galéria megtekintése

Párbeszédet a Várért!

Az írás a Népszabadság
2015. 04. 04. számában
jelent meg.

Népszabadság

2015. március 27-én megtartotta alakuló ülését a Párbeszédet a Várért Kezdeményezés. A kezdeményezés elindítóinak meggyőződése, hogy a budai Várral és az egykori királyi palotával kapcsolatos kormányzati tervek nyilvános megvitatása elengedhetetlen. Elfogadhatatlan, hogy a város és az ország lakóit, a szakmai közvéleményt kész tények elé állítsák a döntéshozók, hogy üzleti titokra vagy nemzetbiztonsági okokra hivatkozva zárt ajtók mögött szülessenek meg a város arculatát, kulturális karakterét, fontos közgyűjtemények sorsát alapvetően meghatározó döntések.

Úgy vélik, nem létezik értelmes magyarázata annak, hogy a nyilvánosság miért nem kaphat képet a tervezett intézkedésekről, hogy az ország, a város ügyei iránt elkötelezett polgárok miért ne jól informáltan, a különböző alternatívák ismeretében alkothassanak megalapozott véleményt az elképzelésekről.

A köz épületeinek a közpénzéből történő újraépítése, az eddig kulturális célra használt, szabadon látogatható terek funkcióinak megváltoztatása nem mehet végbe a közösség állásfoglalása nélkül – vagy annak ellenére. Az értelmes, nyilvános viták elősegítése érdekében a Kezdeményezés elindítói folyamatosan nyomon követik a Budavári Palota újjáépítésével kapcsolatos hivatalos megnyilatkozásokat és terveket, felhívják a közvélemény figyelmét a lehetséges szakmai, társadalmi, pénzügyi, urbanisztikai, kulturális, idegenforgalmi hatásokra, következményekre.

 

A Kezdeményezés nem a kormány által felállított testület alternatívája, hanem a nyilvánosságot segítő vitapartnere kíván lenni. A Kezdeményezés ülései, rendezvényei nyilvánosak lesznek. A Kezdeményezés tagjai a megalakulással egy időben nyílt levelet intéztek a kormány által felállított Nemzeti Hauszmann Terv Társadalmi Testülete tagjaihoz. Ebben hangsúlyozzák: Budapest és a nemzeti történelem emlékeinek megőrzése iránt elkötelezett minden állampolgárnak joga van megértenie és tisztán látnia a budai Várat és a Palota újjáépítését, funkcióváltását érintő terveket.

Az elmúlt hónapok során több, egymásnak ellentmondó építészeti, urbanisztikai, kultúrpolitikai és kormányzati elképzelés látott napvilágot. A munkálatok már folynak, anélkül, hogy a terveket a nyilvánosság és független szakértők megismerhették volna, módjuk lett volna a nyilvánosság előtt kifejteni a véleményüket. A tervek megvalósításának költségvetési terheivel kapcsolatban is nagyságrendileg eltérő kormányzati kötelezettségvállalásokról esett eddig szó. A sejthető tervek a magyar tudomány kiemelkedő fontosságú kutatóintézeteinek elhelyezését, a magyar kultúra meghatározó közgyűjteményeinek sorsát érintik.

A Nemzeti Hauszmann Terv Társadalmi Testületének március 12-én megtartott második ülése előtt (nem az ülésen megfogalmazott javaslatok ismeretében vagy azok után), L. Simon László, a Vár és a Palota ügyeivel megbízott kormánybiztos ismertette a sajtó képviselőivel a már meghozott döntéseket. A kormánybiztos közölte: „a kormány 98 százalékban kulturális célokra szeretné használni a felújított palotát”. Ugyanakkor azt is bejelentette, hogy úgynevezett „zöldberuházás” keretében új helyre költöztetik az Országos Széchényi Könyvtárat, és pénzt biztosítanak ahhoz, hogy a Budapesti Történeti Múzeum részben vagy egészében kiköltözzön a Kiscelli Múzeum épületébe.

Jó ideje ismeretes, hogy a kormány a Magyar Nemzeti Galéria számára új múzeumi épületet terveztet a Városligetben. A magyar kultúra iránti felelősség ebben a helyzetben nem teszi lehetővé a hallgatást, nem halogatható a tisztázás. Arra kérik a Nemzeti Hauszmann Terv Társadalmi Testületének tagjait, osszák meg a nyilvánossággal, tárják a szakmai közvélemény elé a terveket.

A Párbeszédet a Várért Kezdeményezés elindítói: Beke László művészettörténész, Beleznay Éva építész, Buza Péter várostörténész, Bencsik Barnabás művészettörténész, Ferkai András építész, Gyáni Gábor történész, Marosi Ernő művészettörténész, N. Kósa Judit újságíró, Mélyi József művészettörténész, Perczel Anna építész, Szelényi Iván szociológus, Wessely Anna szociológus

*

A Fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját. A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a meg nem rendelt kéziratokat rövidítve és szerkesztve közölje a lap nyomtatott vagy online változatában.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.