galéria megtekintése

Szerszámok saját magunkhoz

Az írás a Népszabadság
2015. 05. 22. számában
jelent meg.


Kácsor Zsolt
Népszabadság

Az embereket a történeteik teszik azzá, amik, hiszen egy ember nem más, mint a saját története – vallja Láposi Terka, aki azon ritka emberek közé tartozik, aki az életét tudatosan éli. Egy asztalhoz ültettük Nagy Sándor Zoltán grafikusművésszel, aki a benne megszólaló meséket érzékeny rézkarcokban vetíti elénk, s megtanulta, hogy a hétköznapi történeteket sem lehet hétköznapi módon elmondani.

MAGAZIN: Mindketten eredeti végzettségüktől távoli területen dolgoznak. Láposi Terka a debreceni tanítóképzőre járt, majd rajzot, néprajzot és színháztudományt tanult. Ezek szerint a tanítóképző tévedés volt?

Fotó: Konyhás István / Népszabadság

LÁPOSI TERKA: Dehogy volt tévedés! Egész életem tudatos volt, a főiskolai és egyetemi tanulmányaim egymásból és egymásra épültek. Mondok példát: a tanítóképzőben vizuális kommunikációt is tanultam, ebből következett később a rajztanárképzés. Aztán a gyerekrajzokból egyszerre csak olyan világkép tárult föl előttem, amelyet mélyebben meg akartam ismerni ahhoz, hogy értelmezni tudjam. Ehhez meseértelmezést és szemiotikát kellett tanulnom, ezért iratkoztam be néprajzra Ujváry Zoltán professzorhoz. Aztán megszólított a bábszínház, s megértettem, hogy idevezetett az utam: kiderült számomra, hogy a világegész értelmezése nem tűr kereteket, hanem határtalanságot jelent.

 

MAGAZIN: Tehát a tanítóképzőből egyenes az út a színházhoz?

LÁPOSI TERKA: Persze! A bábszínházban a gyerekekkel azon dolgoztam, hogy a passzív nézői szerepből kizökkentsem őket, ehhez mélyebben kellett értenem a színház nyelvét. Rengeteg tréninget csináltam ahhoz, hogy azt merjem mondani: az én világom a tudatos építkezés, ám az eredménye nem más, mint a semmi! Mármint abban az értelemben, hogy az emberi kultúrák legkülönbözőbb rétegei misztikus módon a mélyben valahol összeérnek, így önmagában nem létezik semmi.

Láposi Terka

Született: 1962. december 23-án Gyulán.

Foglalkozása: színháztörténész, etnográfus, drámapedagógus. Eredetileg tanítóképzőt végzett, majd diplomázott rajz, néprajz és végül színháztudomány szakon is. Az érettségi megszerzése után került Debrecenbe, azóta ott él. 1998 óta a debreceni Vojtina Bábszínház igazgatóhelyettese és a Játszószínház művészeti vezetője. Meghatározó szerepe volt a Vojtina mai arculatának kialakításában. 2014-ben megkapta a Debrecen Kultúrájáért díjat.

MAGAZIN: Nagy Sándor Zoltán esetében hogyan következett a magyar–népművelés szakból a hivatásos művészi élet?

NAGY SÁNDOR ZOLTÁN: Nem abból következett, mert egész kicsi koromtól fogva rajzolok, legbelül mindig is képzőművészként tekintettem magamra. Gimnáziumi rajztanárom képzőművészeti tanulmányokra biztatott, a szüleim azonban a „tisztes, polgári foglalkozás” hívei voltak, azt szerették volna, ha orvos vagy mérnök leszek. Végül a magyartanárom igen erős hatása győzött, amit nem bántam meg. Ha az ember a magyar–népművelés szakot komolyan veszi, jelentős műveltséget szívhat magába. De amikor harmadévesként először jártam nyomdában, elállt a lélegzetem, mert azt éreztem, megérkeztem, én ide készültem, ez az igazi helyem. S valóban, egy grafikus lényegében nyomdász is, a munkám jelentős része nyomtatásból, azaz a képalkotó módszerek alkalmazásából áll.

MAGAZIN: és Terka, végleg felhagyott a rajzzal?

LÁPOSI TERKA: Nem hagytam abba, de már nem az elsődleges kifejező eszközöm. Tizenöt év intenzív rajzolás után jöttem rá, hogy nem szabad az alkatommal ellentétes kifejező eszközt használnom. Az én alkatomnak a beszéd, a láttatás, a színházi nyelv használata felel meg. Azt értettem meg, hogy az embereket a történeteik teszik azzá, amik. Egy ember nem más, mint a saját története. S hogy saját történetét, azaz saját magát el tudja mesélni, meg kell találnia a számára legmegfelelőbb kifejezési formát. Éppen azért tartom hatalmas ajándéknak a művészetet, mert szerszámokat ad a kezünkbe saját magunkhoz.

Nagy Sándor Zoltán

Született: 1967. október 21-én Debrecenben.

