Rokonszenves az öntudatos Neptun utcai iskolaközösség, galádság elpusztítani. De nem fogjuk érteni a probléma lényegét, ha önmagában nézzük. S azt sem fogjuk tudni, hogyan óvhatjuk meg a hasonlóktól a következő nemzedékeket. Mert bizony, ha egy olyan böhöm létesítmény, mint az az iskola, felerészt kihasználatlan, az probléma. Ha a kerület más iskoláiban is ez a helyzet, akkor pláne. Ha a világ legnagyobb, „jövőképes” nyelvét és nyelvén oktató unikális magyar–kínai iskola gimnáziumi osztályokat szeretne növeszteni, az is helyes. Helyet találni neki, az is egy szál a problémacsokorban.
Igények nőnek, csökkennek, változnak, életkori arányok módosulnak, szükségletek támadnak és elhalnak, módszerek és fölfogások teret nyernek és visszaszorulnak. A társadalom egésze is, részei is, helyi darabjai is folyvást alakulnak. Ha az intézmények hálózata nem változik a világgal, akkor semmi sem működik jól. Egyre súlyosabb hiányok, feleslegek, diszfunkciók keletkeznek, egyre rosszabb hatékonysággal működik az ország, költődik a közpénz. Van változtatás, amely ellen tiltakozni kell. De a változ(tat)ások elleni automatikus tiltakozás káros reflex. A rossz hatásfokkal működtetett épületek, intézmények fenntartása miatt senki sem megy az utcára.
A közérzület szerint a megszüntetés az, ami önmagában rossz, a megtartás pedig önmagában jó. Ezt a közérzületet, mely a változások követését oly nagyon megnehezíti, politikai haszonszerzés végett minden oldalról erősíteni is szokták. A legnehezebb esetek azok, amikor valamit érdemes megőrizni s pazarlás fenntartani. A Neptun utcai iskola ilyen eset. Amúgy az épülete felújítandó. Hagyják lerohadni? Vagy öljenek bele a felújításába kétszer annyi pénzt, mint amekkora felújított tér az oda járó gyerekeknek kell?
