Mindketten hangsúlyozzák: a Görögországban dolgozó bangladesiek nem most kezdtek Nyugat-Európába áramlani, ez már egy éve tart. Az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának (UNHCR) adatai szerint január és augusztus között 3554 bangladesi adott be kérvényt menekültstátuszra Magyarországon, ami az összes, 173 ezer kérelemnek töredéke csupán.
Babar Baloch, a UNHCR budapesti szóvivője is megerősíti, hogy a magyar határt átlépő bangladesiek jelentős része már egy ideje Görögországban él. Sokukat gazdasági szempontok vezérelnek, nem háború elől menekülnek. Általánosítani természetesen nem szabad, minden ügyet egyénileg kell vizsgálni, figyelmeztet Baloch.
Nagy Boldizsár, a Közép-európai Egyetem professzora is azt hangsúlyozza, hogy minden kérvényt egyénileg kell elbírálni. Nem tud olyan konfliktusról, amely önmagában indokolná, hogy bangladesi kérelmező menekültstátuszt kapjon az Európai Unióban. De lehetséges olyan helyzet, hogy üldözött vallási kisebbséghez tartozik, esetleg a maffia fenyegeti. Ha bebizonyosodik, hogy az állam ezektől nem védi meg, reménykedhet kedvező elbírálásban.
Porosh Olaszországba tart, mert ott van családja. Abbasz Franciaország felé veszi majd az irányt. Megkérdezem, mit gondolnak, jóváhagyják-e majd a kérvényüket?
Porosh elneveti magát: szinte biztos, hogy nem. De azért megpróbálja. Abbasz nem ért egyet, ő biztos benne, hogy Franciaországban esélyt kap.
A UNHCR szerint idén január és augusztus között az Európai Unióban közel 9 ezer bangladesi regisztrált. Az Eurostat adatai szerint azonban 2015 első negyedévében az általuk beadott kérelmeknek csupán 14 százalékát hagyták jóvá.
Bangladesbe semmiképpen nem akarnak visszamenni, mert ott „munka van, pénz nincs.” A két férfi még finoman is fogalmaz, Banglades ugyanis a világ egyik legszegényebb és legzsúfoltabb országa. A 169 milliós lakosság egyharmada a szegénységi küszöb alatt él.
A jelenlegi migrációs hullámmal érkező bangladesiek tehát nem közvetlenül Ázsiából jönnek. Nyugatra repülni az otthon maradottaknak nincs pénzük, a szárazföldi út pedig túl hosszú. Ráadásul át kellene kelniük az indiai–pakisztáni határon, amelyet nagyon erős katonai jelenléttel őriznek mindkét oldalon – fejti ki egy neve elhallgatását kérő szakértő, aki egy nagy nemzetközi szervezet bangladesi irodájában dolgozik.
Azok jönnek Európába, akik már eleve a térségben vannak. A dakkai kormány hivatalos külföldimunka-programokat szervezett korábban, tízezreket küldve a Közel-Keletre és Észak-Afrikába, elsősorban Líbiába és Irakba. A jelenlegi számítások szerint még mindig legalább hatvanezren vannak Líbiában. Közülük is nagyon sokan megindultak Európa felé a polgárháborús helyzet elől menekülve, vagy csak azért, mert összeomlott az ország és már a bérüket sem fizették. Őket is ugyanúgy megkörnyékezik az embercsempészek, mint a helyieket, jól fizető állásokat és biztonságot ígérve. Csak azt nem említik, hogy bangladesiként nincs sok esélyük menekültstátuszt kapni. Hiszen az esetükben nem a konfliktus sújtotta Líbia a viszonyítási pont, hanem saját hazájuk, hogy mi történne velük, ha oda küldenék vissza őket.
