galéria megtekintése

Sokszor feleslegesen ülünk az irodában

0 komment


Varga G. Gábor

Ha valahol, hát a mobileszközök munkahelyi használatát illetően létezik generációs szakadék – derül ki egy friss régiós kutatásból. Méghozzá érdekes, hogy kis- és közepes vállalkozásoknál az „Y" generáció képviselőinek bent kell lenniük az irodában, míg a 44–54 évesek között nagyobb arányban van meg a lehetősége a rugalmas munkavégzésnek. Pedig a mobileszközök és a felhőalapú technológiák ezt kortól függetlenül lehetővé teszik.

Hogyan befolyásolják az üzlet- és a munkavégzés hatékonyságát a legmodernebb technológiák? Javítható-e a munka és a magánélet egyensúlya? Ezekre a kérdésekre is kereste a választ az Ipsos Mori egyik legfrissebb kutatása, amelyet a kis- és közepes vállalkozások körében végeztek húsz országban. A Microsoft támogatásával végzett kutatás arra is kereste a választ, hol tart az üzlet digitalizációja. A kutatásban 6200 olyan embert kérdeztek meg, aki kis- és közepes vállalkozásnál dolgozik és munkája során használ valamilyen mobil eszközt. Mellettük csaknem ötszáz üzleti döntéshozót. Ez Magyarországon háromszáz céget és harminc döntéshozót érintett.

Az új mobileszközök és a felhőalapú alkalmazásokkal könnyebb és gyorsabb a munka
Az új mobileszközök és a felhőalapú alkalmazásokkal könnyebb és gyorsabb a munka
Forrás: Thinkstock

A magasabb beosztásban dolgozók és a kreatív munkát végzők tudják kihasználni az információs és mobiltechnológiákban rejlő lehetőségeket. Sokak szerint a mobiltechnológiák csak akkor segítik érdemben a munkájukat, ha korlátozás nélkül tudnak hozzáférni a céges hálózatokhoz. De nagyon hasznos, hogy bárhol és bármikor el tudják érni a kollégáikat. A magyar kisvállalkozások közel fele gondolja úgy, hogy a technológia jelentős szerepet játszik a jobb munkakörülmények megteremtésében.

 

De mire van szüksége egy kisvállalkozásnak? – Mobil irodára – mondja Felső Attila, az Autonet IT vezetője. – Nemcsak alkatrészeket, termékeket értékesítünk, hanem szolgáltatásokat is. Az értékesítőink nem cipelhetik a hátukon az irodát, hogy az ügyfeleknek mindezt érthetően, látványosan bemutassák. Ezért fordult a figyelmünk a mobileszközök irányába. Tableteket, okostelefonokat vásároltunk a munkatár­sainknak – mondta a szakember. Mivel kollégáik nagy részének Windows-telefonja van, nem is volt kérdés, hogy az Office 365-öt választották, mert egy egységes felhasználói élményt nyújtó, erős rendszert szerettek volna. A felmérésben részt vevők 61 százalékának szükséges az irodai jelenlét a munkája elvégzéséhez és csak kicsit több mint harmaduknak van lehetősége a rugalmas munkavégzésre.

A fiatalok többségének bent kell lenni a munkahelyén, míg a 44–54 évesek több mint felének lehetősége van arra, hogy munkája egy részét másutt végezze el. Népszerűek a felhőalapú technológiák: azoknak a többsége, akiknek nem kell mindig bent lenniük a cégüknél hozzáférnek a céges dokumentumokhoz.

Az üzleti döntéshozók sokkal kifinomultabb technológiákat használhatnak: háromnegyedük használ távoli hozzáférést, és felhőalapú megoldásokat, javarészt Google­- vagy Office 365-alkalmazásokat. A döntéshozók több mint fele használ publikus felhőalapú tárhelyeket, mint amilyen a Dropbox, a Google Cloud vagy éppen a Microsoft OneDrive szolgáltatása. A magyar döntéshozók 94 százaléka véli úgy, hogy ezek nagyon fontosak számára. A legtöbbjük szerint az is nagyon fontos, hogy könnyen tudják használni a mobileszközeiket és az alkalmazásokat a céges szoftvereikkel is, hogy ezeken keresztül elérhessék a céges rendszereiket.

Az otthoni és irodai számítógép mellett ma már egy fodrásznak, ügyvédnek, vagy éppen építésznek is ott lapul a zsebében az okostelefon és a tablet. Mindenkinek azt a kérdést kell feltennie magának, hogy a különböző munkafolyamatokat mennyire képes helytől és eszköztől függetlenül elvégezni. Ma már a nagyvállalati informatika a kisvállalatoknak is elérhető – mondta Vass Gábor, a Microsoft Magyarország vállalati és partnerkapcsolati üzletág igazgatója.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.