galéria megtekintése

Fekete lyukba került a Planetárium

2 komment


Szalai Anna

A Planetárium mennyezetén hetek óta nem csillagok, hanem málló vakolat látható. Az ég sem tudja, mikorra fejeződik be az épület helyreállítása. 

Még mindig bizonytalan, mikor nyithat meg újra a Planetárium. A Népligetben található csillagvizsgáló tetőszerkezete ugyanis az augusztus 22-i özönvízszerű esőzés idején több száz négyzetméteren beázott. Az épületre zúduló esőtől oly mértékben átázott a tetőszerkezet, hogy a látogatókat fogadó helyiségek állapota életveszélyessé vált. Az emberek biztonsága és az épület megóvása érdekében az intézményt fenntartó Tudományos Ismeretterjesztő Társulat (TIT) kénytelen volt azonnali hatállyal leállítani a vetítéseket. Az intézmény honlapján olvasható közlemény szerint a Planetárium csak szeptember 1. és 11. között tart zárva, de a Népszabadság érdeklődésére elmondták: a megjelölt határidőig aligha készülnek el a helyreállítással.

A budapesti Planetáriumban egyelőre a víz az úr
fotó: Földi D. Attila

– A közönség fogadóhelyiségei több száz négyzetméteren beáztak. Még a lámpaburákból is csorgott ki a víz. Az épületet azonnal áramtalanítani kellett – emlékszik vissza a károkra a Planetárium munkatársa, Lőrincz Henrik csillagász, akitől azt is megtudtuk, hogy az épületet egy statikus is megvizsgálta, de szerencsére nem talált kritikus szerkezeti kárra utaló nyomot. A felújítási munka így is jelentős, hiszen a lámpák mellett a mennyezeti burkolatot is ki kell cserélni, méghozzá nagy felületen. Ez várhatóan több időt vesz igénybe a tervezettnél.

 

A felújítás költsége az intézményt fenntartó társulatot terheli. Szó szerint, hiszen a csillagvizsgáló üzemeltetése költséges mulatság, ami jócskán meghaladja a bevételt. Így már a „kiemelten közhasznú tevékenység” folyamatos működtetése is megterhelő a társadalmi szervezet számára, a felújítás, illetve a fejlesztés pedig már nagyságrendekkel meghaladja a lehetőségeit.­ Holott a közönségtér feletti, több mint ezer négyzetméternyi lapos tető újraszigetelése már aligha halogatható. A vízelvezetés kivitelezési hibája miatt évről évre beázik az épület, a toldozgatás-foldozgatás csak átmeneti megoldás.

Fényesebb a múlt

A Planetárium – hosszas előkészületek után – 1977. augusztus 17-én nyílt meg a Népligetben. Első csillagászati műsorát azon év ­augusztus 20-án tekinthette meg a nagyközönség. Az intézmény azóta is „hídszerepet” tölt be a csillagászok és a nagyközönség között. Alapvető céljuk csillagászati és űrhajózási ismereteket nyújtani a látogatók számára. A planetárium-gép a pontosan félgömb alakú, fehérre festett kupola belső felületére a valódi égbolthoz hasonlóan vetíti ki a szabad szemmel látható égitesteket. A felnőtt-, illetve gyermekjegy 1500 és 1300 forintért váltható a négy különböző műsorra.

A Planetárium környezetét adó Népliget szintén nagyon lepusztult. A legutóbbi, 2007–2008-ban kidolgozott revitalizációs elképzelés szerint 1,4 milliárd forintból – nagyrészt uniós­ forrásból – promenád épült volna a parkban, de a pályázat végül nem nyert támogatást. A jövő évi költségvetési javaslatban viszont akad pénz a Népligetre. Igaz, nem a parkra és nem a Planetáriumra. Sportlétesítmény-fejlesztési rekonstrukcióra adna 2,5 milliárd forintot a kormány.

Diavetítővel versenyzünk az Imaxekkel

A megfelelő állapotú épület csak a kisebbik része egy planetárium sikerének. Ha úgy tetszik, az a kiindulópont. Lőrincz Henrik nagyon fontosnak tartaná a Planetárium műszaki fejlesztését, mivel a közel negyvenéves intézmény analóg technikája diavetítős műsorokat tesz lehetővé, amelyek messze elmaradnak a Bécsben és Prágában használt, lélegzetelállító 3D-s filmektől, amelyeket digitális technikával vetítenek a teljes kupolára.

– Olyan ez, mint amikor egy vidéki kultúrház filmvetítését hasonlítjuk össze egy budapesti Imax mozi térélményével – magyarázza a csillagász, aki szerint támogatási kérelmükkel eddig hiá­ba keresték meg az illetékes minisztériumot. Holott akár turistacsalogató látványosság is lehetne az intézmény, hiszen a térségben a két említett várost leszámítva nincs másutt ilyen méretű planetárium.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.