galéria megtekintése

Ez még fájhat a multiknak Magyarországon

6 komment


Batka Zoltán

Havi két kötelező vasárnapi szabadnap és sávos bérpótlék jöhet.

Ismét felemelhetik a vasárnapi bérpótlékot a kiskereskedelemben és garantálnák a dolgozóknak a havi két szabad vasárnapot – értesült a Népszabadság. Az intézkedéseknek köszönhetően korántsem biztos, hogy enyhül majd a munkaerőhiány.

Pénztár. Két szabad vasárnapot adna a kormány
Pénztár. Két szabad vasárnapot adna a kormány
Reviczky Zsolt / Népszabadság

Ősz elején újabb jogszabálycsomaggal próbálja átrendezni a kiskereskedelmi piacot a kormány, ezúttal a cél az lesz, hogy javítsanak a hazai vállalkozások a nagy multiláncokkal szembeni versenyhátrányán – írta meg nagy sejtelmesen a Magyar Idők Szatmáry Kristóf kereskedelempolitikáért felelős miniszteri megbízottra hivatkozva. Azonban Szatmáry is csak annyit említett, hogy ezek a rendelkezések a „munkaerőhiányt érintik” majd. Bár Szatmáry konkrétumokat nem említett, a miniszteri megbízott – illetve 2014-ig NGM-államtitkár – nagy szerepet játszott több jelentős piacbefolyásoló kormánydöntés kialakításában.

 

Mivel jó szokásához híven az Orbán-kormány mindeddig nem konzultált az ágazat szereplőivel, az általunk megkeresett cégeknek, érdekvédelmi szervezeteknek hallgatólagosan sincs információjuk arról, hogy Szatmáry mire utalhatott a napilapnak. Az általunk megkérdezett szakemberek ugyanakkor két lehetséges döntést említettek, amely már régóta a levegőben lóg és része lehet egy ilyen törvénycsomagnak.

Tisztulás az ágazatban

A kiskereskedelmi szektor összbevétele tavaly kismértékben csökkent, ugyanakkor összesített nyereségessége jelentősen emelkedett – írta tegnapi elemzésében az Opten céginformációs szolgáltató, hozzátéve, hogy az alkalmazottak száma közel 275 ezer volt, és ez a létszám közel 4,5 százalékkal csökkent a vasárnapi boltzár miatt, majd annak eltörlése után sem állt vissza az az előtti szintre. Jelenleg 263 ezer ember dolgozik az ágazatban. A nyereségesség javulásában kormányzati vélekedések szerint komoly szerepe lehet a „kétévnyi veszteség miatti piaci tiltás” szabályának. Ezzel kapcsolatban épp elindult egy kötelezettségszegési eljárás, amely egyelőre kezdeti szakaszban van.

Zajlik az ágazatban a koncentrálódás – kommentálta az adatokat Pertics Richárd, az Opten Kft. céginformációs igazgatója. A megszűnő cégek száma már több mint ötödik éve folyamatosan növekszik, míg a három éve tartó csökkenő trend a cégalapítások számában megtörni látszik. Jobban megy az internetes kiskereskedőknek is.

Az egyik a vasárnapi bérpótlék rendezése a másik pedig az, hogy a dolgozók számára lehetővé tegyék, hogy havonta két alkalommal szabad legyen a vasárnapjuk. A vasárnapi boltbezárás 2015. márciusi elrendelése után a kormány 100 százalékra emelte a vasárnapi bérpótlékot, ám a 2016. áprilisi feloldása után annak szintje visszaállt a korábbi, 50 százalékos szintre. Ágazati szereplők szerint ez nem tartható.

Korábban több ágazati szervezet ajánlotta, hogy emeljék 100 százalékra a vasárnapi pótlékot és hogy a dolgozó a havi két vasárnapi pihenőnapot kaphasson. Úgy hírlik, hogy a kormány nagyon is nyitott erre az ajánlásra. A vasárnapi bérpótlékot sávosan is ki lehetne vetni. Így vasárnap délig járna a 100 százalékos pótlék, utána viszont két óránként egyre többet kell fizetni a dolgozónak. A döntés a hazai kisboltoknak annyiban kedvezne, hogy a gyakran vidéki kisüzletek vasárnap jellemzően 11-12 óra körül bezárnak, míg a multik jóval tovább vannak nyitva.

Nagyüzemi békéltetés

Tizennégy százalékkal többen fordultak a békéltető testületekhez tavalyhoz képest – mondta Baranovszky György, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) mellett működő Budapesti Békéltető Testület (BBT) elnöke. A testülethez leggyakrabban a garanciális jogaik érvényesítésével kapcsolatos panaszaik miatt­ fordulnak a vásárlók. Az ügyek többségében egyezség születik a cég a reklamáló vásárló között, de egyre több cég fogadja el a békéltető testületek ajánlásait is.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.