galéria megtekintése

Jobboldali vagyok, a fegyveremhez ne nyúljanak!

Az írás a Népszabadság
2012. 11. 05. számában
jelent meg.


Kőműves Anita
Népszabadság

Corydon a világháború utáni amerikai filmek mintavároskája is lehetne: rendezett, tiszta, fehér. Az emberek ragaszkodnak a fegyvereikhez és az előítéleteikhez. Miközben a várost nem pusztán megkímélte a válság, de még tartalékot is felhalmozott egy esetleges rossz időre, itt szinte mindenki a hatalmon lévő elnök és pártja ellen fog szavazni a keddi választáson, amelyen Barack Obama mellett a helyi seriff sorsa is eldől. Helyszíni riport Indianából.

George Ethridge élete San Franciscóban folyamatos rohanásból állt. Saját vállalkozását vezette, elektronikai cégeknek adott tanácsokat. Körülbelül tíz évvel ezelőtt családi okokból látogatott el először Indiana államba, Corydon városába.

– Azonnal beleszerettem. A főtéren zene szólt, és az emberek a saját készítésű fagylaltjukat árulták egymásnak. Az egész olyan volt, mintha egy Norman Rockwell-festménybe csöppentem volna – mondja az őszülő hajú és szakállú, ötvenes éveiben járó Ethridge. Azonnal úgy döntött, ide költözik.

Norman Rockwell ikonikussá vált festményei az ötvenes évek Amerikájának mindennapjait örökítik meg. Megjelenik rajtuk a középiskolai kosárlabdacsapat, a háborúba induló katona vagy a hálaadás napi családi vacsora. Egy idilli (vagy legalábbis annak tartott), régmúlt kort idéznek meg ezek a képek. – Valaha az egész ország ilyen volt, ma már sajnos nem – érzékenyül el Ethridge.

 

A kockás abroszú étkezde, ahol reggelizünk, valóban egy ilyen festménybe illik. Kopott terítők és műbőr huzatos székek, az étlapon szinte kizárólag krumpli. Mindenki névről ismer mindenkit, az asztalok között pedig forgószélként száguld Amy, a fiatal és törékeny, de nagyszájú pincérnő, aki mindenkivel csipkelődik kicsit. Kétpercenként kérdezi meg, újratöltse-e a bögrénket a híg amerikai kávéval.

Az egész város meseszerű: aprócska, régi, ám jól karbantartott házakban sorakoznak az üzletek, ügyvédi irodák, hivatalok. A főtéren megél egy antik ékszereket áruló kereskedés és egy hangszerüzlet, és hamarosan nyit egy különleges, házilag főzött söröket áruló bár.

– Még érezni a válságot. Az embereknek még nincs pénzük luxusnyaralásra vagy jachtra, de arra igen, hogy este elmenjenek egy étterembe, és jót vacsorázzanak. Szóval nem aggódom amiatt, hogy lesznek-e vendégeim – mondja a főzde tulajdonosa, a húszas évei végén járó Nathan.

Földút sem maradt

Corydon, Indiana - még emlékeznek a polgárháborúra, és a vesztes déliek zászlaját lengetik sokfelé
Corydon, Indiana - még emlékeznek a polgárháborúra, és a vesztes déliek zászlaját lengetik sokfelé

Nyilvánvaló, hogy jómódú településről van szó. Hogyan lehetséges, hogy egy ilyen kisváros az országot sújtó gazdasági nehézségek ellenére is virágzik? Ironikus, de az idilli kép fennmaradását Corydon annak köszönheti, hogy a közelében működik a világ legnagyobb folyami kaszinóhajója. Ez a környék legnagyobb munkáltatója és adófizetője. Annyi a bevétel, hogy Harrison megyében már nincs egyméternyi földút sem, mert mindent lebetonoztak, és új kórház is épült. A bevétel egy részét pedig egy alapba tették, és kamatainak felhasználását is komoly szabályokhoz kötik – a jövőre is gondolva.

Ha ugyanis a szomszédos Kentucky államban feloldják a kaszinótilalmat, bizony arrébb viszik majd a tulajdonosai. Akkor pedig munkalehetőségként és bevételi forrásként ismét marad a közeli csirkefeldolgozó, illetve a mezőgazdaság.

A kulcsfontosságú pénzalap működése Ethridge szerint nem teljesen átlátható, ezért is döntött úgy, hogy elindul a választásokon, és november 6-án megpróbál bejutni a megyei bizottságba, méghozzá a republikánus párt színeiben. Pólója jobb oldalán saját vállalkozásának, a golfklubnak a logója, bal oldalán pedig narancssárga kitűző, „Ethridge-et a Bizottságba” felirattal.

