galéria megtekintése

Happy landing: háromnegyed házzal érkezett a pekingi járat

0 komment


Varga G. Gábor

Húsz perccel a menetrend szerinti érkezés előtt szállt le az Air China légitársaság Minszken keresztül Pekingből érkező járata péntek este, nem sokkal nyolc előtt. A hetente négyszer közlekedő Airbus A330-as fedélzetén 170 utas érkezett Pekingből. Szijjártó Péter még a kisfiának is megmutatta Budapest új büszkeségét, a pekingi járatot.

Háromnegyed házzal jött az első gép, a 237 személyes repülőn ez nem is rossz eredmény. Főleg annak ismeretében, hogy a járat bő egy hónappal ezelőtt még nem is szerepelt a foglalási rendszerekben, Szijjártó Péter külügyminiszter csak egy hónappal ezelőtt jelentette be, s akkor még nem is voltak aláírva a megfelelő szerződések a légitársaság és a Budapest Airport között.

Több mint egy éven át dolgoztak a járat elindításán
Több mint egy éven át dolgoztak a járat elindításán
Balogh Zoltán / MTI

A foglaltsággal a légitársaságnál elégedettek – mondta a fuvarozó helyszínen jelen lévő képviselője, ám valószínűsíthető, hogy ez inkább kínai optimizmus. Belenézve a foglalási rendszerekbe ugyanis az látható, hogy június elejére 160-170 ezer forintért is találni még helyeket a repülőre, tehát még vannak szabad székek bőven. Igaz, a gép rakterében tíz tonna árunak is jut hely, így növelve a járaton elérhető bevételeket.

 

Összehasonlításképp: az átszállásos kapcsolatok 140-ért elérhetők, Peking felé a legolcsóbb jegyárak is 120 ezer forintnál kezdődnek, több hónapos elővétellel, tehát júniusra 160 ezer forint meglehetősen barátságos árfekvésnek számít. Hozzá kell tenni, hogy ez a járat csak félig közvetlen. Budapestről Pekingbe közvetlenül repül, itthonról este kilenc óra tíz perckor indul, és helyi idő szerint dél után negyven perccel landol a kínai főváros repterén. Visszafelé délután egykor száll fel, viszont másfél órára megáll Minszkben, így 12 óra negyven perc utazást követően, este háromnegyed nyolc előtt öt perccel érkezik meg Budapestre – az az úthossz pedig körülbelül olyan, mintha egy gyors átszállással utaznánk. A menetrend mindenesetre az üzleti és a turista utasok szempontjából is kényelmes.

Az első sorban Jen Csien-su, az Air China magyarországi képviselője, Hsziao Csien kínai nagykövet, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter és Huo Jü-csen, a Külgazdasági és Külügyminisztérium Kína-KKE együttműködésért felelős különleges nagyk
Az első sorban Jen Csien-su, az Air China magyarországi képviselője, Hsziao Csien kínai nagykövet, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter és Huo Jü-csen, a Külgazdasági és Külügyminisztérium Kína-KKE együttműködésért felelős különleges nagykövete, középen egy Rubik-kockával
Balogh Zoltán / MTI

Azt követően lesz ismét közvetlen légi járat Peking és Budapest között, hogy 2012-ben, a Malév csődje után két hónappal a Soros György érdekeltségébe tartozó Hainan Airlines leállította a napi összeköttetést, amelyet pont ugyanolyan repülőgépekkel üzemeltetett, mint az Air China. A Budapest Airport járatfejlesztésen dolgozó szakemberei több mint egy éve dolgoznak a járat elindításán, több külföldi szakmai konferencián promotálták, hogy Budapest népszerű turisztikai és üzleti célpont, végül a Lufthansa vezette Star Alliance szövetséghez tartozó Air China légitársasággal sikerült megállapodniuk. A légitársaság 325 repülővel 185 célállomásra közlekedik, Kínán belül mindenhová tovább lehet utazni a hálózatán, pekingi átszállással.

– Egyre több hosszú távú járat indul Budapestről, s ez nemcsak nekünk fontos, hanem az országnak is – mondta Jost Lammers, a Budapest Airport vezérigazgatója, akinek öröme megalapozott lehet, hiszen az Air China gépe egy teljes év alatt 98 ezer utast vihet Budapest és Peking között, feltéve, hogy tele van a gép. Naponta közlekedik Dubaiba széles törzsű géppel az Emirates, 180 fős repülővel Dohába a Qatar Airways, és júniustól az Air Transat légitársaság heti két alkalommal köti össze Montrealt és Budapestet.

Csak félig közvetlen
Csak félig közvetlen
Balogh Zoltán / MTI

Noha a jól értesült szakemberek a járat érkezését megelőzően arra tippeltek, hogy kissé lehasznált gép érkezik majd, nem lett igazuk. Bár a gép messze nem volt új, de a kabin állapota szépen ápolt volt, az ülések kényelmesek. A business osztályon használt székek teljesen vízszintes ággyá alakíthatók, így tökéletes kényelmet garantálnak a hatszázezer forintos jegyért cserébe – igaz, az ülések lila borítása kissé furcsa, de csak látványra.

Az ünnepélyes járatindításon megjelent Szijjártó Péter külügyminiszter is, aki kisfiának is megmutatta új büszkeségét, a pekingi járatot.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.