galéria megtekintése

Alku a téli gázszállításról

Az írás a Népszabadság
2014. 10. 18. számában
jelent meg.

Munkatársunktól
Népszabadság

Esélyt nyitottak a gázvita rendezésére, de áttörést nem hoztak az ukrán válságról Milánóban folytatott tárgyalások. Bár a nézeteltérések megmaradtak, az orosz elnök megerősítette: Moszkva nem akar „befagyasztott konfliktust” a Donyec-medencében.

Borongósan indultak, aztán biztatóan zárultak azok a tárgyalások, amelyeket pénteken a milánói Ázsia–Európa Találkozó (ASEM) keretében tartottak az ukrajnai helyzetről: Vlagyimir Putyin orosz és Petro Porosenko ukrán államfő megállapodott a júniusban, Kijev tartozása miatt leállított ukrajnai orosz gázszállítások felújításának feltételeiben. „Legalábbis a téli időszakra” – tette hozzá Putyin, és hangoztatta: reméli, hogy a pénzszűkében lévő Kijevet kisegítik a nyugati partnerei. Porosenko tartózkodóbb volt: nem jött létre végleges egyezség, de történt némi előrehaladás, és reméli, néhány napon belül sikerül megoldást találni – mondta.

Látszólag egy irányba mennek. Porosenko (balra), Merkel és Putyin milánói különtalálkozója
Látszólag egy irányba mennek. Porosenko (balra), Merkel és Putyin milánói különtalálkozója
Daniel dal Zennaro / Reuters

A két elnök este, azután nyilatkozott, hogy befejeződött kétoldalú megbeszélésük, amely aznap már a harmadik találkozójuk volt. Délután Angela Merkel német kancellár és Francois Hollande francia államfő társaságában tárgyaltak, korábban pedig egy – Matteo Renzi olasz és David Cameron brit miniszterelnökkel kiegészülve elfogyasztott – közös reggelin szerepelt az „étlapon” Ukrajna.

 

A reggeli eszmecserét még borúlátó nyilatkozatok követték. A legoptimistábbnak talán Putyin bizonyult, aki „jónak és pozitívnak” nevezte a találkozót. Igaz, utóbb szóvivője árnyalta az értékelést. Dmitrij Peszkov arról beszélt, hogy az egyeztetés több résztvevője nem akarja megérteni a valós kelet-ukrajnai helyzetet, és „még csak nem is törekszik objektivitásra”. Renzi szerint az eltérő vélemények ellenére is megvan a szándék a válság rendezésére, míg Cameron azt tartotta fontosnak kiemelni, hogy Putyin a tárgyaláson egyértelművé tette: nem akar megosztott Ukrajnát, befagyasztott konfliktust.

Szintén erre hívta fel a figyelmet Herman Van Rompuy, az Európai Tanács posztjáról hamarosan távozó állandó elnöke. Szavai szerint Oroszország megerősítette: egyetért azzal, hogy a Donyec-medence Ukrajna része maradjon. Némi enyhülést jelez az is, hogy Porosenko aláírta a kelet-ukrajnai Donyeck és Luganszk-megye egyes régióinak különleges státuszt biztosító törvényt, egy Milánóban született egyezség értelmében pedig – miként a Reuters a római külügyi tárcára hivatkozva jelentette – Franciaország, Németország, Olaszország, Oroszország és Ukrajna felderítő drónokat bocsát az ukrajnai tűzszünetet ellenőrző EBESZ rendelkezésére.

Angela Merkel csütörtök este külön is tárgyalt Putyinnal. A Reuters német forrást idézve azt írta, az orosz elnök akkor „nem volt túlságosan konstruktív hangulatban”, a Kreml pedig közölte: megmaradtak a „komoly nézeteltérések”. Igaz, arra a találkozóra alighanem rányomta a bélyegét, hogy a tervezettnél négy órával később kezdődött. Putyin ugyanis elkésett Milánóból, mivel elhúzódott csütörtöki belgrádi programja. Lemaradt az olasz elnök által az ASEM résztvevőinek adott díszvacsoráról is, arra azonban szakított időt, hogy éjszakai látogatást tegyen kebelbarátjánál, Silvio Berlusconi volt olasz kormányfőnél.

Felesleges várni a moszkvai gyorsot

Az utasforgalom jelentős csökkenésére hivatkozva leállítja a közvetlen vonatközlekedést Budapestre és Szófiába az orosz vasúttársaság személyszállító leányvállalata. Az utolsó szerelvény december 12-én, vissza két nappal később indul ezeken útvonalakon. A cég sajtóosztályán a Népszabadságnak ideiglenesnek nevezték az intézkedést, igaz, nem tudták megmondani, mikor lehetséges a vonatközlekedés helyreállítása. Arra sem válaszoltak, hogy a döntés összefügg-e az ukrajnai válsággal, ám ez nagyon is elképzelhető, hiszen a Budapest és Moszkva közötti vonatok útvonalának jelentős szakasza Ukrajnán át vezet. (Munkatársunktól)

Közvetlen légi járat lehet Kazahsztánba

Közös magyar–kazah befektetési alap mielőbbi létrehozásáról is tárgyalt Milánóban Orbán Viktor kormányfő és Nurszultan Nazarbajev kazah elnök. Szó esett a Kazahsztánban nyitott magyar kereskedőházról, arról, hogy Budapest energetikai szakembereket készül küldeni a közép-ázsiai államba.

Orbán jelezte, Magyarország szeretne közvetlen légi járatot indítani a két ország között. Orbán Viktor és Najib Razak maláj miniszterelnök találkozóján elhangzott: a magyar fél a kis- és középvállalkozásokat is szeretné jobban bevonni a két ország közötti bővülő kereskedelembe. (MTI)

 

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.