Gigaüzlet
Az üzlet méreteire csak következtetni lehet: piackutatói jelzések szerint mára a hazai dohány-feketepiac részaránya a belső piacon jóval tíz százalék fölé nőtt, ami erős becsléssel 50 milliárd forint körüli forgalmat jelent. A hazai piacon eladott feketeáruhoz hasonló mennyiségű csempészcigi indul útnak a határ menti vagy fővároshoz közeli titkos depókból nyugatra.
Az utóbbi években a nyugati városok feketepiacait ellátó, ellenőrző, javarészt volt szovjetunióbeli, illetve távol-keleti csoportok közvetlenül is kapcsolatba léptek a magyar határ menti helyi csoportokkal, így sok esetben a szerb vagy éppen az ukrán határ mentén tevékenykedő csempészbandák gyakran közvetlenül Amszterdamból vagy éppen Norvégiából kapják meg a megrendelést. A csempészbandák bevételeit forrásaink nem merték megtippelni. Az Ukrajnában egy euróért megvett jobb minőségű cigaretta Magyarországon 2-3 euróért megy el.
A profit zöme dobozonként 1-1,5 euró, vagyis egy hátizsáknyi dohányárun egy-kétmillió forint haszna lehet a csempésznek. Más a helyzet, ha az áru Nyugatra indul. Ausztriában 4-5 euró, az Egyesült Királyságban hat euró körül van a fogyasztói ár, míg a skandináv piacon 10-12 euróba kerül a doboz cigaretta. A piac nagyhalai pedig ennél jóval nagyobb tételben játszanak: egy kamionba nagyjából 3-4 millió szál cigaretta fér el, azaz egy rakomány dohányáru a célállomástól függően százmilliós-milliárdos nagyságrendű.
Projektmenedzsment
Forrásaink szerint a kisebb helyi „vállalkozók” mellett a keleti és a déli zöldhatáron is nagyjából fél tucat erősebb csoportosulás bonyolítja az üzletet. „Nem kell a maffiafilmekből ismerős klisékre gondolni” – fogalmaztak többen is. A mai határ menti szervezett bűnözés sokkal inkább hálózatként működő multinacionális vállalkozásra emlékeztet, ahol a fő szempont a gyorsaság, a rugalmasság, a hatékonyság és persze a diszkréció.
Így a csoportok is állandóan változnak, tagságuk cserélődik, gyakran egyetlen nagyobb „projektre” állnak össze. Ugyanígy a nemzetiségi hovatartozás sem meghatározó. „Ha pénzről van szó, mindenki elássa a csatabárdot. Láttunk már szerbet és horvátot is prímán összedolgozni” – mondták forrásaink. A hazai bűnözői csapatok emellett kínosan ügyelnek a diszkrécióra is. A „nézeteltérések” a keleti és a déli határ mentén azonban mindennaposak. Így Ukrajnában például az ukrán forradalom után hatalomra jutott új politikai garnitúrával szinte azonnal megváltozott az ukrán bandák erősorrendje is, ami persze ott jókora leszámolásokhoz vezetett.
A magyar oldalon sokkal nagyobb a nyugalom, az itteni csoportok csöndben, egymás közt rendezik le a nézeteltéréseiket. Néha csonttöréssel járó „vitarendezési eljárások” is előfordulnak.
Sitnyiktől a főnökig
A rendszer legalján a határ menti kistelepülések állástalanjaiból verbuválódott csempészek állnak. A helyiek az utcán lődörögnek, a falu szélén fiatalok ütik el céltalanul az időt. A fiatal srác zsebében azonban mobil lapul, amivel riasztja a falu csempészeit, ha „közeg” közeledik. A falu lakói éjszaka hátizsákban, autóban hozzák át a zöldhatáron Ukrajnából vagy Szerbiából a megrendelt árut.
A csempészeket általában egy-egy helyi, jó szervezőképességgel bíró vállalkozó fogja össze. Ő az, aki a megrendelések alapján összeállítja a csapatát, telefonon leadja a rendelést az ukrán vagy szerb oldalon tevékenykedő bandáknak. A határ túloldalán lévő feketecigaretta-előállító üzemekből előbb egy „depóba” – helyi áruház parkolójába vagy más rejtekhelyre – viszik a szervező igényei alapján összerakott pakettet. Miután a pénz átadása megtörtént, a magyar csempészcsapatnak megmondják, hol vehetik át az árut.
Ezt követően a pakett méretétől függően kialakított csapat áthozza a zöldhatáron az árut, majd még a határ túloldalán elrejtik azt. Miután a határ innenső oldalán a figyelők meggyőződtek arról, hogy a csapatot nem követte senki, úgy ebből a „depóból” veszik át az árut és szállítják a csempészraktárba. Innen vagy kamionnal Nyugatra visz az út, vagy – gyakran gyümölcsösrekeszek mögé rejtve – a főváros környéki elosztókba.
A rendszer csúcsán állók leginkább menedzserek és befektetők, jellemzően a külvilág szemében többé-kevésbé törvénytisztelőnek tudott üzletemberek, akik a csempészetből szerzett bevételeiket az építőiparban, autókereskedésekben mossák tisztára. Míg a mezítlábas csempészek viszonylag gyakran kerülnek rendőrkézre, a főnökök lebuktatása rendkívül nehéz. Az akciókat finanszírozó üzletemberek kiléte sokszor a bandatagok zömének sem ismert, emellett a bandával való kapcsolattartás is rendkívüli módon konspirált.
„Van, ahol lassan kiönt a Tisza a sok vízbe dobott mobiltelefontól” – fogalmazott egy forrásunk. A csempészek a főnökkel folytatott egyetlen telefonbeszélgetés után is eldobják a telefonjukat, hasonlóképpen egyetlen autót egyetlen akcióhoz használnak, majd az autó megy vissza a kölcsönzőbe vagy a bontóba.
