galéria megtekintése

Óriásit szakítottak Matolcsy jóvoltából, azóta alig élnek

2 komment


Baksa Roland

Hárommilliárdot kaszált 2014-ben az Eiffel Palace-t eladó cég Matolcsyék jóvoltából, tavaly szűkös évük volt, huszonötmilliós bevétellel.

Jóformán már vegetál az a cég, amely azzal szakított nagyot még 2014-ben, hogy – az akkori ­piaci áraknál, illetve egy nem sokkal korábbi hirdetésben szereplő árnál érdemben drágábban – közel bruttó 18, nettó csaknem 14 milliárd forintért eladta az Eiffel Palace-t a Matolcsy György vezette Magyar Nemzeti Banknak (MNB).

Az elhíresült épület és annak a hetedik emelete, ahol 400 millióért épül a luxustér
Földi Imre / Népszabadság

Az Eiffel Palace Kft. legfrissebb beszámolójából kiderül, hogy tavaly mintegy 25 millió forint árbevételt ért el, ami elég volt ahhoz, hogy az évet kicsivel több, mint 14 millió forint adózott eredménnyel tudta zárni a cég. A végső tulajdonosait nem láttató vállalkozás 2011-es megalakítása óta az első három évben veszteséget produkált, aztán jött a 2014-es gigantikus tranzakció közte és az MNB között, ennek az ügyletnek köszönhetően kicsivel több, mint hárommilliárdos adózott eredményt ért el. Majdnem az egészet, 2,956 milliárd forintot megkapta osztalékként a Cipruson bejegyzett tulajdonos cég, a Qualmiston Limited. Tavaly ezt követte tehát egy csekély profit, minimális forgalom mellett.

 

Az amúgy épületépítési projektek szervezésével foglalkozó cég két ügyvezetője azonban magyar, Kovács Attila és Czár Balázs. Nem kizárt, hogy a tulajdonos ciprusi cég mögött is valamelyikük áll. A jegybank felügyelőbizottságának egyetlen ­ellenzéki tagja, Nyikos László az idén arról beszélt a Magyar Nemzetnek, hogy az offshore cég tulajdonosa maga az Eiffel Palace Kft. ügyvezetője, aki az adásvételi szerződést az eladó oldaláról aláírta. Kovácshoz és Czárhoz több hasonló profilú cég köthető, és van olyan is, amelyik jelenleg is üzleti kapcsolatban van a jegybankkal, épp az Eiffel Palace miatt.

Egyikük, a legnagyobb ­forgalmú DVM Construction Fővállalkozó Kft. év elején egy tenderen nyerte el a lehetőséget, hogy a jegybank számára exkluzív teret alakítson ki az Eiffel Palace hetedik emeletén, bő négyszázmillió forintért. Ez a cég újította fel ráadásul még eladás előtt, 2013-ban a luxusingatlant. A DVM Construction Fővállalkozó Kft.-ben Kovács és Czár tulajdonosok és ügyvezetők, ahogyan a szintén ingatlanos profilú DVM Design Kft.-ben is. Előbbi jócskán el van látva munkával: három éve bő 6, rá egy évre 3,3, tavaly pedig 5,3 milliárd forintos nettó árbevételt produkált százmillió forint körüli vagy afeletti adózott nyereség mellett.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.