galéria megtekintése

A mókuskerék fogságában

Az írás a Népszabadság
2013. 08. 24. számában
jelent meg.

Kőműves Anita
Népszabadság

A Népszabadság korábbi, Bécsi úti székházában gyakornokságom legelső napján feltűnt egy matrica az egyik ajtón. Fiatal srácot ábrázolt, vállán kamera, kezében mikrofon, jegyzetfüzet, toll. „A jövő újságírója?” kérdezte a felirat a hippinek öltözött sajtómunkás felett, aki egyszemélyes stábként írt, fotózott és videózott, mosolyogva és lazán, mintha ez lenne a legtermészetesebb.

Ez nyolc éve volt, de a lap munkatársai ma sem kamerával a vállukon indulnak interjút készíteni. Nem is volna értelme, hiszen mind külön szakma: ha fénykép vagy videó készül egy-egy anyaghoz, azt az ehhez értő profi fotós vagy videós munkatárs készíti.

Persze ez nem jelenti azt, hogy az újságírók munkája ne változott volna világszerte jelentős mértékben az elmúlt években. A matrica valószínűleg keserédes vicc marad, ám a nyomtatott hirdetési piac összeomlása (lásd: Forradalom előtt a sajtó, Népszabadság, 2013. április 21.), az online hírverseny, a közösségi média térnyerése, és az, hogy immár bárki, bármit teljesen ingyen publikálhat az interneten, jelentősen átalakította a sajtó világát és az újságírók munkáját is.

Kevesebb újságíró, rosszabb minőség

 

Offline információforrás
Offline információforrás

– A jövő elérkezett, a drámai bevételcsökkenés miatti megszorítások következtében egyre kevesebb újságíró termel egyre több tartalmat, ami a minőség jelentős romlásához vezetett – foglalja össze a helyzetet az amerikai Columbia Egyetem újságírás-tanszéke által tavaly kiadott tanulmány, amely az újságírók helyzetét egyszerűen a „mókuskerék” szóval jellemzi. A szerzők, C. W. Anderson, Emily Bell és Clay Shirky azonban optimisták. Szerintük a mélyrepülésnek egyszer vége lesz, de csak akkor, ha az újságírók és a médiacégek képesek lesznek alkalmazkodni az új környezethez, és előnyt kovácsolni belőle.

A Posztindusztriális Újságírás című tanulmány egyik alaptétele, hogy megszűnt a sajtó kontrollszerepe, az, hogy negyedik hatalmi ágként, a nép nevében ellenőrzi a hatalmat. Korábban erre monopóliuma volt, ugyanis nagyon sokba került újságot nyomtatni, tévéhíradót csinálni. Ma már azonban bárki bármit ingyen publikálhat az interneten. Az újságíróknak ezért a szerzők szerint meg kell tanulniuk együttműködni az egyre aktívabb szerepet vállaló korábbi olvasókkal, közönséggel és egymással is, illetve meg kell tanulniuk okosan használni a digitális eszközöket.

Ma már többet számít a szakértelem, mint a pénzügyi tőke. Az Egyesült Államokban a legfelsőbb bíróság döntéseinek legmegbízhatóbb forrása és értelmezője a ScotusBlog nevű oldal, amelyet két jogászprofesszor ír. Akkor lettek széles körben ismertek, amikor a CNN félreértette az Obama egészségbiztosítási törvényéről hozott legfontosabb döntést, a ScotusBlog viszont gyorsan, pontosan és alaposan tudósított. Lance Armstrong doppingügyének legalaposabb forrása sokáig a NYVelocity című kerékpáros blog volt. A tavaly novemberi amerikai elnökválasztási küzdelemben a közvélemény-kutatások és előrejelzések legmegbízhatóbb elemzője pedig Nate Silver fiatal közgazdász blogja volt. Utóbbi jó példa arra is, hogy ma már nem egy nagy nevű médiacég épít fel egy ismert személyiséget, sokszor inkább az interneten létrehozott személyes brandet és annak rajongóit „készen” veszi meg egy-egy nagy cég, mint ahogy tette ezt a The New York Times Silverrel (aki szerződése lejárta után átment az ABC News-hoz, és vitte magával olvasóit is).

A tanulmány által „korábbi közönségnek” nevezett civilek másként is beleszólnak a hírgyártás folyamatába. Kiemelkedő példa az a fiatalember, aki az Oszama bin Láden rejtekhelye elleni, a terroristavezér halálával végződő amerikai támadást „élőben” közvetítette Twitteren – ráadásul anélkül, hogy tudott volna róla. Újságíróként viselkedett: leírta, mit lát, és amikor mások több információt kértek tőle, akkor próbálta kideríteni, mi történt, és újabb információkat tett közzé. A közönség segíthet az információk feldolgozásában, gyűjtésében is, ennek legegyszerűbb formája az, amikor valaki szemtanúja egy eseménynek, és arról a zsebében lapuló telefonnal fotót, videót készít. De szervezetten is lehet segítséget kérni: a Huffington Post az amerikai elnökválasztás folyamatában fontos szerepet játszó iowai előválasztások során minden egyes szavazókörzetből azonnal tudott információkat szerezni, mert kimentek oda önkéntesei. Ennyi újságírót nem tudtak volna megfizetni.

