galéria megtekintése

Nem találni fogást az atomfegyverrel fenyegetőző Észak-Koreán

10 komment


Poór Csaba

Kim Dzsong Un ünnepi fegyverkísérlettel ijesztett rá a világra, de megfigyelők szerint tisztában van azzal, hogy korlátozottak a lehetőségei. A robbantásnál talán csak az általa okozott riadalom volt nagyobb.

Észak-Korea újabb atomkísérletet hajtott végre, tíz éven belül immár az ötödiket, és a mérések szerint minden eddiginél nagyobbat. Az alkalom ünnepi (a kommunista diktatúra létrejöttének 68. évfordulója), a helyszín pedig a szokásos (a Pjongeri nukleáris gyakorlótér) volt, ahol akkora töltetet hoztak működésbe, amely a Richter-skála szerint 5,3-es erősségű földlökéseket okozott. Különböző szakértői elemzések 10-30 kilotonnásra becsülik a kísérleti bomba erejét, vagyis jó eséllyel nagyobb volt, mint az, amelyet 1945-ben Hirosimára dobtak le az amerikaiak. 

Becslések szerint 10 kilotonna erővel detonált a robbanószerkezet
Becslések szerint 10 kilotonna erővel detonált a robbanószerkezet
Kim Hong-Ji / Reuters

Az, hogy Phenjannak már van nukleáris robbanószerkezete, jó pár éve ismert tény. Az első atomkísérletet 2006-ban hajtotta végre, a legutóbbi, januáriról pedig azt állította a kormány, hogy hidrogénbombát robbantottak. Ezt azonban a szakértők kétségbe vonták, mondván: az inkább „felturbózott" atombomba lehetett. Az igazi aggodalmat valójában az okozza, hogy egyelőre nem ismert a most használt töltet mérete. Észak-Korea 32 éves vezetője, Kim Dzsong Un állítja: sikerült annyira lekicsinyíteni a robbanófejet, hogy azt már rakétára lehet szerelni. Független források ezt nem erősítették meg, és – ha Kim esetleg nem is túlzott – még az is kérdéses, hogy a töltet képes-e kiállni a Föld légkörébe való visszatérés okozta terhelést.

 

Merthogy Phenjan közben ballisztikus rakétákkal is rendszeres kísérleteket végez – a legutóbbit vasárnapra, a G20 országcsoport kínai csúcstalálkozójának első napjára időzítette. Akkor egyszerre három start is volt, és a beszámolók szerint a rakéták ezer kilométert tettek meg, mielőtt becsapódtak a Japán-tengerbe.

Egyre veszélyesebbnek tűnik tehát az észak-koreai atomzsarolás, és egyre kevésbé lehet fogást találni Phenjanon. Az ENSZ által életbe léptetett büntetőintézkedések láthatóan nem működnek, noha a legutóbbi robbantás után, márciusban tovább szigorítottak rajtuk. „Szinte már minden lehetséges dologra szankciót hirdettek, vagyis zsákutcába jutott ez a politika" – idézte a Reuters Kimija Tadasit, a Tokiói Egyetem professzorát. Így sokat nem lehet várni a világ fontos fővárosaiból érkezett elítélő nyilatkozatoktól és az ENSZ Biztonsági Tanácsának Dél-Korea, az Egyesült Államok és Japán kérésére összehívott, rendkívüli ülésétől sem.

Az atomrobbantás után Phenjanban tánccal ünnepelték a Kim-dinasztia megalapításának az évfordulóját
Az atomrobbantás után Phenjanban tánccal ünnepelték a Kim-dinasztia megalapításának az évfordulóját
KCNA / Reuters

Miközben a Phenjan legszorosabb szövetségesének tartott Pekingnek – a dél-kínai tengeri terjeszkedése és a Dél-Koreába telepített amerikai mobil rakétalégvédelmi rendszer, a THAAD miatt – feszült a viszonya mind Washingtonnal, mind Szöullal, rendre elítéli az észak-koreai fegyverkísérleteket is. A Nyugat ugyanakkor hajlamos túlértékelni a Phenjanra gyakorolt kínai hatást. Az észak-koreaiak nem szeretik a kínaiakat, ezért nem is hallgatnak rájuk – mondta egy Pekingben dolgozó nyugati tisztviselő, de hozzátette: a phenjani vezetők pontosan tudják, hogy meddig mehetnek el, hogy „az országuk végét jelentené, ha háborút provokálnának Amerikával".

Ismerős arc, ismerős hang

A „végzet hírnökének" is nevezik a háta mögött a veterán phenjani tévébemondónőt, Ri Csun Hit, aki – szokásos rózsaszín kimonójában – a pénteki atomrobbantás hírét is bejelentette. Valóságos intézmény az idős asszony, aki az államalapító Kim Ir Szen és fia, Kim Dzsong Il halálhírét is közölte az észak-koreaiakkal. 2012-ben nyugdíjba vonult ugyan, ám az idén januárban visszahívták, hogy ő számoljon be a legutóbbi – állítólag hidrogénbombával végrehajtott – fegyverkísérletről is. (BBC)

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.