galéria megtekintése

Kínosan puha megállapodás

Az írás a Népszabadság
2014. 12. 30. számában
jelent meg.


F. Szabó Emese
Népszabadság

Aláírták a 2015-ös bérmegállapodást, a szakszervezetek nem tudták átvinni akaratukat. Annyi lesz a minimálbér, amennyit a munkaadók akartak, s a kormány sem visszakozik egyelőre sem a sztrájktörvény, sem a korkedvezményes nyugdíj ügyében. Mivel nem sikerült csomagban megállapodni a vitás ügyekről, lényegében borítékolható: a nyitott kérdésekben is a kormány akarata érvényesül majd.

Erőtlennek bizonyultak a szakszervezetek a 2015-ös bérmegállapodás és egyéb szabályok újratárgyalását illetően. December közepén még forgalomlassító megmozdulást szervezett a Liga annak érdekében, hogy a kormányt tárgyalásra bírja, tegnap pedig Gaskó István a munkavállalói oldal képviselőjeként aláírta a megállapodást, ami lényegében semmiben nem tér el attól, ami miatt az egész tüntetést kilátásba helyezték a szakszervezetek.

Varga Mihály és Gaskó István, a Liga Szakszervezetek vérmes vezére. Összekacsintottak
Varga Mihály és Gaskó István, a Liga Szakszervezetek vérmes vezére. Összekacsintottak
Móricz-Sabján Simon / Népszabadság

A céljuk eredetileg az volt, hogy a bérekről csomagban tárgyaljanak, vagyis a munka törvénykönyvét, a sztrájktörvényt és a cafeteria átalakítását is egyben kezeljék. Elképzeléseik szerint öt-hat százalékos emelés lett volna elvárható, ami jócskán meghaladta a munkaadók által javasolt háromszázalékos ajánlatot. Mindehhez képest tegnap egy a szakszervezetek számára talán kínosan puha megállapodást sikerült aláírni – az is lehet, hogy belátták, eredeti elképzeléseik kissé túlzóak voltak. Ráadásul, mivel már nem csomagban kell megállapodni a többi vitás kérdésről, a kormány és a munkaadók könnyebben viszik át akaratukat.

 

2015-ben a minimálbér 105 ezer forint lesz az idei 101,5 ezer forint után, a garantált bérminimum pedig 122 ezer forintra nő. A versenyszférának ajánlott béremelés mértéke három-négy százalék. Ez a költségvetésben szereplő 1,8 százalékos inflációs célhoz mérve még némi reálbéremelést is jelenthet – épp annyit, amennyit az alkalmazottak egyébként stagnálásként érzékelnek, a felmérések szerint ugyanis két százalék feletti növekedést élnek meg a munkavállalók valódi pluszként. Jövőre a nettó bérek nem változnak érdemben az adómódosítások miatt. Az idén és tavaly a családi adókedvezmény komoly hangulatjavító intézkedésként hatott az érintett családoknál, ez most elmarad, 2016-ban lehet majd folytatása.

A bérmegállapodást Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter írta alá a kormány részéről. Kiemelte: konzultáció indul a versenyszféra és a kormány állandó konzultációs fórumának (VKF) keretei között. Ezek során kerülnek szóba a szakszervezetek által korábban követelt módosítások. Így a sztrájktörvény vagy a korkedvezményes nyugdíj rendszerének újratárgyalása. Az alkotmányos jogot jelentő sztrájkjognak a munkavállalók számára hátrányos szűkítéséről lehet majd talán a legkönnyebben megállapodni, hasonlóképpen megoldható a munka törvénykönyvének hozzáigazítása a gyakorlati problémákhoz.

Nehezebb ügy lesz a korkedvezményes nyugdíjazás ügyének rendezése. A korai nyugdíj igénybevételének lehetősége az idén év végével lejár, s ezzel nagyjából 70 ezer munkavállaló járhat rosszabbul.

Kérdés, hol lehet meghúzni majd azt a határt, s kinek kell ezt a lehetőséget mégis megadni. A kormányzati álláspont a szabályozás megalkotásakor az volt, hogy a munkaadók így motiváltak lesznek abban, hogy fejlesztésekkel, átalakításokkal óvják a munkavállalók egészségét, az érintett szervezetek szerint azonban ez nem mindig lehetséges. A kérdés most az, hogyan javítható a különösen nagy mértékű fizikai, pszichikai terhelést okozó körülmények között dolgozók helyzete, illetve kik is tartozhatnak majd ebbe a kategóriába.

A cafeteria átalakítása – pontosabban a megszavazott átalakítás visszavonása – lekerült a napirendről. Ennek oka vélhetőleg az volt, hogy a munkaadók többsége egyszerűen nem ad akkora juttatást, amely felett a módosítás életbe lép. A jogszabály szerint évi 200 ezer forint felett 450 ezer forintig már csak akkor lesz kedvezményes a juttatások adózása – ez 36 százalékot jelent, amit a munkaadó fizet meg –, ha az SZÉP-kártyára megy. Más esetben az adó 52 százalék.

Százezres veszteség a tanároknak

Az Index számításai szerint januártól havi bruttó 5-10 ezer forintos béremelésről maradnak le a tanárok, miután a fizetésüket a költségvetés elfogadásával leválasztották a minimálbérről. A büdzsé elfogadásával dőlt el ugyanis, hogy a pedagógusok fizetésének alapja 2015-től már nem a mindenkori minimálbér lesz, ami azt jelenti, hogy a tanárok illetményének meghatározásakor jövőre is az idei, azaz a 101 500 forintos minimálbért veszik alapul.

Ha maradt volna a korábbi rendszer, akkor a jövő évre meghatározott 105 ezer forintos minimálbérrel számolva a pedagógusok éves szinten 60-120 ezer forinttal kapnának többet kézhez.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.