Gyűjt, szerkeszt, brandet épít, beszélget, ellenőriz...

Mindez nem jelenti azt, hogy az újságíróra már nincs szükség, csak átalakul a szerepe: inkább szervezőként, szerkesztőként, a beérkező információk ellenőrzőjeként szerepel. Sőt, mivel sem az információgyűjtésnek, sem azok terjesztésének nincsenek földrajzi korlátai, az újságírónak vagy szerkesztőségnek tudnia kell azt, miben a legjobb, és minden mást kiszervezni, máshonnan beszerezni – civilektől vagy partnerektől. „Csináld, amiben a legjobb vagy, a többihez meg linkelj” tanácsolja Jeff Jarvis médiaguru. Nincs értelme ugyanazt a hírügynökségi anyagot leadnia minden egyes lapnak, mert azt az olvasók máshonnan is megkaphatják.

Sok újat kell tanulnia emiatt egy újságírónak az átalakuló médiavilágban. A korábbinál nagyobb szüksége lesz a nem pótolható szaktudásra és személyes hangra. Tudnia kell, egy sztorihoz mit adhat hozzá egy fotó, videó vagy hangos beszámoló. Tudnia kell értelmezni az internet nyújtotta visszajelzéseket: kik és hányan olvasták a cikkét, és annak mi a jelentősége. Tudnia kell legalább minimális szinten programozni, hogy amikor együttműködik a programozókkal egy cikkhez vagy weblap fejlesztéséhez, értse, miről beszélnek. Tudnia kell használni a közösségi médiát. És szóba kell állnia az olvasókkal, reagálni a visszajelzésekre.

„Az újságíróknak meg kell barátkozniuk a Twitterrel, a Facebookkal és a LinkedIn-nel is, hogy ott is népszerűsítsék munkájukat, illetve hogy kiépítsék és fenntartsák a munkájukhoz szükséges kapcsolatrendszert” erősítette meg a tanulmány megállapításait lapunknak adott telefoninterjújában David Fallis. A The Washington Post (WP) oknyomozó újságírója, illetve a Georgetown Egyetem egykori oktatója szerint lapja arra ösztönzi (és képzi is) munkatársait, hogy használják a közösségi médiát saját „brandjük” építésére. De azt is világossá teszi: tudatosan kell használni, betartva a szükséges határokat. Egy politikai újságíró például az elnökválasztás során nem tehet közzé az egyik jelöltet támogató bejegyzéseket, mert az arra utalna, hogy újságírói munkája során is elfogult. Persze minden, az olvasóktól érkező tippet, információt sokszorosan ellenőrizni kell, hogy megfeleljen a nagy múltú napilap színvonalának. A kommentelőkkel pedig folyamatosan küzd ő is, sokszor „vadnyugatiak” az állapotok az egy-egy cikk utáni véleményfolyamban.

Forradalom az oknyomozó újságírásban

Ám az a legfontosabb, hogy saját szakterületét, az oknyomozó újságírást is forradalmasította a digitális technika. Szerinte az, hogy az Egyesült Államokban ma már szinte minden hivatal, kormány- és állami ügynökség digitálisan tárolja a közérdekű adatokat, nagyon sokat segít. – Tőlem háromezer mérföldre lévő adatokban kutathatok a saját számítógépemről. Korábban oda kellett utazni, vagy megfizetni valakit, hogy keresse meg nekem a kért dokumentumokat. Minden sokkal olcsóbb és gyorsabb lett – mondta. Sőt, ma már azzal a kifogással sem élhetnek a hivatalok, hogy túl sokáig tart valamit lemásolni.

– Egyszerűen megkéred őket, hogy másoljanak át mindent neked digitálisan. Nem is kell kiválasztani, melyik dokumentumokat kérem, hanem vihetem az egész adatbázist, több tízezer oldalt, utána pedig úgy elemzem és dolgozom fel, ahogy akarom – tette hozzá. Sőt, emiatt ma már könnyebb is adatokhoz hozzá férni. Van olyan szervezet, amely immár a weblapján elérhetővé teszi az adatokat, mert elege lett a folyton érdeklődő újságírókból. – 1999-ben óriási harcot kellett folytatni egy újságírónak, emlékszem, aki hozzá akart jutni egy adott állam munkaügyi hatósága által végzett ellenőrzések dokumentumaihoz. Ma már mind ott van ugyanannak a hatóságnak a honlapján, bárki által elérhetően –  lelkendezik.

Persze ahhoz az újságírónak is meg kell tanulnia bánni a számítógéppel, hogy tudja kezelni és elemezni a megszerzett adatbázisokat. – Én ezt nagyon korán kezdtem, és tudom, hogy még nagyon sok olyan újítás jön elő az én életemben is, amit egyelőre el sem tudok képzelni. Most 49 éves vagyok, de azokat is meg kell majd tanulnom használni, különben lenyomnak azok a mai fiatalok, akik már ebbe születtek bele – mondta. Fallis már a kilencvenes években számítógépes programokat használt a különböző adatok elemzésére, így kutatva összefüggéseket, sztorikat. Amikor a kétezres években az internet mindenhová „betört”, az számára már természetes közeg volt, emiatt is került később a WP-hez, ahol már 14 éve dolgozik.

