galéria megtekintése

Aleppóval sok minden elveszhet

10 komment


Horváth Gábor

Bassár el-Aszad a győzelem küszöbén áll, Oroszország és Irán kulcspozíciókhoz juthat, Törökország, Szaúd-Arábia és a Nyugat tehetetlen.

A szíriai kormánycsapatok három humanitárius folyosót nyitottak az Aleppo keleti kerületeiben ragadt civileknek, egy negyediken pedig állítólag az ellenzéki fegyvereseket is kiengedik. Szemtanúk szerint eddig „több tucat" család élt a menekülési útvonallal, a szíriai állami média 169 polgári személy, köztük mintegy negyven idősebb nő távozásáról tudósított.

Szíria második legnagyobb városának eredetileg 2,3 millió lakosa volt. A két éve ostromlott városrészben még mintegy 300 ezren lehetnek.

Három hete nem kapnak gyógyszer- és élelmiszer-utánpótlást, mert Bassár el-Aszad elnök csapatai július 7-én az utolsó bevezető utat is elvágták. A várost eddig bombázó szíriai légierő a hét végén leállította a támadásokat, de az ENSZ szíriai megbízottja, Staffan de Mistura tömeges katasztrófától tart, miután a bennrekedteknek már alig van mit enniük. A hatóságok csak annyit közöltek, hogy az Aleppót elhagyókat „átmeneti szállásokra" viszik, ám nem lehet kizárni, hogy a tömeges menekülés ismét az Európa felé indulók sorait gyarapítaná.

 

Aleppo keleti részét az Ahrar al-Sam nevű, török és szaúdi támogatást élvező szunnita szervezet védi. Ha fegyveresei magukra maradnak, az ostromlók nehézfegyverekkel a földdel tehetik egyenlővé a lakónegyedeket. Ezzel magyarázható, hogy az egyenlőtlen erőviszonyok ellenére tegnap a védők megpróbálták áttörni az ostromgyűrűt. Még nem tudni, sikerrel jártak-e.

Aleppóiak úton az egyik humanitárius folyosó felé. A civilek nélkül a magukra maradó védők sem tarthatnak ki sokáig
Aleppóiak úton az egyik humanitárius folyosó felé. A civilek nélkül a magukra maradó védők sem tarthatnak ki sokáig
George Ourfalian / AFP

Aleppo visszaszerzése Bassár el-Aszad győzelmét jelentené a már minimum 280 ezer életet követelő konfliktus „belső" frontján – miközben továbbra is súlyos gond maradna a Szíriában és Irakban is kiterjedt területeket ellenőrző Iszlám Állam. A rezsim megmentésével Oroszország a Szovjetunió széthullása után először ismét megkerülhetetlenné válna a Közel-Keleten, a siíta Irán pedig szárazföldi összeköttetéshez jutna a libanoni Hezbollah felé. Törökország és Szaúd-Arábia ezzel párhuzamosan kiszorulna Szíriából, és a Nyugat által támogatott csoportok is végképp ellehetetlenülnének. El-Aszad, az oroszok és az irániak a jelek szerint még az új amerikai elnök beiktatása előtt el akarják dönteni Szíria sorsát. Az elnökségre esélyesebb Hillary Clinton ugyanis a jóslatok szerint nemcsak az Iszlám Állam, hanem Szíria esetében is az eddiginél aktívabb külpolitikát folytatna, a fegyveres erőket is könnyebben bevetné.

Szorul a hurok Manbidzs körül

Kurd alakulatok és a nyugatiakkal együttműködő fegyveres csoportok egyre közelebb kerülnek a Szíria északi részén fekvő Manbidzs központjához. Az Iszlám Állam (IS) kezén lévő városban utcai harcok folynak. Az utóbbi napokban az amerikai légierő többször bombázta az IS állásait, ám egy csütörtöki támadásban a hírek szerint huszonöt polgári személy is életét vesztette. Az amerikaiak megígérték az eset és két korábbi hasonló incidens kivizsgálását.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.