galéria megtekintése

Központosít a Tesco

Az írás a Népszabadság
2015. 03. 28. számában
jelent meg.


Batka Zoltán
Népszabadság

Szlovák lapértesülések szerint továbbra is napirenden van, hogy a brit óriáscég kivonul a régióból. A Tesco cáfol, mondván, a Magyarországon is bejelentett regionális átszervezés a hosszú távú tervek része. Mindenesetre a lényegi döntéseket már nem helyi menedzsment hozza.

Búcsút int a Tesco-vezér Budapestnek: a brit lánc Tesco Europe néven új cég alá tömöríti a brit élelmiszerlánc magyar, lengyel, szlovák és cseh leányvállalatait, ezért aztán például Magyarországon is megszűnik a vezérigazgatói tisztség. Távozik a posztjáról Nigel Jones eddigi vezérigazgató, és Magyarországon ezután ügyvezető igazgató marad Pálinkás Zsolt személyében, aki eddig működésért felelős vezérigazgató-helyettes volt.

Viszik a leányvállalatokat
Viszik a leányvállalatokat
Kurucz Árpád / Népszabadság

Az átszervezéssel egy kézbe kerülhetnek a régióban a marketing-, beszerzési és egyéb stratégiai feladatok, bár információink szerint a Tesco Europe és a helyi cégek között még nem dőlt el, hogy pontosan milyen feladatkörök kerülnek át az új regionális vezetéshez. A Tesco Europe élére az utóbbi időben a Tesco cseh leányvállalatát irányító David Morris kerül, aki korábban évekig dolgozott Magyarországon is.

 

Piaci megfigyelők szerint nem egyedi a Tesco lépése. Korábban már több nagymultinacionális üzletlánc is jókora összegeket tudott megspórolni rövid távon azon, hogy megszüntette a helyi stratégiai menedzsmenteket, s a helyi leányoknál csak a napi üzemeltetési feladatok maradtak. Szkeptikusok szerint ugyanakkor meglehetősen érzékeny kérdés, hogy az igencsak széttagolt közép-európai piacon hogyan tud működni a központi irányítás, vagyis a prágai központ mennyire tud hatékony döntéseket hozni a magyar piacra vonatkozóan.

A Tesco esetében az is árnyalja a képet, hogy a tervek szerint a helyi leányvállalatok vezetői a saját hálózatuk üzemeltetése mellett egy-egy stratégiai területért regionálisan is felelősek lesznek. A Tesco globális kihívásként tekint a költségcsökkentésre mostanában, mert a tőzsdei cégnek romlanak a számai. Az év elején jelentették be, hogy alapos átszervezésbe fognak, hogy lefaragjanak valamit a cégóriás veszteségeiből. S az elmúlt években rendre felmerült az is, hogy bizonyos nem túl jövedelmező területekről kivonul a hálózat.

Így aztán nem csoda, ha a mostani összevonásról szóló bejelentések felerősítették a régiós Tescók esetleges eladásáról szóló piaci spekulációkat. Korábban lapunk megírta, hogy a Morgan Stanley elemzői számoltak azzal a lehetőséggel, hogy egy vagy több régiós cég – köztük a közép-európai hálózat – eladásával enyhíthet a brit lánc a pénzügyi problémáin. Március elején a legnagyobb szlovák napilap, a Sme egy névtelen, ám állítása szerint a cég reorganizációs terveire rálátó brit befektetőre hivatkozva megírta, hogy a lánc továbbra is foglalkozik azzal a lehetőséggel, hogy vagy egy csomagban eladja a magyar, a cseh és a szlovák láncot, továbbá esetleg a lengyel üzletet is, vagy külön-külön értékesíti a hálózatot.

A Tesco-vezér Fazekas Sándor miniszterrel szeletel
A Tesco-vezér Fazekas Sándor miniszterrel szeletel
Kovács Attila / MTI

A Sme információi szerint a Tesco diszkréten már körbeérdeklődött a piacokon, hogy lenne-e vevő a hálózatára, ám hangsúlyozza: nem született döntés. A szlovák Tesco nem kommentálta a lap értesüléseit. A magyar Tesco viszont cáfolta az újság információit. A mostani szervezeti változtatásokra azért volt szükség, hogy biztosítsák a hosszú távú növekedésüket, valamint a Tesco közép-európai sikerességét – reagáltak megkeresésünkre.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.