galéria megtekintése

Sziszi nem tesz semmit a bebörtönzött újságírókért

0 komment

NOL

Abdel Fattah al-Sziszi egyiptomi elnök ma bejelentette, hogy nem lép közbe az al-Dzsazíra újságíróinak érdekében, akiket tegnap héttől tíz évig terjedő börtönbüntetésre ítéltek. A nemzetközi sajtóban mindeközben egyre nagyobb felháborodás kíséri az ügyet, a brit médiában ma egyperces néma csenddel tiltakoztak az ítéletek ellen.

A közelmúltban megválasztott elnök úgy érezhette, a növekvő nemzetközi nyomás közepette ideje megszólalni, ám semmi biztatót nem mondott a három újságíró sorsát illetően. „Tiszteletben kell tartanunk a bírói döntést, amelyet nem szabad kritizálni, még akkor sem, ha egyesek ezt nem értik" – idézi Sziszi szavait a BBC, amelyek a katonai akadémia tisztavatásán hangzottak el kedden.

Peter Greste, Mohammed Fahmi és Báher Mohamed a bíróságon. 
Asmaa Waguih / Reuters

Az al-Dzsazíra három újságíróját – Peter Greste, Mohamed Fahmi, Báher Mohamed – tegnap ítélték el álhírek terjesztéséért: Greste és Fahmi hét, míg Mohamed tíz évet kapott (őt egy másik, ettől független ügyben is elítélték). A kairói bíróság szerint az újságírók a most már betiltott Muzulmán Testvériséggel szövetkezve akarták tönkretenni Egyiptom hírnevét. A katari székhelyű médium működését szintén betiltották Egyiptomban, miután riportjaik a kormány szerint a júliusban elűzött Mohamed Murszit, és a Muzulmán Testvériséget támogatták. Az al-Dzsazíra kezdettől fogva elutasította a feltételezést.

 

A három újságíró tegnap tagadta az ellenük felhozott vádakat, és várhatóan fellebbezni fognak az ítélet ellen. Az ügy azonban máris óriási felháborodást váltott ki, a kritikus hangok szerint politikai döntés született, az újságírók csak a munkájukat próbálták végezni.

Korábban Tony Abbott ausztrál miniszterelnök is megszólalt az ügyben, arra kérve al-Sziszit, hogy a hatóságok engedjék szabadon az ausztrál állampolgár Grestét. Ma pedig Julie Bishop külügyminiszter mondta, hogy kormánya együttműködik az egyiptomi vezetéssel, annak érdekében, hogy Grestét „amilyen hamar csak lehet, szabadon engedjék".

Bishop elmondta, hogy nem gondolkodnak Egyiptom elleni szankciók bevezetésén, mivel ezek „egyelőre nem segítenék az ügyet".

Greste szülei is kamera elé álltak. Édesapja szerint a családot sokkolta az ítélet,  „amely olyan volt, mint egy arculcsapás". „Sötét időket él a családunk, és az újságírás is."

Az újságírókkal számos kollégájuk vállalt szolidaritást világszerte. Londonban, a BBC székháza előtt ma délelőtt több százan gyűltek össze: a különböző brit és külföldi médiumok munkatársai egyperces néma csönddel demonstráltak az ítélet ellen. A Guardian szerint azonban több brit városban, és a szigetországon kívül is tartottak tüntetéseket.

„Igazságtalanság történt" – mondta a BBC hírigazgatója, majd hozzátette, hogy az újságíróknak világszerte ki kell állnia azon kollégáikért, akiket azért börtönöznek be, mert a munkájukat végzik.

A BBC Panorama című műsorának riportere szerint Egyiptom az ítélettel visszalépett a középkorba. Míg John Sweeney szerint ők a demonstrációval nem sokat tudnak elérni az ügyben, az emberek már többet, ha Egyiptom helyett például más úti célt választanak.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.