galéria megtekintése

Visszaszámlálás a káoszig: jön a nagy hídbuli az M0-on

Kényelmes a kibővített M0-s? Hát nem marad az, mindjárt kezdődik az újabb felújítás. Visszatérnek a gigadugók a Csepel-szigetre, a Deák Ferenc hidat meg lebontják, hogy újraépíthessék.

Közeleg az M0-s autóút déli szektorának részleges lezárása: a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. meghirdette a közbeszerzést a sztráda 51-es főút és M6-os autópálya közti régi pályájának felújítására. A tét nem kicsi, a küszöbön álló versengés döntheti el, ki cserélheti betonra a Csepel-szigetet átszelő elhasználódott aszfaltburkolatot, és építheti újjá a régi Duna-hidat Hárosnál. 

A korábbi becslések szerint akár 25-30 milliárd forintot is felemésztő beruházás előreláthatólag a második félévben boríthatja fel a közlekedők életét. A NIF legalábbis azzal számol, hogy ha közbeszerzési eljárása eredményes lesz, a győztes kivitelezővel ősszel köthetik meg a szerződést. Ha ez sikerül, az építkezés még az idén megkezdődhet, és a tervek szerint 2017 nyarán fejeződik majd be.

 

A beruházás ütemezését korai lenne találgatni, de nem titok, hogy az M5-ös és az M7-es autópályák közötti irányonként három-három forgalmi sáv kényelméhez egy év alatt hozzászokott autósok a burkolat felújítás ideje alatt terelésekre, sávelhúzásokra készülhetnek. A legnagyobbra előreláthatólag a jövő tavasztól az M0-s hárosi hídjánál. A száz éves üzemeltetésre tervezett sztrádahidat ugyanis negyedszázaddal a forgalomba helyezése után lebontják és újjáépítik.

Arra, hogy a gazdag országokban is szokatlan beruházásra pontosan miért is van szükség, számos magyarázat napvilágot látott már. Egyes állásfoglalások szerint az eleve hibásan épült híd útpályájának elhasználódása tartogat nem várt kockázatokat, mások pedig esztétikai problémákat emlegetnek. Akárhogy is legyen azonban, annyi biztos: a szakmai körökben "Döglött kígyó" néven emlegetett, hivatalosan Deák Ferenc nevét viselő 300 méter hosszú mederhíd önmagában is jóval tízmilliárd forintot meghaladó átépítésének szükségességét Brüsszelben elfogadták, és az uniós kasszából a számlát is állják.

A közbeszerzési eljárás hivatott eldönteni, ki építheti majd át a vasbeton és acél szerkezetű hidat. Ötletelni erről már most is lehetne, de biztosabb, hogy bárki is nyeri majd el a bonyolult feladatot, a munkálatok idején a hídon nem lesz helye a gépjármű forgalomnak. A korábbi közlések szerint a néhány hónapig, vagy rosszabb esetben akár másfél évig tartó építkezés idején az autósokat valószínűleg az M0-s új, hárosi hídjára terelik majd. Ahol aztán a nosztalgikus emlékeket idéző, irányonként két-két szűkített sáv várja majd az egymással szemben közlekedőket.

A szakértők úgy tartják, az M0-s félpályájának hídépítés idején elkerülhetetlen néhány száz méteres lezárása nem okoz majd a korábbi építkezések idején tapasztalthoz hasonló torlódásokat. A zsúfoltságra és a sebességkorlátozásokra ezzel együtt érdemes lesz felkészülni. Azt pedig csak remélni lehet, hogy balesetek száma nem ugrik majd meg a munkálatok idején.

A NIF mindenesetre közölte: az M0-s 11,5 kilométer hosszú, baloldali félpályájának aszfaltburkolatát kétrétegű, mosott felületű, hézagaiban vasalt betonfelületre cserélik. Kivételt csak a sztráda két Duna-hídja, illetve a soroksári híd mellett lévő 510-es út és az 5101-es összekötő út halásztelki csomópontjának felüljárói jelentenek – ezek aszfalt burkolatúak lesznek.

A megújuló útszakaszon mindenütt kicserélik a szalagkorlátokat, ahol szükséges a kandelábereket is. A hidaknál burkolat-, szigetelés-, dilatáció és sarucsere is lesz.

Zajvédő falból 130 ezer négyzetmétert építenek, csökkentve ezáltal a XXII. kerület, a hárosi híd és környéke, Dunaharaszti, Szigetszentmiklós zajterhelést. Egyúttal Hárosnál bővítik a híd záportározójának medencéjét is, amelynek révén a sztrádáról csak szűrt víz juthat vissza a Dunába.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.