Foglalkozása: grafikus, művésztanár. 1992-ben végzett a debreceni bölcsészkaron magyar–népművelés szakon. A diploma megszerzése után tanársegéd volt az egyetemen, majd szabadfoglalkozású grafikusművész lett. Jelenleg a debreceni Kós Károly Művészeti Szakközépiskola művésztanára. A Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének tagja, a rézkarctechnika egyik hazai mestere. Művei 1991 óta láthatók egyéni és csoportos tárlatokon, kiállított többek között Budapesten, Brightonban, Debrecenben, Egerben, Nagyváradon, Tokajban.

NAGY SÁNDOR ZOLTÁN: Igen, amikor rajzolok, bennem is egy történet vagy mese szól. A grafikusnál a szakmai munka és a kreatív munka egymásra épül és hat, holott a történet, a kompozíció, a rajzolat a kreatív folyamat része, a technikát viszont meghatározzák a szakma tőled független, szigorú szabályai. Már a karcolásra előkészített, üres lemezzel is annyi munka van, hogy szinte félsz hozzányúlni. Ha pedig elrontod a lemezt, a rajzod révén bármilyen mikrokozmosz van is rajta, újra kell csiszolni, alapozni, polírozni. Abszurd dolog, de ugyanaz a technika teheti tönkre a rajzodat, ami létrehozza. S ha már abszurditásnál tartunk: az is különös, hogy hétköznapi történetet nem lehet hétköznapi módon elmondani, mert ha az alkotás folyamatában egy pillanatban megjelenik a művészet maga, abban a pillanatban eltűnik a perspektívából a hétköznapiság.

LÁPOSI TERKA: Megragadta a fülem a mikrokozmosz szó, elvégre, ami neked a mikrovilág, nekem, a befogadónak, a nézőnek nem más, mint maga a kozmosz: amikor az általad karcolt vonalak bennem kezdenek kirajzolódni, megkezdődik bennem a megfejtés folyamata. Ebből a szempontból a képeid számomra elképesztően gazdag mögöttes tartománnyal rendelkeznek. Honnét jön ehhez az inspiráció? Meghatározó neked, hogy debreceni vagy?

NAGY SÁNDOR ZOLTÁN: Nagyon meghatározó. A grafikus azt rajzolja, amit lát. Nem tudok máshoz nyúlni, csak debreceni motívumokhoz. Márpedig ez a sík, pusztai táj egészen más vonalakat kíván, mint a hegyvidék. Nézd meg M. C. Escher munkásságát! Kifordultak magukból a képei, miután a lapos Hollandiából Olaszországba került. Egy másik táj másfajta érzékenységet kíván. Nem beszélve arról, hogy a legegyszerűbb ceruzarajz is sokat elárul az ember belső világáról: minden rajzoló tudja, hogy másképp rajzol ugyanazzal a ceruzával ugyanarra a papírra különféle lelkiállapotokban. Hát hogyne számítana, hogy hol élsz?

Fotó: Konyhás István / Népszabadság

MAGAZIN: Terka számára meghatározó a debreceni lét?

LÁPOSI TERKA: Az a meghatározó, hogy a Vojtina Bábszínházban mi Debrecen felnőtt lakosságának a gyermekeivel foglalkozunk. Az a mi felelősségünk, hogy a gyerekek milyen pillanatnyi világképpel, világlátással mennek vissza a közegbe, ahonnét hozzánk bejöttek.

MAGAZIN: S milyen ez a szociokulturális környezetet?

LÁPOSI TERKA: Először is agyonszabdalt, bizonytalanságokkal terhelt a fix értékek hiánya miatt. Ha megemlítek egy nekem fontos eszményt, azt mások önkéntelenül megkérdőjelezik azzal, hogy mondanak mellé további ötöt. Erre az a megoldás, hogy az ember nyitott, s képes felelősen alátámasztani az értékrendjét. Ha a bábszínházban másokra nyitottan, felelősen felkészülve dolgozik, akkor fontos dolgokat közölhet a gyerekekkel végső soron arról, hogy miért is jó létezni.

NAGY SÁNDOR ZOLTÁN: Bevallom, ezt kissé irigykedve hallgatom, hiszen Terka a munkája során közvetlenül találkozhat a közönségével, a képzőművész meg egyedül dolgozik.

MAGAZIN: A magányos művésznek is fontos a közönség?

NAGY SÁNDOR ZOLTÁN: Nem hiszek abban, hogy létezik önmagáért való művész, aki mindentől és mindenkitől függetlenül dolgozik. Végtére is ami a kezed alatt a műhelyedben létrejön, az másokat a külvilágban valahol megérint. Komolytalan volna, ha éppen engem nem érdekelne, hogy miért.

Láposi Terka ajánlja


Könyv: Gimesi Dóra és Kolozsi Angéla művei

Film: A Titokzatos lakó (Hitchcocktól Ágoston Béla zenéjével)

Zene: magyar népdalok

Nagy Sándor Zoltán ajánlja
 
Könyv: A Mester és Margarita; Száz Év Magány; Halál Velencében

Film: Tarkovszkij - Andrej Rubljov

Zene: Tom Waits és magyar népzene

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.