galéria megtekintése

Európa számára is rejtély, Matolcsy ezt hogyan gondolta

Nem tájékoztatta a magyar kormány az Európai Központi Bankot (EKB) a jegybanktörvény tervezett módosításáról – mondták lapunk érdeklődésére a frankfurti székhelyű pénzintézetnél.

Az Európai Unió tagállamainak – függetlenül attól, hogy a közös valutát használják-e vagy sem – minden esetben ki kell kérniük az EKB véleményét a jegybanktörvény tervbe vett változtatásairól. Erre az uniós szerződések kötelezik őket.

Matolcsy György. Nagyon hasonlít a tiltott pénzköltésre, amit csinál
Matolcsy György. Nagyon hasonlít a tiltott pénzköltésre, amit csinál
Móricz-Sabján Simon / Népszabadság

A magyar jogszabály módosításáról – amelyet információink szerint Matolcsy György MNB-elnök járt ki Orbán Viktor miniszterelnöknél, a kormány helyett Bánki Erik fideszes képviselő terjesztett be, az Országgyűlés pedig kivételes eljárásban fogadott el – azonban mostanáig nem kapott értesítést a Mario Draghi elnök vezette pénzintézet. Annak ellenére sem, hogy az kizárólag Áder János államfő alkotmánybírósági vizsgálatot előíró vétója miatt nem lépett életbe.

 

Az Európa Központi Bank tavalyi jelentésében már szóvá tette a Magyar Nemzeti Banknak a tiltott monetáris finanszírozásra nagyon hasonlító pénzköltési szokásait. Az EKB dolga ugyanis az, hogy megvédje a nemzeti jegybankok függetlenségét, és meggátolja azt, hogy bármilyen módon a költségvetést finanszírozzák.

Tavaly nyilvánosságra hozott 2014-es jelentésében a frankfurti székhelyű pénzintézet bírálta az MNB-nek azokat a programjait, amelyek nincsenek kapcsolatban a monetáris politikával. Úgy fogalmazott, hogy az MNB ingatlanbefektetési, pénzügyi ismereteket támogató, valamint műalkotások és kulturális vagyontárgyak vásárlását támogató programjai „potenciálisan ellentétben állnak a monetáris finanszírozás tilalmával".

Ez a tilalom azt jelenti, hogy az MNB nem vállalhat át állami feladatokat, nem nyújthat pénzügyi előnyöket az államnak. Akkor az EKB azt ígérte, hogy „szoros figyelemmel fogja követni e műveleteket annak biztosítása céljából, hogy végrehajtásuk ne kerüljön ellentmondásba a monetáris finanszírozás tilalmával".

Ráadásul a tiltott monetáris finanszírozás gyanúját a szocialista Tóth Bertalan már amiatt is fölvetette, hogy a jegybanki alapítványok állampapírokat vásárolnak. A politikus szerint a kormányoldal ezt azért akarja eltitkolni, mert az uniós jog tiltja azt, hogy a jegybank az államot finanszírozza.

A Miniszterelnökséget vezető Lázár János csütörtöki sajtótájékoztatóján egyébiránt azt mondta: szerinte ki kell kérni az EKB véleményét a jegybanktörvény módosításáról. Ha a kormány is osztja a véleményét, akkor hamarosan megtudhatjuk, hogy mit szólnak Frankfurtban a Magyar Nemzeti Bank amúgy is vitatott tevékenységének titkosításához.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.