galéria megtekintése

Vakrepülésben startol ma a nemzeti mobilparkolás

Az írás a Népszabadság
2014. 07. 01. számában
jelent meg.


Varga G. Gábor
Népszabadság

Aki mobilon parkolt eddig, jobban teszi, ha egy rövid időre visszatér az apróra, vagy az autója mellett várja meg az új számról a visszaigazoló SMS-t az óra elindításáról – így kerülhető el a büntetés. Nem kizárt a káosz a mobilparkolás körül, ma reggeltől működik ugyanis az új mobilparkolási rendszer, amelyet már a törvény által életre hívott Nemzeti Mobilfizetési Zrt. üzemeltet állami monopóliumként.

Ebben a számban kéne mától fogva megbízni
Ebben a számban kéne mától fogva megbízni
Móricz-Sabján Simon / Népszabadság

Miközben az eddigi rendszert üzemeltető Első Mobilfizetés Elszámoló (EME) Zrt. sajtótájékoztatóján Varga Zoltán, a kisebbségi tulajdonos Central Fund kockázatitőke-cég első embere arról beszélt, hogy szolgáltatásuk továbbra is változatlanul működik, a Magyar Telekom SMS-ben értesítette ügyfeleit: holnaptól a telefonszámok a 810 helyett már a 763-as számmal kezdődnek. A parkolóórákon hétfő estétől kezdték átragasztani az EME telefonszámait tartalmazó matricákat a Nemzeti Mobilfizetési Zrt. matricáira. Ennyit tudunk biztosan.

Hogy zavartalanul, megbízhatóan működik-e majd a nyolcszázmillió forintért kifejlesztett rendszer, az egyelőre bizonytalan. A Nemzeti Mobilfizetési Zrt. biztos a flott indulásban. A mobilszolgáltatóknál azonban – nevük mellőzését kérve úgy nyilatkoztak – inkább kaotikus állapotokra készültek fel. A rendszert eddig élesben nem sikerült tesztelni, ezért az első nap vakrepülés lesz. Az állami cég szerint ma a parkolóőrök is toleránsak lesznek. Lapunk információi szerint mindhárom mobilcég – kettő az utolsó pillanatban – leszerződött az állami mobilfizetési céggel. Lapzártánk idején az EME – nem hivatalos információink szerint – azzal számolt, hogy a Vodafone-nál elérhető lesz az ő szolgáltatásuk is. A telenorosok és a telekomosok a 810-es számra küldött SMS-ek után hibaüzenetet kapnak majd – értesültünk.

 

Ezzel szemben az EME Zrt. vezetője és kistulajdonosa arra biztatja az autósokat, továbbra is használják a 810-es számot, mert az továbbra is működni fog, mondván, nekik élő szerződésük van az önkormányzatokkal és a mobilcégekkel. Ha egy autós indított érvényes parkolást, a parkolóőr nem büntetheti meg. – Hacsak nem utasítják kifejezetten erre – mondta Varga Zoltán. Hozzátette: ebben az esetben viszont perre mennek.

Varga Zoltán: az a biztos, hogy valami változik
Varga Zoltán: az a biztos, hogy valami változik
Móricz-Sabján Simon / Népszabadság

Tudomásunk szerint egyébként a mobilcégeknek is az okozott dilemmát az elmúlt napokban: tegyenek eleget a törvénynek, és vállalják fel a dühödt ügyfelek tömkelegét, vagy kapcsolják le az EME-t, és kockáztassanak egy nagy értékű pert. Igaz, van olyan álláspont, amely szerint a mobilcégek és az EME közötti szerződés a törvény erejénél fogva (el) lehetetlenül, ezért valószínűbb, hogy a 810-es számokon nem fog működni a szolgáltatás.

Az EME képviselői szerint – noha július elsejétől törvény alapján már csak a Nemzeti Mobilfizetési Zrt.-n keresztül lehet parkolni – maga a törvény sérti az alaptörvényt, az önkormányzati törvényt és számos EU-s jogszabályt is. Az unió az EME kezdeményezésére kötelezettségszegési eljárást is folytat Magyarország ellen, de amíg ennek nem lesz eredménye, vagy az Alkotmánybíróság nem semmisíti meg a jogszabályt, a mobilfizetésről szóló törvény hatályban van.

