galéria megtekintése

Vajna jól kevert

Az írás a Népszabadság
2014. 12. 29. számában
jelent meg.


Ábrahám Ambrus
Népszabadság

A még néhány napig a Szerencsejáték Zrt. által működtetett fővárosi Tropicana Casino a Facebookon elköszönt játékosaitól, és jelezte, hogy hamarosan bezár. Érdekes, ám egyáltalán nem meglepő, hogy ezt lényegében Andy Vajna nevében tette.

Panaszra eddig sem lehetett oka a kormány filmügyi biztosának, ám pénzügyileg 2015 nagy valószínűséggel még az eddigieknél is jobb éve lesz Andy Vajnának. A korábbi filmproducernek a január elejei napokban ugyanis megnyílnak a kormány által számára „kiutalt” kaszinói.

Igaz, információink szerint a lehetséges ötből egyelőre csak három, vagy csupán kettő kezdi meg működését máris az év elején. A mostani állapotok szerint ugyanis két terem működése akadálymentes. Az egyik már most is üzemel, ez pedig a Las Vegas Casino, amely már évek óta Andy Vajnához köthető. A másik már egy újdonság lesz Budapesten, hiszen a Corvin Sétányon nyílik meg január 1-jén. Az új kaszinó kialakítása, a gépek szállítása már csaknem két hónapja zajlik, s a feldíszített terem falain már hetek óta hirdetik, hogy az újév első napján bizony elkezd pörögni a rulettkerék.

Kártyaasztal az egykor veszteséges játékteremben. Ki látott rá a lapokra?
Kártyaasztal az egykor veszteséges játékteremben. Ki látott rá a lapokra?
Móricz-Sabján Simon / Népszabadság

 

A Szerencsejáték (Szrt.) Zrt. által működtetett Tropicana Casino „átvétele” sem túl macerás ügy, különösen annak fényében nem, ahogy egyik forrásunk fogalmazott: ebben a felállásban Andy Vajnának nem is kell házon belül kerülnie, miután eddig is ott volt. Az eddigi hírekkel ellentétben ugyanis a filmügyi kormánybiztosnak nem kell alkudnia a kaszinóra, sőt, semmilyen ajánlattételre nincs szüksége, hogy azt megszerezze az állami szerencsejátékcégtől.

A termet ugyanis a Szerencsejáték Zrt. is „csak” bérelte, márpedig éppen az Andy Vajna érdekeltségébe sorolható Bar-Co. Kft.-től. Ez annyit tesz, hogy az Szrt. kaszinóműködtetési engedélye december 31-én lejár, s így az ingatlan bérbeadója, vagyis a Bar-Co. Kft. dönti el, hogy mit is csinál a teremmel. Nem tűnik valószínűnek – bár elméletileg nem is kizárt –, hogy a főváros legjobban menő kaszinójának ingatlanát bérbeadó cég ne ezzel a profillal nyitná meg újra a helyet.

Az ügy pikantériája, hogy Andy Vajna 2010 végén, az akkor még veszteséges Tropicanát működtető Belvárosi Kaszinó Kft. kisebbségi részesedését 245 millió forintért eladta az állami cégnek. Hogy a Tropicana és Andy Vajna cégei között a munkakapcsolat eddig is remek volt, arra bizonyíték, hogy a kaszinó a Facebook-oldalán a napokban el is búcsúzott a játékosoktól. A „Tropicana Casino a jelenlegi formában rövidesen bezár... Akit érdekel a kaszinók világa, várom szeretettel január végén nyitó új kaszinóm oldalán” – írja a búcsúüzenet, méghozzá úgy, mintha egyenesen Andy Vajna nevében búcsúzkodna.

Andy Vajna jövőre is sokat járhat megnyitókra
Andy Vajna jövőre is sokat járhat megnyitókra

Az új játékterem helyszínére is utalnak. Ez pedig a Las Vegas Casino Atrium EuroCenter. E szerint Andy Vajna a korábbi híreknek megfelelően mégis az EuroCenterben nyitja meg egy bő hónap múlva új termét. Ha a Tropicanát újranyitnák, akkor az öt megszerzett kaszinókoncesszióból négyet már ki is használt volna a filmügyi biztos. A hálózat ötödik eleméről is lehet némi információt találni a közösségi oldalon. Nyár óta többször beszéltek arról, hogy az Budapest egykori legnagyobb elektronikus kaszinójának, az Atlantisnak a helyén, az M3-as autópálya kivezető szakasza mellett kapna helyet. A Facebookon keresgélve pedig ráleltünk egy Las Vegas Casino Atlantis Budapest oldalra is, igaz, ide még semmilyen tartalmat nem töltöttek fel.

Mint korábban beszámoltunk róla – hosszas előkészítés után – a kormány a törvényben meghatározott 11 hazai kaszinóműködtetésre alkalmas koncesszió közül hetet osztott ki, „megbízható” játékszervezők számára. Ebből ötöt, a fővárosra és a Pest megyére szólókat Andy Vajna érdekeltségi körébe sorolt vállalkozás kapta. A két vidéki helyszínt a debreceni focicsapathoz köthető Szima Gábor vitte el – ezeket a termeket Debrecenben és Nyíregyházán már meg is nyitotta.

A filmügyi biztosnak a piacra lépés nem sikerült olyan flottul, mint Szima Gábornak. A késés miatt a koncessziók induló időpontját a nemzetgazdasági tárca idén szeptemberről 2015. január 1-jére módosította, több százmillió forintot hagyva az Andy Vajnához kapcsolható vállalkozás számláján. Elvégre azon kaszinók után, amelyeknek a koncessziós szerződése az ősz elejével kezdődött volna, akkor is fizetni kellett volna, ha nem nyitnak ki. A koncessziós díj jelenleg ezekre a termekre egyenként mintegy 102 millió forint havonta. Ha az ötből kettő, esetleg három most sem nyitna meg, azok után a koncessziós díjat már be kellene fizetni Vajnáéknak.

Csillogni fog a család

A filmügyi biztos nem csak kaszinóin dolgozik, felesége, Vajna Tímea ötleteit is támogatja. Ha róla van szó, még a divatbizniszbe is visszamerészkedik, ahol korábban azért megégette magát. Feleségével közös tervük azonban a korábbiaknál is fényűzőbb, a Blikk információi szerint Vajna Tímea Budapest belvárosában gyémántszalont nyit. A boltban az ékszereket nemcsak vásárolni, hanem eladni is lehet. A vállalkozásból nem spórolják ki a tőkét, az árukészlet mintegy 300 millió forint lenne. Az ifjú feleség reményei szerint januárban el tudnak indulni, de ha nem így lesz, akkor sem szeretnék márciusnál tovább húzni a dolgot. Ezek alapján az biztosnak látszik: a Vajna család programjai között 2015 első negyedévében szerepel majd néhány üzletnyitó.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.