galéria megtekintése

A dolgozók faraghatnak rá a Zsolnay-háborúra

11 komment


Ungár Tamás

A pécsi önkormányzat vízműcége fizette ki a még be sem jegyzett Ledina alkalmazottainak bérét.

Hét közepén dönt a Pécsi Ítélőtábla arról, hogy bejegyezhető-e a cégbíróságon a Ledina Kerámia Kft. A bíróság első fokon elutasította a kérvényt, a jogerős döntést most a tábla mondja ki az ügyben. A Ledinát azzal a céllal hozta létre a pécsi önkormányzat, hogy ha a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt. ellen felszámolás indul, akkor ez a kft. folytathassa az immár 164 éves gyár tevékenységét. A Zsolnay azonban a jelek szerint kifizeti a tartozását, és elkerüli a felszámolást. Sikerült elkerülni a működésképtelenséget is, pedig a Ledina június elején a Zsolnay 145 alkalmazottja közül 120-at átcsábított magához.

„Jelenleg 33 ember dolgozik a cégnél. Ezzel a létszámmal a gyár a korábbi termelés felére képes – igaz, ehhez a dolgozók sűrű átcsoportosítására van szükség" – tudtuk meg az ügyvezető igazgatótól, Treitz Ferenctől, aki hozzátette: további huszonöt embert szeretnének felvenni, 55-60 dolgozóval pedig az üzem már stabilan működtethető.

Visszavárnák a Ledinába átigazolt korábbi munkatársak egy részét is, ám velük nem tudnak kapcsolatba lépni.

 
A több mint 160 év alatt gyűjtött tapasztalatért is folyik a harc a Zsolnaynál
A több mint 160 év alatt gyűjtött tapasztalatért is folyik a harc a Zsolnaynál
Löffler Péter / Népszabadság

Pedig információink szerint az ő helyzetük korántsem rózsás. A polgármesteri hivatal címére bejegyzett cég akkor tudna ugyanis termelni, ha megkezdődne a Zsolnay felszámolása, és a felszámoló erre a kft.-re bízná a feladatok ellátását. Ha erre nem kerül sor, a „ledinások" hosszú időre munka nélkül maradhatnak. Júliusban egyébként kaptak fizetést, amit az önkormányzat vízműcége, a Tettye Zrt. állt. A Zsolnay jogásza, Bodnár Imre szerint ez jogtalan lépés volt, hisz egy be nem jegyzett és nem is termelő cég dolgozóinak a bérét állta egy önkormányzati fenntartásban lévő társaság, azaz a 40 milliós kölcsön visszafizetésének hiányoztak a feltételei. A következő havi fizetések augusztus 6-án esedékesek. Bodnár Imre úgy látja, ezek átutalása akkor is súlyos jogsértés, ha addig bejegyzik a Ledinát, hisz a cég továbbra sem termel.

Lapunk több Ledina-alkalmazottat is megkeresett, ám ők még nevük titokban tartása mellett sem voltak hajlandók nyilatkozni. Annyit viszont mindannyian elárultak: immár teljesen bizonytalannak látják a cég jövőjét és a sajátjukat is.

Szabó Iván, a várost a Zsolnay-ügyekben képviselő jogász korábban hangsúlyozta, hogy az önkormányzat a Ledina dolgozói mögött áll, nincs miért aggódniuk. Ha a Zsolnayból a Ledinához áthívott és ott megélhetést nem találó dolgozók végkielégítését a városnak kell kifizetni, erre a célra 270 milliót kell áldozni az önkormányzatnak – véli Bodnár Imre. A Zsolnay egyébként bepereli a Ledinához távozott alkalmazottakat, mivel azonnali felmondásuk kárt okozott a cégnek. Bodnár úgy véli, hogy a városnak ezt az összeget is át kell majd vállalnia, mert Pécs irányítói a dolgozók átcsábításával biztatási kárt követtek el.

Kard ki kard

Feltételezések szerint a Zsolnay megszerzéséért azért indított támadást a fideszes vezetésű Pécs, mert át akarja játszani a porcelángyárat egy jó kormánykapcsolatokkal rendelkező cégnek, amely a következő években milliárdos állami megrendeléseket nyerhetne el, s így hosszú távon nyereségessé tehetné az egyébként évtizedek óta veszteséges céget. A Zsolnay többségi tulajdonosa 2013 óta a szír származású Bachar Najari.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.