– Az ellenzéki pártok véleménye mennyit számít? Jelen vannak-e például a képviselőik az alkotmánybíróságban vagy az állami média ellenőrzésében?
– Ez a kérdés a demokrácia lényegét érinti, és a válaszban minden benne van arról, ahogyan a parlamentarizmust értelmezzük. A dán parlament 179 tagú, beleértve Grönland és a Feröer-szigetek 2-2 képviselőjét. A legutóbbi 50-60 évben szinte mindig kisebbségi kormányunk volt, legtöbbször koalíciós felállásban. Emiatt minden törvényjavaslatról meg kellett egyezni az összes párttal, hogy legyen elegendő szavazat az elfogadásukhoz. Soha nem volt még minősített többség a kormány háta mögött, a költségvetést is kompromisszumok árán, konszenzussal szoktuk elfogadni. Körülményes és hosszú út vezet egy törvénytervezet beadásától az elfogadásig, a javaslatok többször visszakerülnek a parlamenti bizottságokhoz, és a plenáris tárgyalásnak is van második, harmadik szakasza, miközben a civil szervezetekkel is meg kell egyezni. De minden törvény, amit a parlament elfogad, széles körű támogatást élvez, és fenntartható, azaz hosszú távon is működőképes, mert túléli a kormányváltásokat. Alkotmánybíróság nincs Dániában, ha vita alakul ki a törvények alkotmányosságáról, akkor a legfelsőbb bíróság dönt. Ott viszont nincsenek politikai kinevezettek, csak szakmai érdemek alapján lehet bekerülni, tehát nem a politikusok emberei mondják meg, hogy mi alkotmányos, és mi nem az. Van még egy nagyon erős ombudsmani intézmény, az állampolgári jogok biztosának állásfoglalását mindig fenntartás nélkül elfogadja a kormány és a parlament, hiszen az ombudsman az állampolgárokat képviseli. Médiatanács nálunk is működik, a tagjait a kormány nevezi ki, de az ellenzék is jelöl, a legtöbb tagra pedig a szakmai szervezetek tesznek javaslatot, és itt is a kompromisszumok meg a konszenzuskeresés logikája érvényesül.
– Kialakulhatna-e önöknél olyan helyzet, hogy egyetlen párt írja át az alkotmányt?
– A dán alkotmány 1849-es keltezésű, azóta összesen négyszer módosították. Mióta Magyarországon vagyok, itt tizenkétszer nyúltak hozzá az alkotmányhoz, majd elfogadtak egy új alaptörvényt, és már az is az ötödik módosításnál tart. Ebben biztosan különbözik a magyar és a dán felfogás: mi úgy gondoljuk, hogy az alkotmány a kisebbségre és a többségre is vonatkozik, a többség sem írhatja át önkényesen. Ezzel nem akarom azt mondani, hogy néha nincs szükség változtatásokra. Nálunk például száz éve volt egy igen jelentős módosítás: szavazati jogot és választhatóságot kaptak a nők, az egész világon elsőként – ez olyasmi, amiért érdemes volt belenyúlni az alkotmányba.
– Képes garantálni a dán állam a közmédia függetlenségét és pártatlanságát? Van valamilyen ráhatása a kormánynak az állami sajtó irányultságára, vagy a hírszerkesztésre?
– Itt az állami tévé és rádió azt jelenti, hogy állami pénzből tartják fenn: az államé, nem a kormányé. Soha nem lehet a kormány szócsöve: független a kormánytól, a tartalomra vagy a hírszerkesztési elvekre nézve semmilyen beavatkozás és kontroll nem érvényesül. Mondok erre is egy példát: a korábbi konzervatív kormány idején egyes civil csoportok azért támadták a közmédiát, mert az túlságosan baloldali – vagyis a jobboldali kormány alatt a közvélemény által szocialista irányultságúként érzékelt állami média működött, és ebbe a kormányzat nem szólt bele, de nem is lett volna beavatkozási lehetősége. 2005-ben a Mohamed-karikatúrák megjelentetése idején a muszlim országok nagy része kritizálta a dán miniszterelnököt, hogy miért nem lép közbe, de Rasmussen világossá tette: a kormány nem korlátozza a média véleménynyilvánítási jogát, és vállaljuk ennek következményeit. A választások idején az a szokás, hogy minden párt ugyanannyi időt kap a programja bemutatására. Emellett vannak élő pártviták, és két estével a szavazás előtt a listavezetők is vitáznak. Nincsenek előre megbeszélt kérdések, és a közmédia általában is nagyon kritikus a hatalommal, ízekre szedi a kormányzat munkáját. Egy másik jó példa az állami média szabadságára, hogy a dán katonák Afganisztánba küldését egy közszolgálati dokumentumriport kritizálta a legélesebben.
