha nálunk is pokollá változna az élet – közli a polgármesteri hivatal előtt egy férfi, de a nevét nem hajlandó elárulni.
|
Ravasz József a tanításban látja a megoldást
Somogyi Tibor |
A kelet-szlovákiai Rozsnyóhoz közeli Dobsiná viszont két tanítónő révén a pozitív vezető hírek közé került. – Több levélben panaszkodtunk még az oktatásügyi miniszternek is az itteni tarthatatlan helyzet miatt. Tavaly tanévnyitáskor rózsacsokrot hozott nekünk, de aztán eliszkolt – meséli Erika Polgáriová. Így folytatja: – A hétezres egykori bányásztelepülés lakosságának több mint a fele roma. Csaknem kivétel nélkül munkanélküliek, a község széli putrikban elképesztő körülmények között élnek. Gyermekeik, ha egyáltalán eljönnek az iskolába, általában itt látnak először vécét, vízvezetéket, zsebkendőt. Több gyerek végtagjain patkányharapás nyoma. Akadnak, akik azzal szórakoznak, hogy a rágcsálókat behozzák és szabadon engedik a tantermekben. Mások svábbogarakat dugdosnak társaik táskájába és zsebeibe. Sokan már eladták a tanszereiket, a tanítási idő alatt csellengenek, és lopnak az iskola öltözőiben. Olykor még bennünket is molesztálnak, nem csak a diáklányokat. Idén már négy nyolcadikos leány jelentette, hogy várandós – szakad ki belőle a keserűség.
Mégsem adják fel
Kolléganője, Veronika Luptáková is szomorú élményeket sorol: – A felnőttek nemritkán hajnalig tivornyáznak, nem nehéz kitalálni, milyen pénzekből, aztán délig alszanak, a legidősebb gyerekek ébresztik és öltöztetik fel testvéreiket, ha egyáltalán van kedvük iskolába menni. Az igazolatlan hiányzások számát inkább nem is említem, olyan óriási. Az állam mégis milliókat fizet ki szociális segélyek gyanánt, uniós eurómilliók gurulnak szét számottevő eredmény nélkül. Odafenn sokat papolnak a romák felzárkóztatásáról, miközben életrevaló koncepció nélkül gyártjuk az újabb és újabb munkanélkülieket. Higgye el, nincs bennünk semmi elfogultság, ne adj’ isten, fajgyűlölet – hangsúlyozza a tanítónő, aki nemrég pszichológusi képesítést szerzett.
Aztán felderül az arcuk: – Mégsem adjuk fel. Ha már az állam nem segített, akkor tehetős vállalkozók támogatásának köszönhetően felújítottuk az egyik itteni elhagyatott családi házat, amelyben közösségi központot rendeztünk be. Egyelőre tizennyolc fiatal családot – harminchat szülőt és huszonhárom gyermeket – hetente négyszer délutánonként alapvető higiéniai szokásokra nevelünk. Főzni, varrni is tanítjuk őket. Meg arra, hogy lehetőleg önmagukért és gyermekeikért felelős szülőkként viselkedjenek – kísérnek végig a konyhai és szórakoztatóeszközökkel teli helyiségekben.
Nagyot sóhajt Peter Pollák szlovák romaügyi kormánybiztos, amikor riportkörutam tapasztalataival szembesítem. – Tulajdonképpen nem csoda, hogy az Amnesty International emberjogi civil szervezet legutóbbi jelentése a romák ügyében Szlovákiát is negatív példaként említi. Két és fél éve töltöm be ezt a tisztséget, számok sokaságával áraszthatnám el, de inkább konkrétumokat említek. Kísérleti programként a krasznahorkaváraljai romák lakhelyének ügyét úgy akarjuk megoldani, hogy a tulajdonosoknak állami vagy önkormányzati tulajdonból ugyanolyan minőségű ingatlant ajánlunk fel más helyen, a romák meg ha akarnak, akkor maradhatnak mostani házaikban, de a telekért havi bérletet kell fizetniük, amelyet akár a szociális segélyekből is levonhatunk. Ha minden jól megy, akkor a jövő év elejétől javulhat a helyzet, és belátható időn belül más helyen is egyre több szociális lakás épül.
Behozhatnák a hátrányt
Több falu van, ahol a romák kalákában, helyi és regionális önkormányzati támogatással építették fel új lakhelyeiket. Így aztán csökkenhet a gettók száma. Az Európai Bizottság az elkövetkező hét esztendőben 380 millió euróval támogatja a szlovákiai romák felzárkóztatását. Odafigyelünk arra, hogy minden eurocentet ésszerűen használjunk fel – mondja a kormánybiztos.
Ravasz József, a pozsonyi Szent Erzsébet Egyetem tanszékvezető tanára pedig a romák művelődésének fontosságát hangsúlyozta, amely révén munkahelyhez is könnyebben juthatnak. Eddig több mint négyszáz szociális munkás szerzett náluk diplomát, akik már a terepen dolgoznak. Reményteljesen alakul a roma gyermekek nevelése is. Főleg a roma gettókból érkezőknek az iskola előtti korban nincs kellő szókincsük, megfelelő viselkedéskultúrájuk, ezért aztán a legtöbbjük az enyhén értelmi fogyatékosok közé kerül, holott különfoglalkozásokkal belátható időn belül behozhatnák a hátrányt. Ezért alkalmaznak több pedagógiai asszisztenst, logopédust és más szakembert.
Új munkahelyek teremtése viszont leginkább kormányzati feladat. Majd széttárja a karját. – Évtizedek súlyos mulasztásait természetesen képtelenség akár csak néhány esztendő alatt behozni. A romakérdés olyan, mint a hosszútávfutás. Csak sok-sok erőfeszítés után érhetünk célba, ami még nálunk is nagyon messze van – sóhajt egy nagyot Ravasz József is.
