galéria megtekintése

Szüzességi igazolás kellett, hogy az anyja eladhassa szexrabszolgának

5 komment


Veres Dóra

Kieu 12 éves volt, amikor anyja 1500 dollárért prostituáltnak adta akkor még szűz lányát. A kislány esete nem egyedi, Kambodzsa bizonyos részein akkora szegénységben élnek az emberek, hogy rákényszerülnek, hogy gyermekeiket szexrabszolgának adják el.

Kieut az anyja orvoshoz vitte. Vért vettek tőle, majd másnap megvizsgálták, és miután az orvos kiállította a szüzességét bizonyítvány, odaadták egy khmer férfinak, aki két napig tartotta fogva egy hotelban és erőszakolta meg újra és újra.

Gyerekprostituáltak Phnompenben 1997-ben. A kambodzsai főváros egyik negyede, Svay Pak a gyermekkereskedelem központja
Prostituáltak Phnompenben 1997-ben. A kambodzsai főváros egyik negyede, Svay Pak a gyermekkereskedelem központjának számít
Stringer / Reuters

A 12 éves kislánynak fogalma sem volt róla, mi lesz a dolga. A szüzessége elvételéért 1500 dollárt ígértek anyjának,  de aztán csak ezer dollárt kapott, amelyből 400-at annak a nőnek kellett adnia, aki közvetített közte és a kuncsaft között. A pénzből a család rendezte adósságait - derül ki a CNN Mindennapok Kambodzsában című dokumentumfilmjéből, amelyben Mira Sorvino Oscar-díjas amerikai filmszínésznő, az ENSZ jószolgálati nagykövete több, a szexkereskedelemben érintett lánnyal is beszélt.

 

Bár Lelkileg megtörve Kieu végül hazamehetett, a megpróbáltatásai nem értek véget. Az anyja ugyan rosszul érezte magát a történtek után, a pénzre azonban szükségük volt, így egy bordélyházba küldte dolgozni lányát. Itt Kieut az elmondása szerint úgy tartották, mint egy börtönben. Három napot töltött ott, naponta 3-6 férfi erőszakolta meg. Amikor a lány újra hazament, az anyja megint elküldte két másik bordélyházba, amelyek közül az 400 kilométerre, egészen a thai határnál volt. Amikor Kieu rájött, hogy az édesanyja ismét el akarja adni, ezúttal hat hónapra, Kieu tudta, hogy nincs más választása, meg kell szöknie otthonról.

Anyja, Neoung a CNN-nek azt mondta, borzasztó dolog volt eladni a lányát, de nem volt más választása. A férje beteg lett, kölcsönt kellett felvenniük, komoly anyagi gondokkal küzdöttek. Az amerikai hírtelevízió által megkérdezett többi anyához hasonlóan ő is azt mondta, olyan rossz anyagi körülmények között éltek, hogy nem tehetett mást. A helyzetet pedig kihasználják a kambodzsai szexkereskedők.

„Tudom, hogy amit tettem, az rossz és nagyon sajnálom, de nem forgathatom vissza az időt” – jegyezte meg az anya.

Kieu első vevőjéről csak annyit árult el, hogy a férfinak három saját gyereke is van. Ötvenéves is elmúlhatott már, amikor bejelentkezett az ő lányáért.

Kambodzsa a világ egyik legszegényebb országa. a valamivel több mint 15 milliós lakosságú ország csaknem egyharmada kevesebb mint egy dollárból él naponta. A főváros, Phnompen egyik negyede, Svay Pak ma a délkelet-ázsiai gyerekkereskedelem központjának számít. – Svay Pakot világszerte ismerik, ide jönnek a pedofilok, hogy kislányokat szerezzenek a vágyaik kiéléséhez” – mondja Don Brewster amerikai lelkipásztor, aki 2009-ben költözött feleségével a délkelet-ázsiai országba. Szervezete, az Agape Nemzetközi Missziók (AIM) menedékházakat üzemeltet a szexrabszolgaságból kimenekített lányok számára.

„Amikor ide költöztünk, a 8-12 év közötti gyerekek 100 százalékát érintette a kereskedelem. El sem hittük, amíg a saját szemünkkel nem láttuk a gyerekekkel teli teherautókat”

- mondta a CNN-nek.

Kieu egyik rokona, Sephak 13 éves volt, amikor 800 dollárért eladták egy kínai férfinak, aki aztán egy fővárosi hotelszobában elvette a lány szüzességét, majd három éjszakán át tartotta fogva. „Szex közben üresnek éreztem magam belül. Fájt. Nagyon gyengének éreztem magam. Azon töprengtem, miért csinálom én ezt, az anyám miért teszi ezt velem" - idézi a lányt a CNN. Amikor hazatért, az anyja őt is elküldte, menjen egy bordélyházba dolgozni.

Sorvino szerint a dokumentumfilm elérte a célját, sikerült felhívnia a figyelmet a problémára, sokan támogatták anyagilag az AIM-et, amely hamarosan iskolát épít a szexkereskedelemből kikerült lányok számára. Ha elkészül, több mint ezer gyerek tanulhat majd ott.

„Az általános, de különösen a középiskolai tanulmányok nagyon fontosak a szexkereskedelem megelőzésében. Az oktatás segít, hogy fejlődjön a gyerekek kritikus gondolkodása, és képesek legyenek megvédeni magukat az emberkereskedőktől, és hogy meglegyenek azon képességeik, amelyek lehetővé teszik számukra, hogy olyan jövedelmező munkát végezzenek, amellyel anélkül tudnak segíteni a családjaikon, hogy szexuálisan kizsákmányolnák őket" - mondja a dokumentumfilmben az amerikai színésznő. 

Kambodzsa a csendes-óceáni térség leginkább HIV-sújtotta országa, ahol a prostutuáltak csaknem fele fertőzött a halálos vírussal
Kambodzsa a csendes-óceáni térség leginkább HIV-sújtotta országa, ahol a prostutuáltak csaknem fele fertőzött a halálos vírussal
Stringer / Reuters

Az AIM jelenleg egy olyan, „megvesztegethetetlen" rendőrségi egységgel működik együtt, amely gyerekeket foglalkoztató bordélyházakra csap le. Ez nem csekély feladat egy olyan országban, amely a Transparency International 2014-es nemzetközi korrupciós listáján a 174-ből a 156. helyen áll.

Ahhoz azonban, hogy végleg felszámolják a területen oly elterjedt gyermekprostitúciót, mindez kevés. „Ha nem lenne kereslet a gyerekekre, nem is adnák el őket” – jegyzi meg Sorvino, hozzátéve, foglalkozni kell a keresleti oldallal is.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.