Gázában a tűzszünet alatt a károkat és a halottakat számolják.
„Ha egy olyan sűrű helyről jelentek, mint amilyen Gáza, mindig van egyetlen olyan történet, ami megmarad, ami beleég az ember emlékezetébe. Láthatsz mindennap szörnyű jeleneteket, de egyetlenegy valóságosan veled marad.. Nekem ez az, amikor a négy kisfiú meghalt a tengerparton. A szobámban voltam egy szerény gázai hotelban, és hallottam egy hangos robbanást az ablakhoz közel. Kinéztem, rémült gyerekeket láttam, ahogy futnak el a robbanás helyétől. Felkaptam a golyóálló mellényt és a sisakot. Megfordultam és láttam: az előbb még menekülő gyerekek meghaltak. Ezt a látványt nem felejtem el soha. Az én itt töltött két hetem emléke, ahogy egy férfi szalad egy halott fiú élettelen testével a tengerparton."
 |
| Sebkötözésen egy gázavárosi kórházban Mohammed Salem / Reuters |
Tyler Hicks, a The New York Times Pulitzer-díjas fotóriportere mondta el ezt lapjának, miután két hét frontszolgálat után hazatért Gázából. Hicks beszámolójából megtudhatjuk, milyen a haditudósítók élete és munkája a „másik oldalon". Ő – mondja – csak arról tud beszámolni, azzal élt együtt. Hicks arról beszél, hogy soha nem látott Hamász-harcosokat, amint rakétát lőttek Izraelre, soha nem látott ilyen fegyvereket, kilövőpontokat.
