galéria megtekintése

Bukarestben bélyegbe, Bécsben hangszerbe rakják a vagyont

0 komment

Tudósítóinktól

Az osztrák nemzeti bank (ÖNB) tevékenysége nem szorítkozik szigorúan jegybanki feladatokra. Tulajdonában nagy értékű ingatlanok, festmények – főként a két világháború közötti és 1945 utáni osztrák alkotók művei –, vonós hangszerek – köztük nyolc Stradivari-hegedű – találhatók, és komoly összegeket fordít tudományos kutatások támogatására, ösztöndíjakra is.

A pénzintézet a saját közlése szerint kettős feladatot lát el: védi és támogatja az osztrák művészetet, kultúrát, ingatlanjai révén pedig

igyekszik megőrizni a jegybanki nyugdíjak értékét.

 

Munkatársai ugyanis 1998-ig 35 szolgálati év után, 55 évesen is nyugdíjba mehettek, nyugdíjuk összege pedig elérte az aktív kori fizetésük 80-85 százalékát, és ez 1400 egykori kolléga ese­tében még mindig érvényes – jelentette Harta Berta Bécsből.

Az osztrák jegybank egyik Stradivarija
Az osztrák jegybank egyik Stradivarija

A Román Nemzeti Bank (BNR) ingatlan- és műtárgyvagyona szintén jelentős, ennek nagy része viszont örökség: az épületek többsége a XIX., a festmények, bútorok a XX. századból származnak. Mint Bukarestből Szőcs Levente beszámolt róla, a román jegybank egyetlen „hobbija" a bélyeggyűjtés. A kollekció értéke saját becslés szerint eléri a 700 millió eurót.

A Szerbiai Nemzeti Bank ingatlannal, műkinccsel még nem üzletel ugyan, de enélkül is úgy viselkedik, mintha állam lenne az államban. Gyakorlatilag senkinek nem tartozik felelősséggel, luxuscikkekre, szolgáltatásokra szórja a pénzt, és borzolja a kedélyeket pazarló közbeszerzéseivel is.

Vajdasági tudósítónk, Fehér Rózsa beszámolója szerint miközben az állam spórolás címén faragott az egyébként is gyalázatosan alacsony nyugdíjak összegéből, a központi bank munkatársai az átlagfizetés csaknem kétszeresét vihetik haza, vezető asszonya pedig négyszer akkora fizetést kap, mint a miniszterelnök.

A cseh jegybank tevékenységi és jogkörét az alkotmány, valamint több törvényi rendelkezés szabja meg. Ezek határozzák meg a mozgásterét is, amelyen nem léphet túl. Ilyen próbálkozás egyébként egyszer sem volt – közölte pozsonyi tudósítónkkal, Szilvássy Józseffel Katerina Bartusková kommunikációs igazgató.

Eredetét tanúsítvány igazolja
Eredetét tanúsítvány igazolja
ÖNB

Pozsonyban a szlovákiai jegybank tevékenységével kapcsolatos kérdésünkre is ugyanezt a választ kaptuk. – Nem vásárolunk műtárgyakat, és ingatlanokkal sem kereskedünk – közölte Jana Kovácová szóvivő.

Szakértők pedig elsősorban azt hangsúlyozták, hogy a szlovák jegybank elnökei még a meciari időkben sem engedtek a politikai nyomásnak.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.