galéria megtekintése

Zsolnay-tulaj: „Befejeződött a pancser gyárlopási kísérlet"

32 komment

NOL

Soron kívül megszüntette a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt. elleni felszámolási eljárást a Zalaegerszegi Törvényszék – közölte lapunkkal a cég. Mint írták, az indoklásban az szerepel, nem állapítható meg az adós fizetésképtelensége és nem rendelhető el felszámolás a kérelem alapján.


Fotó: Löffler Péter / Népszabadság

A törvényszék végzése nem jogerős – mondta Bodnár Imre, a Zsolnay jogi képviselője az MTI-nek. Szerinte ugyanakkor "megalapozott és nehezen támadható" döntés született.

 

A Zsolnay többségi tulajdonosa, Bachar Najari néhány nappal ezelőtt fizette ki a társaság teljes tartozását, egyben kezdeményezte az eljárás megszüntetését. Több mint 385 millió forintot utaltak át a felszámolást kezdeményező West Hungária Bau (WHB) Vagyonkezelő Kft-nek.

Najari törlesztett
Najari törlesztett
Móricz-Sabján Simon / Népszabadság

Az előzményekhez tartozik, hogy a cég többségét 2013 óta tulajdonló svájci-magyar üzletember és a szintén tulajdonos Pécs városának viszonya igencsak megromlott. A kormány idén februárban stratégiailag kiemelt jelentőségű gazdálkodó szervezetté nyilvánította a manufaktúrát a csődtörvény alapján, amire a többségi tulajdonos szerint nem volt jogalapja. Bachar Najari és felesége, Cséplő Petra mindvégig azt állította,

cégüket kormányzathoz közel álló köröknek akarják átjátszani.

Májusban a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) felmondta a Zsolnay lejárt, 418 millió forintos hitelét, ezt vásárolta meg a WHB. Június végén a Zalaegerszegi Törvényszék ideiglenes vagyonfelügyelőt rendelt ki a Zsolnayhoz. Közben Pécs megalapította a Ledina Kerámia Kft.-t, hogy majd ez a cég vegye át a 163 éves porcelángyár tevékenységét és márkanevét. Több mint 100 munkatársat is átcsábítottak a porcelánmanufaktúrától, akik azonban megrendelés híján nem dolgoznak.

A Kaposvári Törvényszék cégbírósága július elején elutasította a Ledina bejegyzés iránti kérelmét, ám ezt a döntést néhány napja a Pécsi Ítélőtábla megváltoztatta.

A többségi tulajdonosok szerdai közleményében - ami egyébként a „Vége! Befejeződött a pancser gyárlopási kísérlet!" címet viseli - az áll: a felszámolási eljárás megszüntetése „pontot tett egy becstelen és tisztességtelen eszközökben bővelkedő, politikusok és üzletemberek érintettségével szervezett gyárlopási akció végére". A kísérlet ezzel feltehetően befejeződött, de „a politikai és büntetőjogi felelősség megállapítása még várat magára".

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.