galéria megtekintése

A vendég fizessen meg a szexért?

Az írás a Népszabadság
2014. 03. 10. számában
jelent meg.


Pócs Balázs
Népszabadság

Az Európai Parlament az északi modellt ajánlja a prostitúció és a vele járó emberkereskedelem ellen, a svéd út ellenzői szerint ez veszélyes ötlet.

– Sokan azt gondolják: ha már a prostitúció a világ legősibb mestersége, akkor az élet részeként kell elfogadnunk, és legfeljebb jobban szabályoznunk – idézett Mary Honeyball brit EP-képviselőnő egy véleményt, amellyel egyáltalán nem ért egyet.

Az általa kidolgozott határozat, amelyet a napokban az Európai Parlament plenáris ülése is jóváhagyott, új irányt jelöl ki: az európai országoknak nem a prostituáltakat, hanem a vendégeiket kellene büntetniük. Teljesen persze nem új az irány, néhány észak-európai államban (Svédország, Norvégia, Izland) már most arra sújt le a törvény szigora, aki fizet a szexuális szolgáltatásokért. Az EP-képviselők azzal érvelnek, hogy az „északi modellt” időközben máshol is bevezették.

Franciaországban például tavaly decemberben fogadták el a jogszabályt, amely először 1500 eurós (közel félmillió forintos) pénzbírsággal bünteti a klienseket, másodszor – visszaesőként – már a duplájával. Csakhogy Európa-szerte heves vitákhoz vezet a prostitúció szabályozása, és mindenki a saját elképzelését védi. A liberálisabb „holland modell” a teljes legalizálást választotta, és ezt az utat követi Németország is. Igaz, Mary Honeyball szerint a holland és a német rendszer „katasztrofálisnak bizonyult”, és Németországban most újragondolják a túlzottan engedékeny törvénykezést.

 

 – Egyértelműen a svéd modell felé haladunk – bizakodott a szocialista EP-képviselőnő. Másként látja a helyzetet Luca Stevenson, a Nemzetközi Bizottság az Európai Szexmunkások Jogaiért koordinátora. – Az ügyfelek büntetése nem segít visszaszorítani a prostitúciót és az emberkereskedelmet, sőt kimondottan veszélyes a szexmunkásokra nézve. Még inkább megbélyegzi őket, márpedig a megbélyegzés az ellenük irányuló erőszak fő oka – bírálta az EP állásfoglalását. Szerinte olyan bukott politikáról van szó, amelyet a prostituáltakat képviselő valamennyi szervezet visszautasít.

Hasonló kritikák hangzottak el akkor is, amikor a francia parlament megszavazta nemrég az „északi típusú” törvényt. Az ellenzők arra hivatkoztak, hogy az efféle szabályozás csak sebezhetőbbé teszi a szexmunkásokat, hiszen még jobban rejtőzködniük kell, hogy megvédjék a vendégeket, akiktől a túlélésük függ. Ráadásul képmutató is a helyzet: magát a prostitúciót nem tiltják, csupán az igénybevételét. – Olyan ez, mintha azt mondanák, hogy nyithatsz üzletet, de a vásárlók nem mehetnek be – nyilatkozta a Reuters hírügynökségnek a Párizs utcáin dolgozó Sandra.

Prostituáltak tüntetnek Párizsban, az ügyfeleket büntető törvény elfogadása után
Prostituáltak tüntetnek Párizsban, az ügyfeleket büntető törvény elfogadása után
Joel Saget / AFP

A testüket áruló nőket féltik az EP-határozat támogatói is. – Nagyon kevés nő dolgozik prostituáltként a szabad akaratából, így aligha mondhatjuk, hogy maguk választották ezt a munkát – utalt a szexből élők kiszolgáltatottságára Honeyball. A prostituáltak többsége szegényebb (kelet-európai, ázsiai vagy afrikai) országokból érkezett, legtöbbször illegálisan, így a szexkereskedelmet egész Európában a kényszerítés és a kizsákmányolás jellemzi. Sötét kép bontakozik ki a Europol adataiból is.

Az emberkereskedők szinte kizárólag (96 százalékban) lányokat és nőket csempésznek egyik országból a másikba, és majdnem mindig (az esetek 91 százalékában) azért, hogy szexuális szolgáltatásokra kényszerítsék őket. A végállomás – és ez már a nagyobb szigort követelő EP-képviselőket igazolja – általában olyan uniós tagállam, ahol a legalizálás, nem pedig az „északi modell” mellett döntöttek.

A nőkön ne legyen árcédula

Heves érzelmeket váltott ki az „északi modell” bevezetése Franciaországban. Közismert személyiségek – köztük Catherine Deneuve színésznő vagy Charles Aznavour énekes – petícióban tiltakoztak a prostituáltak ügyfeleinek büntethetőségéről szóló törvényjavaslat ellen. „Anélkül, hogy támogatnánk vagy népszerűsítenénk a prostitúciót, elutasítjuk azok megbüntetését, akik prostituálják magukat, vagy akik az ő szolgáltatásaikat igénybe veszik. Annyit kérünk, hogy kezdődjön érdemi vita, előítéletek nélkül” – írták. Az érdemi vita végül elmaradt, a törvényt megszavazta a parlament. A nők jogaiért felelős miniszter, Najat Vallaud-Belkacem így védte a szocialista kormány által beterjesztett jogszabályt: „Nem akarok olyan társadalmat, amelyben a nőknek ára van.”

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.