galéria megtekintése

Kényszerű búcsú az óévi áraktól

Az írás a Népszabadság
2015. 01. 02. számában
jelent meg.


Batka Zoltán
Népszabadság

Bár a rezsicsökkentő kormány a nullaszázalékos inflációra tette föl évzáró reklámkampányát, maga is sokat tesz azért, hogy minél kevesebbet érjen a pénzünk. Miközben a forintgyengülést tétlenül szemléli, az áremelések gerjesztésében igencsak aktívnak mutatkozik a kabinet. Az utóbbiakból gyűjtöttük csokorba a leghúzósabbakat.

Cigaretta

A piac egyelőre vár
A piac egyelőre vár
Kurucz Árpád / Népszabadság

Újabb húsba vágó, akár dobozonkénti száz forint fölötti drágulás várható a cigarettáknál. A kormány ugyanis megszavazta a nagy multinacionális dohánycégeket sújtó „egészségügyi különadót”, ami a Philip Morrisra (PM) több mint hatmilliárdos pluszkiadást ró.

 

A nagy vetélytárs, a British American Tobacco végül jóval kisebb adóval úszta meg. A piac egyelőre arra vár, vajon a PM emeli-e és mennyivel az árait, vagy lenyeli az adó okozta veszteséget, és árháborúba bocsátkozik a BAT-tal.

Amennyiben a PM az előbbi mellett dönt, úgy dobozonként 80 forintos lehet a drágulás. És ez még nem tartalmazza azt a tételt, amennyivel drágítani fogja a cigarettát a várhatóan májustól induló állami dohányelosztó-nagykereskedő megjelenése: a törvény szerint ugyanis a gyártóknak immár kötelességük lesz 13 százalékos árrést adniuk a nagykereskedőnek, amit végső soron a vásárlóknak kell majd megfizetniük – már ha nem csempészárut vesznek. Ennek a részesedését a GfK 12 százalékosra becsülte, ám a valóságban ez jóval magasabb is lehet.

Kozmetikumok

A költségvetés lyukainak betömködésében kreatív kormány a kozmetikumokban is meglátta a bevételi forrást, így a szappanok és testápolószerek után is környezetvédelmi termékdíjat fizettet. A mosóporok és mosószerek kilogrammonként 13 forint körül drágulhatnak, azaz egy nagy kiszerelésű, 7 kilogrammos családi mosóporcsomag akár egy százassal is többe kerülhet.

Meglátták a bevételi forrást
Meglátták a bevételi forrást
Balázs Attila / MTI

A szépség- és testápoló készítményekre 57 forintos díjat vetnek ki kilónként, illetve literenként, így a kis kiszerelésű testápolók jobbára csak egy tízessel lesznek drágábbak.

Művirág

A kormány a multiknál is durvábban kezeli a művirágok készítőit. A környezetvédelmi termékdíj-törvény szerint ugyanis januártól egykilónyi ilyen termék után 1900 forint adót kell fizetni, azaz egy félkilós művirágcsokorral számolva ez könnyen 900 forintos fogyasztóiár-növekedést hozhat. Mivel az élethű műanyag virágcsokrok ára 2500 forint körül van, így nagyjából harmadával drágulnak ezek a termékek.

Irodai papír

A kabinet az irodai papírt is bevonta a termékdíjas „adóalanyok” körébe, itt kilogrammonként 19 forintot kell fizetni. Mivel egy szokványos, 500 darabos irodai papírköteg súlya nagyjából két kilogramm, így áfával együtt 45-50 forintot ugorhat a papírköteg ára.

Élelmiszer

Kiszámíthatatlan, hogy mennyivel, de biztosan drágulni fognak az élelmiszerek. Az Orbán-kormány ugyanis a multikkal együtt az alacsony élelmiszeráraknak is hadat üzent. Alsó hangon 30 milliárd forintos adóterhet róttak ki ismét az áruházláncokra. S ne tápláljunk illúziókat: a kereskedők ezt szemrebbenés nélkül áthárítják a vásárlókra. Ennél jóval súlyosabb lehet a hatása annak a döntésnek, amely szerint a két éven át veszteséges áruházláncoknak be kell zárniuk.

A művirág harmadával drágul
A művirág harmadával drágul
Reviczky Zsolt / Népszabadság

Eddig a láncok gyakran saját nyereségességük terhére is akcióztak, a kormánynak hála ennek most vége szakadhat és a multik kénytelenek lesznek hozzáigazítani áraikat az esetleg drágább hazai konkurenciához. A vasárnapi nyitva tartás korlátozása is áremelést gerjeszt, a GfK becslése szerint ugyanis a hét utolsó napján kinyitó boltok – kihasználva piaci előnyüket – összességében 15-30 milliárd forinttal fogják megemelni az áraikat.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.