galéria megtekintése

Az se semmi lélekvesztő, amely a francia anyahajót kíséri

9 komment

NOL

Egyik büszkeségét küldte a brit haditengerészet a francia óriás anyahajó kíséretére az Iszlám Állam ellen.

A HMS Defencer kíséri az Iszlám Állam elleni harcba Európa legnagyobb anyahajóját, a francia Charles de Gaulle repülőgép-hordozót – írta a brit Mirror.

David Cameron brit miniszterelnök bejelentette, hogy az ENSZ jóváhagyása nélkül is készen állnak lebombázni a dzsihádista terrorszervezet szíriai állásait.

A brit haditengerészet hadihajója légi fedezetet nyújt a Charles de Gaulle-nak. Michael Fallon védelmi miniszter megfogalmazása szerint „Franciaország elszánt az Iszlám Állam elleni küzdelemben, és ebben nekünk is segédkeznünk kell.

 
El kell pusztítanunk ezt a barbár terrorszervezetet”.

Fallon szerint az IS nemcsak Nagy-Britannia és Franciaország, hanem egész Európa számára fenyegetést jelent. 

Wikipedia

HMS Defender októberben indult kilenc hónapos küldetésére Portsmouth kikötőjéből. A romboló többek között kalózok, csempészek ellen, katasztrófaelhárításra és felderítésre is bevethető , „nem csak nagy intenzitású hadviselésre”.

A Mirror kommentárja szerint Cameront Nagy-Britannia biztonságára hivatkozva nem érdekli az egyébként várható orosz vétó az ENSZ Biztonsági Tanácsában, de még a közvélemény ellenkezése sem az IS elleni harcban.

„Természetesen az ilyen helyzetekben mindig kívánatos az ENSZ BT teljes támogatása” – mondta a brit miniszterelnök, hozzátéve, hogy a legfontosabb az, hogy minden akciójuk jogszerű lesz és az ország védelmét szolgálja. 

Kapcsolódó cikkek

Putyin bekeményített és szétbombáztatta az Iszlám Államot

A modern kori történelem egyik legnagyobb és legbonyolultabb, nehézbombázókkal végrehajtott támadásaként értékelték amerikai szakértők az orosz légierő keddi szíriai akcióját.

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.