Egy másik vidéki úton elborzadtam, amikor a határmenti Lang Son felé araszolva terepjárónkon, lépten-nyomon megállni kényszerültünk a kétségbeesetten menekülő tömeg nyomása alatt. Anyák csingafán hordozva minden vagyonukat, hátukra szíjazott gyerekkel tocsogtak a kínaiak érkezte előtt leölt háziállatok, a disznók, kecskék és csirkék vérében. Most, 34 évvel később, ismét öt hajó hagyta el immár Vietnam partjait, fedélzetükön több ezer kínaival. Forrnak az indulatok mindkét oldalon, mint annak idején, de a két történelmi szituáció mégsem vehető egy kalap alá. Az új évezred második évtizedében, a felismerhetetlenségig átalakult világhelyzetben megváltozott szereplőkkel zajlik Kína és Vietnam évezredekre visszatekintő szembenállásának újabb fejezete.
Megtörténhet azonban, hogy mostani ütközésük a régió, s talán a világpolitika új korszakának is a nyitányát jelenti. Május eleje óta nő a feszültség, s a konfliktus időközben a megelőző korszakra hajazva valóságos propagandaháborúvá terebélyesedett. Utóbbit irónia nélkül mondom, mert addig jó, amíg csak szavakkal lövik egymást. Előzménykéntmegemlítendő, hogy az angol rövidítéssel CNOOC nevű kínai olajkutató vállalat minden bejelentés nélkül, Vietnam partjaitól mintegy 220 kilométerre, a híres -hírhedt Paracel-szigetek peremén felállított egy hatalmas mobil olajfúró kutat. Errefelé a geo lógusok már a múlt század vége óta gazdag gáz és olajkészleteket gyanítanak.
A HD 981 (más források szerint a talán még romantikusabb HYSY981) elnevezésű mélytengeri fúrószerkezet kapcsán szembetűnik egy különös mozzanat. Amerikai szakértők szerint az egész tágabb vidéken nincs kevésbé ígéretes fúrási övezet, mint épp ez. Hát akkor mi végre tapsol el napi több százezer dollárt a kolosszális valutatartalékok ellenére is mindig óvatos, megfontolt pekingi vezetés? Nos, a HD 981 jelképes és valóságos megtestesülése a gazdasági világhatalommá vált új Kína regionális politikájának. A költségekre fittyet hányó üzenet. Méghozzá nemcsak a közvetlenül érintett, a területek birtoklásáért hadakozó délkelet ázsiai nemzeteknek szól, Vietnamnak elsősorban, de éppígy Malajziának, a Fülöp-szigeteknek és a régió egészének.
Vélhetően figyelmeztetés a gazdasági és katonai értelemben kemény diónak számító Japánnak is! Új korszak küszöbén állunk, közeli és távolabbi vizeken egyaránt a kínai érdekérvényesítés aktív, dinamikus szakaszának hajnalát éljük. Az érdekérvényesítés szemszögéből nemcsak Vietnam, hanem az összes többi, Kínával konfliktusban álló régiós nemzet mozgástere korlátozott. Nem feledkezhetünk el arról, hogy a közgazdászguruk már ez év végére jósolják a világtörténelmi fordulatot, melynek eredményeként három és fél évtizednyi robbanásszerű fejlődés után Kína bruttó hazai összterméke (GDP- je) túlszárnyalhatja az Egyesült Államokét. A térség népeinek azzal a realitással kell számolniuk, hogy a kínai katonai potenciál is belátható időn belül felzárkózik a gazdaságihoz.