– Az elmúlt évtizedekben a korábban homogén Dánia multietnikus, többvallású országgá vált. Mit gondolnak most a kultúrák együttéléséről?
– A jelenség összes oktatási, kulturális, munkaerő-piaci, lakhatási kihívását érzékeljük. Csak egyetlen példa a sok közül: Dániában magától értetődő a nemek egyenlősége, a bevándorlók viszont más hagyományokat hoznak magukkal. Nekünk el kell fogadnunk a különbségeket, kitalálva, hogy hogyan egyeztethetőek össze a demokráciánkkal, nekik viszont a dán törvényeket kell tiszteletben tartaniuk. A női körülmetélés például a mohamedán világban igen elterjedt, jelen van a bevándorlók között, miközben a dán törvényekkel és a mindenkinek biztosított női jogokkal ellentétes. Ez tehát nem legális, a hatóságaink üldözik, de nem muszlim-keresztény problémaként kezeljük, hanem igyekszünk felvilágosítással is küzdeni ellene, megtanítva a test fölötti önrendelkezéssel kapcsolatos jogokra nemcsak a Dániában élő mohamedán nőket, hanem a férfi családtagjaikat is. Nem a vallások közti összeütközésen van a hangsúly, hanem azon, hogy aki itt él, annak az együttélés érdekében az itteni jogrendhez kell alkalmazkodnia. Azt gondoljuk, hogy ez a hozzáállás és a befogadó szemlélet az előnyünkre vált, sokszínűbb és nyitottabb országgá váltunk.
|
| Reviczky Zsolt / Népszabadság |
– Milyen jogokat élveznek az őshonos kisebbségek?
– A grönlandi inuitok alkotják a legjelentősebb kisebbséget – ők külön élnek, komoly önkormányzati jogosítványokkal rendelkeznek, csak a kül- és a védelmi politikájuk közös Dániával. Délen van németül beszélő kisebbség is, abból adódóan, hogy a német–dán határ sokat vándorolt az elmúlt századokban – ugyanezen okból Németországban is élnek dánul beszélő emberek. Egy hatvan éve született politikai deklaráció nyomán mindkét ország tiszteletben tartja a jogaikat, folyamatos az együttműködés az oktatási, kulturális és médiaigények kielégítése érdekében. Ez egy békés, ideális modell két nemzet határokon átívelő kisebbségpolitikájára – annyira problémamentes, hogy másutt nem is tudnak róla.
– Súlyos problémának tűnik ugyanakkor az oroszokkal való konfliktus lehetősége – tartanak az orosz befolyás növekedésétől, például az energiaszektorban?
– Egy hasonló krízissel egyszer már sikeresen megküzdöttünk. A 70-es években az olajválság idején Dániában válsághelyzet volt: az arab országok felfüggesztették az olajszállításokat, energiahiány alakult ki, hétvégéken nem közlekedhettek az autók. Néhány év alatt fölszámoltuk a függőséget: diverzifikáltuk a beszerzési forrásokat, energiahatékonyság-növelő programok indultak. Szerintünk a szabadságot a szél, a nap, a geotermikus energia jelenti. Aki függő helyzetben van, az nem dönthet szabadon.
– Mekkora szerepet szánnak az energiaellátásban a megújulóknak?
– Számunkra nem az a kérdés, hogy lehetséges-e átállni a megújuló energiára – azt gondoljuk, hogy az átállás szükségszerű, nincs más választás. Erről teljes egyetértés van a társadalomban, a pártok, a civil csoportok, a média és a magánszektor is így gondolja. Úgy látjuk, hogy versenyképesebbé válik a gazdaság, ha megoldjuk a környezeti problémákat. Ez nemcsak a megújulók használatát jelenti, hanem az energiahatékonyság növelését is. A 80-as évektől mostanáig 70 százalékkal bővült a gazdaság, miközben nem nőtt az energiafogyasztás, és a versenyképességi listán is a legszűkebb élmezőnybe kerültünk.
– Dánia a kedvező gazdasági mutatói miatt az EU nettó befizetője – hogyan fogadják a dánok, ha arról hallanak, hogy másutt korrupciógyanú kapcsolódik az uniós támogatások felhasználásához?
– Nálunk a társadalomban zéró tolerancia van a korrupcióval szemben, ez is az oka, hogy a Transparency International listáján a legkevésbé korrupt országnak számítunk. Ahová dán közpénz kerül – legyen az akár az ENSZ, a UNHCR, a UNDP, a UNICEF, a WHO, a Vöröskereszt vagy az EU közös kasszája –, ott semmilyen korrupció nem fordulhat elő, mert a közvélemény nem fogadja el. A kormányunk nagyon határozottan elvárja az Európai Bizottságtól, hogy gyakoroljon teljes körű ellenőrzést a pénzosztás fölött, zárja ki a visszaéléseket.