– Minden újságnál az az első, hogy a nagyobb projekteken dolgozó, oknyomozó újságírókat építik le legelőször, és nem a naponta író riportereket. A WP szerencsére megvédte az oknyomozó újságírókat – mondta Fallis, aki szerint ebben van logika, mert az olvasók értékelik a nagy lélegzetű, alapos munkákat. Számos díjnyertes cikke között van riport a Virginia állam idősotthonaiban uralkodó borzasztó körülményekről, valamint a Prince George megyében rendőrök által megölt, illetve rácsok mögött életüket vesztett gyanúsítottakról.

Meg lehet-e élni az innovatív ötletekből?

Az Egyesült Államokban megjelent újításokból egyelőre csak kevés tűnt fel a magyar sajtóban. A Fallis által is művelt adatbázis-elemző újságírással például még nem foglalkozik igazán senki. – A 444.hu követi a legújabb trendeket, a nagy betűkkel és képekkel, a tipográfiával. Megjelenik az újságírók személyes brandjének építése is azzal, hogy a nevük mellett ott a fotójuk és közösségi média profiljuk linkjei is – mondja Tófalvy Tamás médiakutató, a Magyarországi Tartalomszolgálatatók Egyesületének főtitkára.

Hozzátette: a 444.hu törekvése ellenére sem jellemző az, hogy egy-egy magyar újságírónak tudatosan felépített Facebook-vagy Twitter-arculata lenne, ahol folyamatosan tartalmat, véleményt osztana meg. Az Egyesült Államokban van, akinek tíz- vagy százezres tábora van követőkből. – Annak idején az Index is így indult, egy kisebb réteghez szólt, saját hanggal. Ma már ők szélesebb réteghez szólnak, a 444.hu célcsoportja pedig a városi, fiatal, jobb módú, interneten szocializálódott közönség – magyarázza Tófalvy, aki a New York-i Columbia Egyetemen végzett kutatásokat az elmúlt két szemeszterben. – Most ezt a tipográfiai trendet követi több más magyar weblap is, például az origo, de az is igaz, hogy például a cseh és hírportáloknál teljesen más az irány, sok, apró betű fehér háttér előtt – teszi hozzá. – Sajátos magyar jelenség a blog.hu dominanciája. Sehol máshol nem láttam, hogy egy országban egyetlen szolgáltató ekkora szerepre tegyen szert, ami ráadásul egy hírportálhoz, az Indexhez kapcsolódik – mondja a szakértő.

A kommentelőkkel a magyar hírportálok is küzdenek. – Minél nehezebb regisztrálni, minél magasabb a küszöb a kommenteléshez, annál kevesebb és jobb minőségű megjegyzés fog érkezni. De el kell rajta gondolkodni, hogy mennyire akarjuk ezt korlátozni, hiszen azokból lesznek a lojális olvasók, akik sokszor kapcsolatba lépnek a lappal, például kommentelnek. És ők, a hűséges olvasók lesznek azok is, akik később esetleg hajlandóak lesz fizetni is a tartalomért, ha felállítunk egy fizetőkaput – véli Tófalvy. Márpedig ez kulcskérdés, ugyanis még mindig nem tudni, ki és hogyan fog fizetni a digitális tartalmakért, az online hirdetéseket ugyanis egyelőre elszívja a Facebook és a Google. – Az innovativitás igazi próbája végsősoron az lesz, hogy az új szereplők, mint a 444.hu, fenn tudják-e tartani magukat – figyelmeztet Tófalvy.

– A legtöbb bevétel még mindig a nyomtatott lapban megjelenő hirdetésekből származik – foglalta össze David Fallis. – Pedig a print lap régi olvasói tömegei már soha nem jönnek vissza, a fiatalok az interneten olvasnak híreket. Az apróhirdetések sem fognak már visszatérni a nyomtatott sajtóba. Mindenki tudja, hogy a digitális világé a jövő, csak még azt nem tudjuk, hogyan lehet belőle pénzt csinálni. Szerinte, ha a mostani mélypont után a sajtó számára sikerül a „nagy ugrás” a digitális világba, akkor visszatérhetnek a megfelelő számú újságíróval rendelkező, profi munkára képes szerkesztőségek.

Azt még persze ki kell találni, hogy miként lehet ezt az ugrást megvalósítani. Ehhez új ötletekre van szükség, szerinte éppen ez lehetett az egyik oka annak, hogy a Graham-család nyolc évtized után a minap eladta a Washington Postot az Amazon-alapító Jeff Bezosnak, remélve, hogy az internetes kereskedelmet megújító szakembernek erre a problémára is lesz megoldása.

Donald Graham ugyanis rájött, hogy „egy pont után már nem lehet további elbocsátásokkal kezelni a problémát, mert nem lesz, aki tartalmat gyártson.”

NOL Piactér
Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.