galéria megtekintése

Hazajárnak a körútra a tehenek

0 komment


Batka Zoltán

Semmi nem valósult meg a tejtermelőknek tett ígéretekből, továbbra is veszteséggel küzdenek, miközben virágzik az áfacsalás és a termékhamisítás.

Egy német diszkontlánc és a tejfeldolgozók eddig nem ismert alkuja miatt újra utcára vonulhatnak a tejesek. Nem elég, hogy semmi nem teljesült a kormányzati ígéretekből, a piac szereplői a gazdák kárára nyomják le az árakat. Ezért szep­temberben újabb tiltakozáshullám jöhet. Hegedűs Imre, a Bicskei Mezőgazdasági Zrt. vezetője és az eddigi tejdemonstrációk fő szervezője szerint ugyanakkor a nyár hátralévő idejére nem várható újabb tejesdemonstráció.

Körúti akció idén tavasszal. Ősszel már ismerős lehet a fővárosi terep
Körúti akció idén tavasszal. Ősszel már ismerős lehet a fővárosi terep
Földi Imre / Népszabadság

Lapunk információi szerint az egyik német diszkontlánc és a tejfeldolgozók újabb megállapodása miatt azonban újra zúgolódnak a tejesek. Állítólag a feldolgozók garantálták a láncnak, hogy az év végéig nyomott, 63 forintos áron vásárolt nyers tejből készült termékeket adnak tovább a boltoknak. Ezen az áron a termelők nagyon nagyot buknak, Hegedűs szerint ugyanis literenként 110 forintnál térül meg a termelők önköltsége. Bár a nyers tej felvásárlási ára most is rendkívül alacsony, azonban a nagy hőség nyomán egyes külpiacokon – például Olaszországban – a fagylaltszezon miatt jelentősen megnőtt a kereslet a tej iránt, így a hazai termelőknek szélesedtek az exportlehetőségei. Ugyanakkor Hegedűs Imre hangsúlyozta: ez szezonális ­piac, nem biztos és pláne nem hosszú távú, így nem is érdemes rá alapozni. Ha például hidegebbre fordul az időjárás, a külföldi felvásárlók azonnal visszamondják a megrendeléseiket.

 

Hiába szerveztek a tejesek a ­nyár elején többször is nagy feltűnést keltő demonstrációt, melyek során tehenek és termelők is megfordultak Budapest belvárosában, a kormány nagy hangú fogadkozásai ellenére egyetlen pont sem teljesült a követelésekből. Míg a tüntetések idején a kormány „tejakciótervet" jelentett be, a tiltakozások végeztével szinte azonnal elhalt az ügy – mondta Hegedűs Imre.

Virágzik az áfacsalás

A nyár eleji tüntetések idején a tejtermelők a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak (NAV), illetve a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalnak (Nébih) is bejelentették azokat a vállalkozásokat, amelyekről sejteni lehet, hogy áfacsalással hozzák be az UHT tejet és a félkemény sajtot. A NAV és a Nébih is fogadkozott, hogy amennyire csak tőlük telik, lesújt a zavarosban halászó cégekre. Az áruházak polcai roskadoznak a kifogásolt cégek adócsalásról árulkodó áron kínált termékeitől.

Eddig fel sem merült, hogy az áfacsökkentést a nyers tejről kiterjesszék az adócsalásban leginkább érintett UHT termékekre. – Lázár János a sajtóban többször is úgy nyilatkozott, hogy keresi velünk a kapcsolatot, de valójában válaszra sem méltatott bennünket – mondta a szakmai szervezet vezetője. – Várjuk a Miniszterelnökség válaszát – fogalmazott Istvánfalvi Miklós, a Tej Terméktanács elnöke, aki szerint a csend azt jelenti: a kormány még nem döntött arról, hogy támogatja-e törekvéseiket.

Azt is kérték a Miniszterelnökségtől, hogy segítsék a hazai tejtermelőket, hogy a feldolgozókkal és a kereskedőkkel hosszú távú szerződéseket köthessenek. Ahogy azt is, hogy támogassák, hogy az ágazat kistermelői nagyobb termelői szerveződéseket tudjanak létrehozni, amelyek aztán az uniós pályázatokon indulhatnak, és ütőképesebb tárgyalópartnerek lehetnek az ártárgyalásokon. Legfontosabb kéréseik közé tartozik, hogy a hatóságok az eddigieknél jóval keményebben lépjenek fel a magyar piacot romboló adócsalásban is érintett cégekkel szemben.

Hatmilliárdot szavazott meg Brüsszel

A magyar tejtermelő gazdáknak hatmilliárd forint támogatást „szavazott meg” az Európai Bizottság. Az összeg fele Brüsszelből érkezik majd, előreláthatólag a jövő év elején, míg a maradékot a magyar költségvetés állja. Czerván György agrárgazdaságért felelős államtitkár „agrárdiplomá­ciai sikernek” nevezte, hogy a Magyarországnak címzett borítékban több mint kétszer annyi pénz lesz, mint amennyi járna az európai tejtermelésben való részesedése alapján. A magyar gazdák a 350 millió euró 2,7 százalékát kapják, miközben az Európában megtermelt tej 1,1 százalékát állítják elő. A túltermeléssel küzdő európai tejágazat megsegítésére újabb 500 millió euró támogatást biztosít az unió – jelentette be Phil Hogan agrárbiztos a mezőgazdasági miniszterek ülésén. Ennek egyharmadát a termeléscsökkentést önként vállaló gazdák kaphatják meg, a szabaddá tett pénz 70 százalékát – mintegy 350 millió eurót – a tagállamoknak utalják át közvetlen kifizetések formájában. (Halmai Katalin, Brüsszel)

tej

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.