galéria megtekintése

Betáncolta magát az elnöki palotába

0 komment


Körösi Ivett

Argentínában árgus szemmel figyelik, hogy következő elnökük, Mauricio Macri december 10-i beiktatási ünnepségén is ellejti-e azt a hírhedtté vált győzelmi táncot, amelyet az elnökválasztás második fordulójának éjszakáján adott elő.

Nem véletlen, hogy az ellenzéki jobbközép koalíció, a Cambiemos (Változtassunk) elnökjelöltje kamaszokat megszégyenítő lelkesedéssel ünnepelt, hiszen Argentínában a jobbközép a demokratikus átmenet – 1983 – óta nem adott államfőt.

Az utóbbi tizenkét évet a néhai Néstor Kirchner, majd felesége, Cristina Férnandez peronista hagyományokat követő vezetése fémjelezte. A főleg a munkásosztály körében kedvelt Férnandezhez számos népszerű intézkedés – a szegénység csökkentése, a családi pótlék bevezetése, az azonos neműek közötti házasság engedélyezése, a katonai diktatúra bűnöseinek bíróság elé állítása – fűződik. Az intervencionista gazdaságpolitika, a gazdaság ismételt mélyrepülése, és a politikai botrányok – köztük az elnök gyanús iráni kapcsolatai után nyomozó ügyész, Alberto Nisman rejtélyes halála – viszont csökkentették a népszerűségét. Az alkotmány értelmében nem indulhatott harmadszor az elnöki székért, ám októberig úgy tűnt, hogy pártja, a Front a Győzelemért (FpV) jelöltje viszi tovább a hagyományt. Ám Daniel Scioli a második körben három százalékkal alulmaradt. Az emberek a változásra, és annak Freddy Mercury–rajongó képviselőjére voksoltak.

Belopta magát az emberek szívébe
Belopta magát az emberek szívébe
Enrique Marcarian / Reuters

 

„A gazdasági problémák növekedésével a kormány egyre kevesebbet foglalkozott a jövővel, csupán az elmúlt évek eredményeit hangsúlyozta. Ezzel teret adott az ellenzéknek, s átengedte nekik a jövőkép megteremtésének lehetőségét. Ez óriási hiba volt" – magyarázza a Népszabadságnak Buenos Airesből Alejandro Grimson. A San Martín Egyetem oktatója saját bevallása szerint egy éve elképzelhetetlennek tartotta volna, hogy ne az FpV jelöltje nyerje az idei választásokat. A politikai elemző úgy véli, Mauricio Macrinak, Buenos Aires leköszönő polgármesterének a gazdaság felvirágoztatása jelentheti a legnagyobb kihívást.

Hiába kampányolt ugyanis szabadpiaccal, új beruházásokkal és a korrupció elleni harccal, nem lesz könnyű dolga. Az elmúlt években az egekbe szökő árak miatt – független elemzők 25 százalékra becsülik a 2015-ös inflációt – több fosztogatási hullám is megrázta az országot, a társadalmi feszültség most is jelentős.

Macri számíthat azonban a régiós partnerek, Chile, Uruguay és Paraguay vezetőinek támogatására. A korábban szövetséges Venezuela baloldali kormányával viszont egyelőre hűvös a viszony. Ez idővel változhat, hiszen az ellenzéknek jó esélyei vannak a december 6-i parlamenti választásokon. Venezuela mellett Brazíliában is egyre erőteljesebb szembenállás tapasztalható a baloldali kormánypárttal, s a negatív népszerűségi rekordot döntő Dilma Rousseffel szemben. „Ez figyelmeztetés minden baloldali latin-amerikai csoportnak: vagy képesek megújulni és figyelni az emberek követeléseire, vagy bezárkóznak, és védekező álláspontot vesznek fel. Ez azonban elkerülhetetlen politikai bukással jár."

Macri számára az elnöki palota pompája amúgy nem lesz újdonság, hiszen olasz bevándorló apja, Franco Macri üzletember Argentína leggazdagabb vállalkozója. A fiatal Mauricio hamar belekerült az üzleti életbe, 24 évesen állítólag Donald Trump amerikai ingatlanmágnással kötött szerződéseket. A focirajongó Macri nem sokkal később megvette a Boca Juniors futballklubot. A harmincas évei elején járt, amikor korrupt rendőrök elrabolták, s 12 napig fogva tartották, dollármilliós váltságdíjat követelve érte. Az eset mély nyomot hagyott benne, de nem akadályozta meg a politikai karrierjét. A kampány során gondosan ügyelt arra, hogy minél kevesebb szó essen tehetős családjáról, többször ellátogatott Argentína szegényebb régióiba. 

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.