Saját bevallása szerint a nyugati parton töltött évei alatt liberális volt, de Indianába érkezése után ez megváltozott. Fontosak lettek neki az egyéni szabadságjogok. – Nekem aztán ne mondja meg egy bürokrata sem, hogy mit vegyek meg és mit ne – mondja Barack Obama egészségbiztosítási reformjáról, amely mindenki számára kötelezővé teszi a biztosítás megvásárlását.

"A legjobb, ha nálam is van"

Idilli kép: Corydon gondoskodott a jövőjéről
Idilli kép: Corydon gondoskodott a jövőjéről

– Azért is szeretek itt, mert itt az emberek még el tudják látni magukat. Értenek a földműveléshez, nem várják el, hogy valaki segítsen rajtuk – mondja. Az állam túlterjeszkedését látja a fegyvertartás szigorítására tett törekvésekben is. Szerinte az Amerikában továbbra is nagy gondot jelentő fegyveres erőszakra nem megoldás, hogy betiltják a fegyvereket. – Az a legjobb, ha nálam is van egy, hogy ilyen esetekben megvédjem magam – véli.

Errefelé pártállástól függetlenül ragaszkodnak a fegyvereikhez az emberek, elsősorban azért, mert nagy hagyománya van a vadászatnak.

– Amikor néhány éve a törvény megengedte, hogy valaki akár ruhája alá rejtve is fegyvert viselhessen az államban, azt hittem, elszabadul a pokol – mondja Rod Seelye serif. – De azóta sem hallottam egyetlen esetről sem, amikor ezzel a jogával valaki visszaélt volna. És itt elszórva, farmokon élnek az emberek, ezért kilencven százalékuknak egyébként is van fegyvere otthon – mondja.

A legnagyobb bűnügyi probléma az egyre terjedő droghasználat, ami lopásokhoz és rablásokhoz vezet. A helyzet azért nem súlyos: Corydonban szinte senki sem zárja az ajtókat. Úgysem tör be senki.

– Ez az a kérdés, amelyben nagyon jobboldali vagyok. A fegyvereimhez ne nyúljon senki! Egy népet akkor lehet legegyszerűbben rabszolgasorba taszítani, ha megtiltják neki a fegyverviselést – mondja a megye ifjú, csupán 27 éves ügyésze.

A serifhez hasonlóan Otto Schalkot is két éve, a 2010-es választásokon a republikánusokat pozícióba hozó „hullámban” választották meg. A korábban évtizedekig a demokratákra szavazó Harrison megyében az országos trendek mellett más oka is volt annak, hogy a legfontosabb tisztségekre a megyén kívülről érkezett republikánusok kerültek be. Az előző, demokrata színekben induló serif körül rengeteg botrányos ügy volt ugyanis, amit mindenki megelégelt. Olyan erős volt az ellene irányuló harag, hogy a választók kisöpörték a demokratákat, nem is nézve, kire szavaznak.

Ciki róla beszélni, de nem múlt el

Az állam demokrata kormányzójelöltje, John Gregg is kampányolt Corydonban
Az állam demokrata kormányzójelöltje, John Gregg is kampányolt Corydonban

– Nekem ez jól jött, de egyébként nem értek egyet azzal, hogy helyi szinten pártalapon szavaznak az emberek. Így nem mindig a legalkalmasabb jelölt győz – mondja a magas, szőke fiatalember, aki le sem tagadhatná, hogy alig néhány éve még a főiskolai focicsapat oszlopos tagja volt.

Schalk szerint egyébként idén még a két évvel ezelőttinél is többen szavaznak majd pártalapon a republikánus jelöltekre. Ennek pedig az egyik legfőbb oka maga Barack Obama. – Ma már ezt senki sem meri bevallani, de sokan egyszerűen még mindig nem hajlandók egy feketére szavazni. Továbbra is élnek a faji előítéletek. Ma már ciki erről beszélni, de azért ott lappang a mélyben – mondja.

Ezt pártállástól és hivataltól függetlenül mindenki, akivel beszéltünk, megerősítette. Az idősebbek közül sokaknak a szókincsében még aktívan él a „nigger” szó. Vannak, akik a polgárháború déli, rabszolgatartó államainak a zászlaját teszik ki a házukra. És felütötte a fejét egy kopaszra nyírt, nyakukra horogkeresztet tetováltató fiatal férfiakból álló társaság, az „árja testvériség” is.

Ők egyébként különböző bűncselekmények miatt mind a helyi börtönben ülnek. A jelenséghez hozzájárulhat, hogy a legutóbbi népszámlálási adatok szerint Harrison megye lakosságának 98,4 százaléka fehér bőrű.

– Mindennek az oka elsősorban a tudatlanság – véli az ügyész. – Az itteni kölykök közül sokan életükben nem váltottak egyetlen szót sem olyannal, aki nem fehér.

Corydon, Indiana, 2012. november

Nem csak elnököt és kongresszusi képviselőt, de önkormányzati  tisztségviselőt, serifet és ügyészt is választanak kedden

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.