Az erőfitogtató kínai lépésre Vietnam több síkon is próbált reagálni. Flottaegységeket küldött a fúrótoronyhoz, amelyek vízágyús perpatvarba keveredtek a kínai hajókkal. Sokra nem mentek vele, úgyhogy próbálkoztak diplomáciával, a régió felsorakoztatásával. Ám az ASEAN mianmari csúcsértekezletén csalódni kényszerültek. A házigazdákon túl több más ország is annyira erősen függ immár a kínai kapcsolattól, hogy ódzkodtak nevüket adni olyan közös nyilatkozathoz, amely akár csak megemlítené a birodalomnyi pártfogót. Ezt követte aztán a drámai eseménysor: eleinte vélhetően engedélyezett és ösztönzött tiltakozó akciók csaptak át spontán tüntetésekbe, a dinamit erejével ható erőszakhullámba. Négyszáz gyárat dúltak fel, főleg kínai és tajvani tulajdonú üzemeket, de bekerült a szórásba a dél-koreai Samsung és LG néhány leányvállalata is.
Több tucat halott, sebesültek sokasága, kész politikai inferno után végül a hanoi kormány volt kénytelen drákói intézkedésekkel véget vetni a modern géprombolásnak, megfékezni az erőszakot. Talán hamarabb kellett volna. Hisz az események ilyetén alakulása Vietnam legelemibb érdekeit sérti. Megrémíti a külföldi tőkét, és akaratlan szívességet tesz Kínának azzal, hogy áldozatként állíthatja be önmagát a világ előtt. S végül, de nem utolsósorban kiengedi a palackból a nacionalizmus szellemét. Kína elvitte ugyan távozni kívánó állampolgárait, de csupán Ho Si Minh városban, ifjúkorom Saigonjában ott maradt egymillió odaszületett kínai, pagodákkal, vendéglőkkel és üzletek sokaságával teletűzdelt zárt tömbben, a nagyváros Cholon nevű kerületében.
Századokkal ezelőtt kezdődött, s több hullámban zajlott a kínaiak beáramlása ide és Délkelet -Ázsia, Indokína többi államába. Számarányuk országonként más és más, jelenlétük, gazdasági aktivitásuk és szerepvállalásuk azonban min denütt szembeötlő. Siem Reap Kambodzsa legdinamikusabban fejlődő városa, AngkorWat tőszomszédságában. Itt tévedtem be nemrég egy régiségkereskedőhöz, akivel alkunk óvatos diskurzusba csapott át. Rákérdeztem arra, amit amúgy is tudtam: kínaiak ? Rákvörös lett, s szinte dadogva ezt felelte:
– Nézze, tény, hogy nagyszüleim Kínából jöttek ide, talán még a szüleim is azok voltak, én azonban kambodzsai vagyok, csakis kambodzsai, semmi más. A többség és a helybéli kínai kisebbség viszonya mindenütt összetett, törékeny, s az elmúlt száz esztendőben többször is félresiklott. A nacionalista indulatok felgerjedése Ázsiában is kiszámíthatatlan veszélyforrás. Az idők változását jelzi, ahogy Kína reagált a vietnami feszültségre. A China Daily, a központi angol nyelvű napilap a tömeghangulatnak engedve ráripakodott a pekingi vezetésre, hogy meddig tűri még a vietnami fejleményeket, s nincs- e kedve esetleg levonni a szükséges tanulságot Putyin elnök és az oroszok a Krím félszigethez való hozzáállásából. Ám a viszony teljes elmérgesedése, netán egy fegyveres konfliktus senkinek sem érdeke.
Hszi Csin- ping kínai államelnök, pártfőtitkár jónak látta lehűteni a kedélyeket, amikor az indulathullám csúcspontján azt nyilatkozta: a kínai nép génjeibe nincs bekódolva az invázió. Kölcsönös önuralom, empátia és a kiegyezésre való törekvés nélkül azonban könnyen igaza lehet az amerikai politika és politológia nagy öregjének, Zbigniew Brzezinskinek. Stratégiai vízió című legutóbbi könyvében azt fejtegette: a Csendes-óceán térsége a körülmények szerencsétlen összejátszása esetén átveheti azt a tragikus szerepet, amelyet Európa játszott a XX. században, két világháború kirobbantásával. Ennek nem mond ellent, hogy a héten, miután egy, a HD981 körül manőverező vietnami hajó összeütközött egy kínaival és elsüllyedt, Peking bejelentette, hogy máshová vontatja a fúrótornyot. A folytatás nem marad el.