Az EME úgy okoskodik, hogy a jelenleg nyújtott szolgáltatásuk nem mobilfizetési rendszer (bár a cég nevében a mobilfizetés-elszámoló szó szerepel), hanem mobilparkolást nyújt, ezért nem tartozik a törvény hatálya alá. Másik érvük pedig az: mivel itt kényelmi szolgáltatásról van szó, amit bizományi értékesítésként kezelnek, a parkolás tehát nem lehet közszolgáltatás, így nem vonatkozik rá a 2011-es a mobilfizetést állami monopóliummá avató törvény.

Jobb megkeresni a parkolóórát
Jobb megkeresni a parkolóórát
Szabó Bernadett / Népszabadság/archív

Igazságot alighanem a bíróság tesz. Tény viszont, hogy nyolcszázmillió forintért az állam fejlesztett egy olyan rendszert, amely magánkézben már létezett és működött. S az is valószínűsíthető, hogy a változást övező bizonytalanság miatt radikálisan lecsökken a mobilparkolást örömmel használók napi 60-80 ezres tábora. Ma Magyarországon 100 autósból 60 mobiltelefonon keresztül indít parkolást, s fizet azért, miközben a legjobb nyugati országban is alig éri el a húszat ez az arány.

A Nemzeti Mobilfizetési Zrt. hangsúlyozza, hogy jogszerűen az EME nem nyújthat szolgáltatást, s amikor arra ösztönzi az autósokat, hogy továbbra is az ő szolgáltatásukat használják, megtéveszti őket. Hangsúlyozzák továbbá, hogy a cég hat piaci szolgáltatóval kötött viszonteladói szerződést, akik július 1-jétől az ország valamennyi közterületi parkolóövezetében mobilparkolási szolgáltatást nyújthatnak. A Nemzeti Mobilfizetési Zrt. az ország 70 parkolási közszolgáltató társaságával szerződött le.

Megvették volna üveggyöngyökért

Sajátos magyar történet az EME sztorija. A cégben – amely már a kétezres évek elején fejlesztette az ismert, s tömegével használt parkolási elszámoló rendszert – 2011 nyár elején még tulajdonos volt a Magyar Fejlesztési Bank az informatikai kockázati tőkealapján keresztül. 2011 júniusában a Varga Zoltán milliárdoshoz köthető Central Fund ettől a tőkealaptól vette meg az EME Zrt. negyven százalékát, majd alig hat hónap múlva megszületett a mobilfizetésről szóló jogszabály, amelyről tudni lehetett, hogy lényegében elveszi az EME piacát. Végül az állami Nemzeti Mobilfizetési Zrt. rendszerét az e-útdíjrendszert is fejlesztő i-Cell Kft-n keresztül finanszírozták és hozták létre, ebben pikáns, hogy az i-Cell tulajdonosa, Emőri Gábor az EME indulásakor még ebben a cégben volt érdekelt.

Lapunk tegnap arról kérdezte Vargát, ilyen fejlemények után nem próbálták-e az EME fejlesztését eladni az államnak.

Erre úgy reagált: próbálták! Bár ezt megelőzően voltak megkeresések, hogy adjuk oda „üveggyöngyért” – utalt Varga arra, hogy voltak, akik kinézték maguknak a társaságot. A mobilparkolás eddig alkalmanként 75 forint kényelmi díjba került, s jellemzően évi 13-14 millió alkalommal vették igénybe. Ezután még drágább lesz: az autósoknak ugyan csak ötven forintba kerül majd, de a Nemzeti Mobilfizetési Zrt.-nek az önkormányzatok is fizetnek, a parkolási díj tíz százalékát. Vagyis egy 440 forintos parkolási zónában egy óra után 94 forint csorog majd be a Nemzeti Mobilfizetésihez. Iparági információink szerint a XIII. kerület, amely eddig 4-5 millió forint közötti összeget fizetett a mobil elszámoló rendszer üzemeltetéséért évente, ezt követően 80-85 millió forintot ad tovább.

A mobilszolgáltatók az eddigieknél évi százmilliós nagyságrendű összeggel kapnak kevesebbet.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.